A jövő segítő szakemberei versenyeztek az ETK-n

Középiskolásoknak szóló vetélkedővel ünnepelte a szociális munka világnapját a Debreceni Egyetem Egészségtudományi Kara. A rendezvénnyel ezúttal is a társadalmi felelősségvállalásra, a sokszínűség tiszteletben tartására hívták fel a figyelmet.

A kar minden évben csatlakozik a szociális munka-világnapi rendezvénysorozathoz, konferenciákon, szakmai panelbeszélgetéseken hangsúlyozzák a szociális munkás képzés fontosságát, összefoglalják a legaktuálisabb szakmai eredményeket és kihívásokat, valamint hangsúlyozzák, miként lehetne a legmagasabb szinten végezni ezt a munkát.

Ebben az évben a szakmai utánpótlás került a rendezvény középpontjába: a nyíregyházi kar március 21-én a #BEFITT, avagy Légy fiatal társadalomtudósunk! című, középiskolásoknak szóló vetélkedővel ünnepelte meg a világnapot. 

A részt vevő középiskolások megismerhették az intézményt, az itt folyó szociális képzéseket és a szociális munkás hivatást, beleláthattak a képzésekbe, ezáltal pedig kedvet kaphattak ahhoz, hogy a Debreceni Egyetemen tanuljanak majd tovább.

A rendezvény megnyitóján Móré Marianna, a DE Egészségtudományi Kar dékánja kiemelte, hogy a szociális szférában szükség van azokra a szakemberekre, akik önzetlenül szeretnének segíteni, a karnak pedig olyan fiatalok kellenek, akikből ilyen szakemberek válhatnak.

- Mindegy, hogy ezek a fiatalok társadalomtudósok lesznek vagy más területen helyezkednek el, az a lényeg, hogy a tevékenységük túlmutasson a hétköznapi rutinszerűségen. A kar számára fontos, hogy a középiskolások előtt is megnyissa a kapuit, ezáltal többet tudunk megmutatni abból, amit a hallgatókon keresztül elküldünk a világnak. Ez a társadalomtudományi terület, a szociális szféra rengeteg lehetőséget rejt magában azok számára, akikben ott rejlik a segítés szándéka, hiszen valós élethelyzetekkel szembesülhetnek, támogathatnak olyanokat, akik csak kevesektől várhatnak segítséget. A versenyen mindegy, hogy ki győz, a lényeg az, hogy a fiatalok kedvet kapjanak a szakmához – fogalmazott a kari vezető. 

A szociális munkások képzése több mint harminc éve, 1990-ben kezdődött a Debreceni Egyetemen, 2006-tól alapszakon, 2008-tól mesterszakon, 2018-tól pedig már angol nyelven is oktatnak szakembereket.

Sajtóközpont - BZ