Felmérést indított a Liszt Társaság helyi tagozatának megalakításáról a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kara. A cél, hogy koncertek és előadások révén minél többen megismerjék a zeneszerző munkásságát. A társasághoz egyetemisták, oktatók mellett bárki csatlakozhat.
Hírek ZK címkével
Virtuális tehetségkutató versenyt szervezett a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kara, a Természettudományi és Technológiai Kar, valamint a Zeneművészeti Kar. A UDream-A Te álmod interaktív rendezvényen a szakmai zsűri és a közönség is kiválaszthatta a legjobb produkciókat.
A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának előkészítő tagozatos fiatal tehetsége április közepén megnyerte a temesvári Országos Zenei Versenyt, ahol egyedüliként a zsűri különdíját is kiérdemelte. Mostanra már a nemzetközi szakma is felfigyelt rá.
Kiváló eredményeket értek el a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának hallgatói a 35. Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) Művészet és Művészet-tudományi Szekciójában. A résztvevő diákok közül öten teljesítettek kiemelkedően.
Újabb tartalommal bővült a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar Youtube-csatornája. Ezúttal az Ifjúsági élménykoncertek egyik előadását töltötték fel az internetre. A járványhelyzetben és az azt követő időszakban is fontos szerepet szán majd a kar a videómegosztónak.
A zenei felsőoktatásban hasznosítható, az elméleti ismereteket több hangszer területén feldolgozó e-learning tananyagokat készítettek, valamint magyar és angol nyelvű, a zenepedagógiai kutatásokat bemutató tanulmányköteteket is megjelentettek a Zeneművészeti Kar oktatói.
Kiemelkedő eredményt ért el a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar ének tanszékének négy hallgatója a III. „Wiener Klassiker” Danubia Talents Nemzetközi Zenei Versenyen. A diákok teljesítményét nemzetközi szakemberekből álló zsűri értékelte.
A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kara is csatlakozott ahhoz a nemzetközi kezdeményezéshez, melyben közös zenéléssel ünnepelték a régizene európai napját és Bach születésnapját. Számos európai város zenészei mellett a DE több hallgatója és oktatója is hangszert ragadott.
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából a Debreceni Egyetem vezetése idén is több mint száz munkatársát részesítette kitüntetésben. A most odaítélt Kiváló Dolgozó és Rektori Elismerő Okleveleket a járványhelyzet miatt később adják át.
A Debreceni Egyetem több kiváló oktatója és munkatársa részesült elismerésben a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából. A legmagasabb állami kitüntetéseket Magyarország köztársasági elnöke adományozza. A járványhelyzet miatt a most odaítélt kitüntetéseket csak később vehetik át a díjazottak.
A járványügyi helyzetben is tanulhatnak külföldön a hallgatók, illetve szakmai gyakorlatot is szerezhetnek a mobilitás révén. Meghirdették a 2021-2022-es tanévre vonatkozó Erasmus+ pályázatait, az Európai Unió tagállamai mellett összesen 33 ország vesz részt a programban.
Országos és nemzetközi szinten is kivételes képzési lehetőséget kínál a Debreceni Egyetem Könnyűzenei Intézete azoknak, akik szeretnének valamilyen hangszeren játszani vagy éneklést tanulni. A könnyűzenei oktatást egy tervezett alapszak elindításával erősítené az egyetem.
Egyetemi vezetőkkel egyeztetett Stumpf István február 24-én a Debreceni Egyetemen. A modellváltásért felelős kormánybiztos szerint az átalakulás tovább erősítheti azokat a gazdasági és szervezeti folyamatokat, amelyek már elindultak a debreceni intézményben.
A kortárs magyar zene terjesztéséért kapott elismerést az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Irodától Ittzés Tamás, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának hegedű- és kamarazene oktatója, valamint Puskás Levente, a ZK szaxofontanára.
Több mint kétszáz hallgató, folyamatosan növekvő diáklétszám, nagy hangszerválaszték, magasan képzett oktatói gárda, jó karrierlehetőség és családias légkör várja a leendő hallgatókat a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán.
A koronavírus járvány miatt idén elmarad az őszi doktor- és díszdoktoravató ünnepség, amely minden évben a novemberi Magyar Tudomány Ünnepe programsorozat záróeseménye a Debreceni Egyetemen. Cikkünkben ismertetjük a doktori fokozatot szerzők névsorát.
Az általános iskolások tanórákon kívüli művészeti tevékenységét és a művészeti rendezvényeken való részvétel lehetőségeit vizsgálta a Debreceni Egyetem kutatócsoportja a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézetének támogatásával.
A tudomány, a művészet, az egészségügy, a sport területén maradandót alkotó polgárait köszöntötte október 23. alkalmából a városi önkormányzat. Az ünnepi eseményen a Debreceni Egyetem több szakembere is elismerést vehetett át.
Tovább gyarapodott a Debreceni Egyetem partnerintézményeinek száma. A csütörtökön aláírt megállapodásnak köszönhetően mostantól a tiszafüredi Kossuth Lajos Gimnázium és Általános Iskola is fogadja az egyetem tanárszakos hallgatóit összefüggő tanítási gyakorlatra.
A Konzervatóriumi Esték, az Universitas-Debrecen, a Régi Zene és a Steinway hangversenysorozatát is elindítja a járványügyi szabályok betartásával a Zeneművészeti Kar és a Jövő Művészetéért Alapítvány. A közönség egy ajándékkoncertet is meghallgathat.
A Debreceni Egyetem hallgatói elégedettek az intézmény e-learning rendszerével. Ez derült ki a Gazdaságtudományi Kar által kezdeményezett intézményi felmérésből, amelyben a 2019/20-as tanév II. félévében, a járványhelyzet miatt bevezetett digitális oktatásról kérdezték a diákokat.
Véget ért a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának támogatásával, a Jövő Művészetéért Alapítvány által indított kritikaíró pályázat, melynek végeredményét a napokban hirdették ki. A legjobbnak ítélt írások nyomtatásban is megjelennek.
Különleges hangulatú dal készült a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar Könnyűzenei Képzési Központjában. A ZK egykori hallgatója által írt modern, lelkesítő szerzemény megszületése minden DEAC-drukker és sportoló számára hiánypótló mérföldkő lehet.
A Nagyerdei Stadionban kaptak diplomát a Debreceni Egyetem hallgatói. Több ezer ember előtt, a sportlétesítmény küzdőterén ünnepelték az egyetemi tanulmányok lezárását a hallgatók Debrecenben. Az intézmény, és a hazai felsőoktatás történetében is egyedülálló volt a stadionban rendezett tanévzáró.