Hírek felsőoktatás címkével

A Debreceni Egyetem 64 hallgatója részesül Klebelsberg Képzési Ösztöndíjban a 2018/2019-es tanévben. Az okleveleket hétfőn Budapesten, a Pesti Vigadóban rendezett ünnepségen vehették át a díjazottak.

Több ezer középiskolás és friss diplomás érdeklődött a Debreceni Egyetem képzései iránt a 19. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon. A kari Hallgatói Önkormányzatok tagjai saját élményeiket is megosztották arról, milyen debreceni egyetemistának lenni.

A mesterszakok képzési kínálatát ismerhették meg azok a hallgatók, akik ellátogattak kedden délelőtt a Bölcsészettudományi Kar nyílt napjára. A Főépület 3. emeleti kerengőjén előadások, szakmai beszélgetések keretében mutatták be a továbbtanulás lehetőségeit a kar oktatói.

Hét képzési területen is az első, vagy dobogós helyen végzett a Debreceni Egyetem a HVG legfrissebb rangsorán. Az oktatói és hallgatói kiválóságok listáján az intézmény agrár-, gazdasági, műszaki, orvosi, pedagógus, sport és természettudományi képzései emelkednek ki.

A Debreceni Egyetem fejlődéséről, a Richter Gyógyszergyár Debrecenbe érkezésében vállalt szerepéről, az egyetemi tanári kinevezések változó feltételeiről is beszélt Szilvássy Zoltán a Kossuth Rádió Az este című műsorában. A rektor Ferencz Orsolya, űrkutatásért felelős miniszteri biztos vendége volt.

A Debreceni Egyetem hét kara hirdet állami ösztöndíjas és önköltséges mesterképzéseket 2019 februárjától. A keresztféléves felvételi eljárásra november 15-én éjfélig lehet jelentkezni a felvi.hu honlapról elérhető e-felvételin keresztül.

A Debreceni Egyetem és hat másik hazai felsőoktatási intézmény részvételével alakult meg az Egyetemi Technológia- és Tudástranszfer Fórum, mely az egyetemeken zajló kutatáshasznosítási és innovációs folyamatok erősítését tűzte ki célul.

A Debreceni Egyetem példát mutat a 21. századi kihívásokra adható megoldások keresésében – jelentette ki Nagy István agrárminiszter a debreceni agrár-felsőoktatás 150 éves évfordulója tiszteletére tartott ünnepi megemlékezésen.

Nemzetközi szakértők bevonásával kívánja az angol nyelvű képzéseit az eddigieknél is magasabb színvonalúvá fejleszteni a Debreceni Egyetem. A Higher Education Academy (Advanced HE) szakemberei április végén látogatták meg az intézményt.

Európában egyedülálló, digitális fogtechnikus alapképzés indítását tervezi a Debreceni Egyetem Fogorvostudományi Kara, amely idén ünnepli fennállásának 15. évfordulóját – jelentették be a 19. Debreceni Fogászati Napok szerdai sajtótájékoztatóján.

A Debreceni Egyetemen tartották kétnapos tanácskozásukat a felsőoktatási intézmények kancellárjai és a minisztérium képviselői. Az ágazat előtt álló feladatokról beszélt előadásában Kósa Lajos miniszter, Lengyel Györgyi közigazgatási államtitkár és Palkovics László oktatásért felelős államtitkár.

Bővülő betegellátás, régi kar új néven, tudományos tanácskozások, Welcome Dinner, Éjféli Koncert, Buzánszky Kupa – az egyetem legfontosabb februári híreiről, eseményeiről tudósított a Díszudvar magazin.

Február 1-jétől új néven, Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Karként működik tovább a Debreceni Egyetem hajdúböszörményi kara, amely új épülettel is bővül. A szerdai bejelentésen vette át megbízását a Gyógypedagógiai Intézet új vezetője is.

Február 15-én jár le a felvételi jelentkezési határidő. A Debreceni Egyetem 14 karára államilag finanszírozott és önköltséges, alap-, mester- és osztatlan képzés, valamint felsőoktatási szakképzés keretében 11 és fél ezer hallgatót vesznek fel.

Testnevelő tanárnak, sportközgazdásznak, -jogásznak, -analitikusnak, rehabilitációs szakembernek vagy kézilabda edzőnek készülsz? A Debreceni Egyetem hazánkban a legszélesebb oktatási és kutatási portfóliót kínálja a sporttudományi és kapcsolódó tudományterületi képzésekben.

Az elsőhelyes jelentkezések és a felvett hallgatók számát tekintve továbbra is a legnépszerűbb hazai felsőoktatási intézmények között van a Debreceni Egyetem a keresztféléves felvételi eljárásban, 406 új hallgató kezdi meg tanulmányait februárban.

A világ bármely pontján megállják a helyüket azok az orvosok, akik a Debreceni Egyetem hazai és nemzetközi elitbe tartozó Általános Orvostudományi Karán sajátítják el a gyógyítás tudományát. Az idén 100 éves debreceni orvosképzés versenyképessége vitathatatlan.

Az egész országban szükség van azokra az egészségügyi és szociális végzettségű szakemberekre, akik a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karán szereznek diplomát. Az ide jelentkező hallgatók a 2018/19-as tanévtől már duális képzésben is részt vehetnek.

A Debreceni Egyetem hazánkban az egyik legszélesebb képzési kínálattal, 144 szakkal, köztük 5 új képzéssel várja a jelentkezőket. Megkezdődött a 2018. évi általános felvételi eljárás.

„Mindenben telitalálat!” mottóval rendezi meg a Debreceni Egyetem az idei nyílt napokat. A november 22-23-i DExpo-ra az intézmény iránt érdeklődő középiskolásokat várják.

Szociálpolitikus, sportközgazdász, növényorvos, gépész-, vagy biomérnök – a Debreceni Egyetemen ezeket is megtalálod. Az ország egyik legnagyobb felsőoktatási intézménye minden eddiginél több mesterszakon indít keresztféléves képzést 2018 februárjában.

Gólyatábor, Farmer Expo, gitárosok találkozója, futballegyetem, virágkarnevál – az egyetem legfontosabb híreiről, eseményeiről tudósított augusztusban is a Díszudvar magazin.

Közép-Európa és a Visegrádi négyek különleges fejlődési lehetőségeiről, valamint az intézmény sorsát meghatározó együttműködésekről beszélt Szilvássy Zoltán rektor a Debreceni Egyetem vasárnapi tanévnyitó ünnepségén, ahol az elsőévesek ünnepélyes keretek között tettek fogadalmat.

Továbbra is a legnépszerűbbek között van a DE a felvételizők körében. Az általános eljárásban a tavalyinál több, összesen 6.369 elsőéves nyert felvételt az intézménybe. A külföldi, a doktorandusz és a keresztféléves hallgatókkal együtt pedig kilencezren kezdik Debrecenben a tanévet.

Nincs több izgalom, kiderülnek a 2017-es felvételi ponthatárok. A Debreceni Egyetem, az ország egyik legnagyobb közössége több ezer elsőéves hallgatót fogad, mert ők PONT iDE vágynak.