Hírek TTK címkével

A rangos nemzetközi tudományos folyóirat, a Biological Reviews kiemelt helyen foglalkozik a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar azon kutatásával, mely az erdőssztyeppek kialakulásának és tartós fennmaradásának okait vizsgálja.

Négy megye, öt település, 200 program – ez a számok tükrében a Kutatók Éjszakája a Debreceni Egyetemen, amely idén már 15. alkalommal csatlakozik a rendezvénysorozathoz. A szeptember 30-ai programokra már lehet regisztrálni a https://kutatokejszakaja.hu/ weboldalon.

Evolúciós genetikai kutatásokat végez két mongol biológus a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karán az MTA mobilitási pályázatának jóvoltából. A közös magyar-mongol kutatómunka keretében debreceni szakemberek is jártak Mongóliában tanulmányúton, kökörcsineket és kerecsensólymokat vizsgáltak, valamint bioinformatikai oktatást tartottak ulánbátori kollégáiknak.

A Debreceni Egyetem 6 karának 31 munkatársa összesen 1,2 milliárd forint támogatást nyert az elkövetkező évek alapkutatásaira a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) által meghirdetett Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok (OTKA) pályázatán.

A lavinajelenségekkel, azok előrejelzésével és hatásaival foglalkoztak a szakemberek az Avalanche 2022 nemzetközi konferencián, amelyet a Debreceni Egyetemen rendeztek meg augusztus 29. és szeptember 1. között. Az interdiszciplináris fórumon a világ elismert kutatói, elsősorban fizikusok, geológusok, biológusok vettek részt, de nemzetközi hírű agykutató előadását is hallhatták a résztvevők.

A Debreceni Egyetem két kutatócsoportja is sikerrel pályázott a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Közoktatás-fejlesztési Kutatási Pályázatán. Az elnyert támogatásnak köszönhetően az elkövetkező négy évben a leszakadó térségek falusi kisiskoláinak helyzetét, valamint a hatékony fizikaoktatás lehetőségeit vizsgálják.

A szénhidrátok kémiájával és biológiájával foglalkozó konferenciát rendeznek a Debreceni Egyetemen. A Learning Centerben szerdán kezdődött háromnapos, angol nyelvű tanácskozáson 15 európai országból és az USA-ból, valamint Magyarországról mintegy 100 szakember vesz részt.

Az aszálynak és a szélsőséges időjárásnak ellenálló növények nemesítését is segíthetik a Debreceni Egyetem Növényi Sejt- és Fejlődésbiológia Kutatócsoportjának vizsgálatai. A legújabb kutatási eredményeket is bemutatja az a tankönyv, amely Máthé Csaba, a kutatócsoport vezetőjének szerkesztésében jelent meg. A kutatócsoport PhD-hallgatója, Freytag Csongor pedig jelentős szakmai díjat nyert a vizsgálati eredményeit bemutató cikkéért.

A Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karának kutatási tevékenységével és a kar képzési kínálatával ismerkednek az egyhetes nyári táborában a tudomány iránt érdeklődő középiskolások. A tábor első napján a Földtudományi Intézet mutatkozott be a diákoknak, akik a térség földrajzi nevezetességeivel és a reptérrel is megismerkedhettek.

Nemzetközi űrtechnológiai projektben vesznek részt a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karának kutatói egy "EU HORIZON" pályázat keretében. A szakemberek űreszközök hőszigeteléséhez fejlesztenek ki és gyártanak speciális polimer aerogéleket a novemberben induló 3 millió eurós összköltségvetésű programban. Az aerogélek kutatásával 17 éve foglalkoznak a TTK Szervetlen és Analitikai Kémiai Tanszékén.