Hírek társadalomtudomány címkével

A Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kar tevékenységéről, eredményeiről és jövőbeli terveiről is tájékozódott a Gróf Tisza István a Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriuma pénteken Hajdúböszörményben. Kossa György kuratóriumi elnök elismerően szólt a GYGYK oktatási és kutatási tevékenységéről.

Két különböző gazdasági modell tükrében keresték a válaszokat a hazánk és Európa előtt álló legfontosabb fenntarthatósági, társadalmi kérdésekre hallgatók bevonásával a KETEG (Keresztény Társadalmi Elvek a Gazdaságban) és az Új Esélyegyenlőség magazin közös rendezvényén a Debreceni Egyetemen.

Véget ért a 36. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Társadalomtudományi Szekció megmérettetése a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar rendezésében. A Főépület Aulájában pénteken tartott záróünnepségen összesen 84 versenyző vehette át I., II. és III. helyezéséért járó oklevelét, 31-en pedig különdíjban részesültek.

Tizennégy ország több mint hetven szakembere osztotta meg a különleges bánásmódot igénylő gyerekek oktatásával, nevelésével kapcsolatos legújabb kutatási eredményeit a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Karán szervezett konferencián.

Húsz év elteltével ismét a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kara rendezi április 12-14. között a 36. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Társadalomtudományi Szekciójának megmérettetéseit. A tanácskozás során 12 tudományterületen 29 tagozatban 30 intézmény több mint 300 hallgatója ad számot tudományos kutatásainak eredményeiről.

Középiskolásoknak szóló vetélkedővel ünnepelte a szociális munka világnapját a Debreceni Egyetem Egészségtudományi Kara. A rendezvénnyel ezúttal is a társadalmi felelősségvállalásra, a sokszínűség tiszteletben tartására hívták fel a figyelmet.

Miként válhat az egykor támogatott fiatalból professzionális segítő szakember? Roma származású hallgatók figyelemreméltó élettörténeteit mutatja be az a dokumentumfilm-sorozat, melynek legújabb darabját pénteken mutatták be a Debreceni Egyetem Lippai Balázs Roma Szakkollégium kulturális estjén.

Online konferencián számolhattak be kutatási eredményeikről hétfőn a Debreceni Egyetem hallgatói, akik a 2022. évi Új Nemzeti Kiválóság Program pályázatán az első félévre nyertek el ösztöndíjat, így szakmai programjuk január végén lezárul.

A társadalom- és egészségtudomány, bölcsészettudomány és a neveléstudomány területén végzett legújabb kutatásaik eredményeit mutatták be a szakemberek a Debreceni Egyetem Egészségtudományi Karán megrendezett XIV. Nemzetközi Nyíregyházi Doktorandusz és Posztdoktori Konferencián. Tizenkilenc szekcióban összesen 137 előadás hangzott el.

Száztíz jelölt vette át a PhD-fokozat megszerzését igazoló oklevelét a Debreceni Egyetem őszi doktoravató ünnepségén. A Főépület Aulájában szombaton tartott eseményen emellett habilitált doktori és professor emeritus címeket adtak át, és felavatták az intézmény új díszdoktorait is.