Hírek Studyversity címkével

Több mint hetven multinacionális cég, helyi kis- és középvállalkozás, illetve egyéb szervezet álláskínálatával, valamint külföldi tanulmányi és ösztöndíj-lehetőségekkel ismerkedhettek meg a Debreceni Egyetem hallgatói a Főépületben rendezett Állásbörzén és karriernapon.

Minden eddiginél több szakmai előadást hallhatnak az érdeklődők a 25. Informatikai Szakmai Napokon. Az eseményen bemutatkoznak a Debreceni Egyetem Informatikai Karának (IK) vállalati partnerei, a látogatók a legújabb technológiák mellett aktuális témákkal, karrierlehetőségekkel is megismerkedhetnek.

A 2022-es általános felvételi eljárásban is kiemelkedően teljesített a Debreceni Egyetem. Összesen nyolc és félezren jelentkeztek első helyen a DE képzéseire. A legnépszerűbbek idén is a gazdaságtudományi szakok voltak.

„Emeljük négyzetre a tehetséget!” címmel tartott pedagóguskonferenciát pénteken a Mathias Corvinus Collegium (MCC) debreceni képzési központja. A rendezvényen a térség oktatási intézményeinek tehetséggondozási módszereit ismertették, a Debreceni Egyetem Tanárképzési Központjának vezetője is beszámolt az intézmény tevékenységéről.

Vizsgafelkészítőket tart a Microsoft felhőalapú mesterséges intelligencia és Azure nemzetközi ipari tanúsítványainak megszerzéséhez a Debreceni Egyetem Informatikai Kara (IK). Az angol és magyar nyelvű képzések a versenyképes nemzetközi vizsgák teljesítését segítik.

Olasz szakos egyetemi hallgatók és középiskolás diákok számára szervezett karriernapot csütörtökön a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kara és a Debrecen Business Service Centers (DBSC).

Közös hallgatói konferenciát rendez Hajdú-Bihar megye témakörben a Debreceni Egyetem (DE) Hatvani István Szakkollégium Néprajzi Szakcsoportja és a DE Bölcsészettudományi Kar Néprajzi Tanszékének Kortárs Szabadegyeteme.

A Debreceni Egyetemnek, az intézménnyel együttműködő cégeknek és a DE hallgatóinak egyaránt kedvező tapasztalatai vannak a folyamatosan bővülő gyakornoki- és duális képzési programokról – derült ki a témában rendezett csütörtöki fórumon.

A felsőoktatási modellváltás eddigi tapasztalatairól tartott fórumot a Debreceni Egyetem hallgatóinak Stumpf István kormánybiztos hétfőn. Véleménye szerint a modellváltó egyetemek polgárainak túlnyomó többsége a modellváltást sikersztoriként értékeli.

A Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzatának Környezetvédelmi Bizottsága is csatlakozott a Természetvédelmi Világalap (WWF) által kezdeményezett, A Föld órája elnevezésű akcióhoz. A DEHÖK által szervezett figyelemfelhívó eseményen a hallgatók esküt tettek arra, hogy elkötelezetten védik a környezetüket.