Kétmillió forint adományt kapott a Sürgősségi Orvostanért a Debreceni Egyetemen Alapítvány a KEVIÉP Építőipari és Kereskedelmi Kft-től. A felajánlásból az oktatás és a kutatás támogatása mellett a betegellátás fejlesztéséhez szükséges eszközök beszerzése is megvalósulhat.
Hírek orvostudomány címkével
Tüdőgyógyászati, kardiológiai, gyógyszerésztudományi és biofizikai kutatásokba is bekapcsolódhatnak a Debreceni Egyetemen a Sántha Kálmán Szakkollégium idei, immár 16. alkalommal megrendezett Nyári Tudományos Táborának diákjai. A kéthetes tehetséggondozó programon ebben az évben 27, élettudományok iránt érdeklődő középiskolás veszt részt.
Robotsebészet mindenkinek címmel szervezett szimpóziumot a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Sebészeti Klinikája a Robotsebészeti Központ tavaly áprilisi indulása óta szerzett tapasztalatokról. A DAB Székházban tartott eseményen a robotasszisztált sebészet helyét, szerepét és eredményeit ismertették a debreceni klinikai gyakorlatban, kiemelve az egyes szakterületek sajátosságait.
Mit tehetünk az izületeink egészségéért? Ezúttal az időseket és fiatalokat egyaránt érintő témát tűzte napirendre a Science Cafe. Az intézmény Tudományos Igazgatóságának ismeretterjesztő sorozatában szerdán Hamar Attila, a Debreceni Egyetem (DE) Klinikai Központ (KK) Orvosi Rehabilitáció és Fizikális Medicina Klinika reumatológus szakorvosa tart előadást.
Megjelent a Debreceni Egyetem Klinikai Központ (DE KK) ingyenes ismeretterjesztő lapja, az Egészségközpont Magazin új száma, melyben egyebek mellett arról lehet olvasni, hogy a DE KK-n működik Magyarország egyik legkorszerűbb gyermeksebészeti osztálya. Kiderül, hogyan tud segíteni a DE KK Meddőségi Központja és azt is megtudhatjuk, hogy hazánkban a harminc év feletti nők ötven százalékánál kimutatható valamilyen pajzsmirigy göb.
Október 20-án, vasárnap rendezik az I. Globus-Mozaik Med Futónapot a Vekeri-tónál, az eseménnyel az emlőrák elleni küzdelemre és a megelőzés fontosságára szeretnék felhívni a figyelmet. Emellett a támogatásokból befolyt összegből egy emlősebészeti eszköz beszerzésére gyűjtenek a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Sebészeti Klinikája részére.
Kétnapos kongresszust tartott Debrecenben a Magyar Gyermeknőgyógyász Társaság, ahol olyan témák kerültek napirendre, mint például a HPV elleni immunizációs program, a szexuális abúzus gyermeknőgyógyászati kérdései, a sporttáplálkozás nőgyógyászati vonatkozásai, a hormonális változások hatása a serdülő lányok sportteljesítményére, valamint az endometriózis kezelése serdülőkorban. Kiderült, a Debreceni Egyetem Klinikai Központjában olyan gyermeknőgyógyászati műtéteket is végeznek, amelyeket az országban máshol még nem.
Az elmúlt évek friss tudományos eredményeit és a stroke kezelésének új lehetőségeit tekintik át a szakemberek a Magyar Stroke Társaság XVIII. és a Magyar Neuroszonológiai Társaság XV. Kongresszusán Debrecenben. A csütörtökön kezdődő szakmai tanácskozással egyidőben rendezik meg a Stroke Szakdolgozói Vándorgyűlést is.
Jelentős eredményeket ért el a Debreceni Egyetem Fogorvostudományi Karának kutatócsoportja, amely a bölcsességfog eredetű őssejtek fogászati célú hasznosítását kutatja. A kutatások szerint őssejtek felhasználásával egyszer majd nemcsak szuvas fogakat lehet betömni, hanem akár csontot vagy maradandó fogakat is újra lehet növeszteni.
Országos Boncmesteri és Asszisztensi Továbbképzést tartottak a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Gróf Tisza István Campus Pathologiai Osztálya szervezésében pénteken és szombaton Berettyóújfaluban. A tanácskozáson a boncmesterek és szakasszisztensek szakmai ismereteik bővítését szolgáló új eljárásokkal ismerkedtek, illetve a legfrissebb kutatási eredményeiket mutatták be.