Hírek egészségtudomány címkével

Frissen végzett ápolók, dietetikusok, gyógytornász-fizioterapeuták, mentőtisztek, szülésznők és védőnők vették át oklevelüket az Egészségtudományi Kar pénteki diplomaosztó ünnepségén. A kar második oklevélátadó eseményén összesen csaknem kétszáz jelölt kapott diplomát.

A Debreceni Egyetem Klinikai Központjának friss lapszámában egyebek mellett arról lehet olvasni, hogy az integrációval hazánk egyik legnagyobb és legegységesebb egészségügyi ellátórendszere jön létre Debrecenben.

A Debreceni Egyetem Egészségtudományi Kar diplomaosztó ünnepségén összesen 234 hallgató vette át oklevelét. A most végzett szakemberek többek között szociális munkásként, ápolóként, védőnőként, dietetikusként helyezkedhetnek el a munkaerőpiacon. A diplomák átadása mellett díjazták azokat a hallgatókat is, akik kiemelkedő eredményeket értek el az elmúlt tanévben a karon.

Mészár Zoltán, az Általános Orvostudományi Kar Anatómiai Szövet- és Fejlődéstani Intézet adjunktusa egy nemzetközi csapat tagjaként nyert első díjat a NeurotechEU Hackathon stockholmi versenyén. Azt a feladatot kapták, hogy találjanak innovatív megoldást mentális betegséggel küzdő fiatalok problémájára.

A University of Applied Sciences and Arts Northwestern tizennégy oktatója és hallgatója vett részt a napokban a DE Egészségtudományi Kar szociális munka terepgyakorlatán.

A digitális térben történő egészségturisztikai oktatásfejlesztés, a HealAll projekt eddigi eredményeiről tanácskoztak a szakemberek a Debreceni Egyetem Egészségtudományi Kar disszeminációs konferenciáján, illetve workshopján. Az Innovációs Központban tartott eseményen az e-Twinning innovatív oktatási módszer lehetőségeit is bemutatták.

Kiemelkedő eredményt ért el a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar egyik hallgatója a lengyel fővárosban a kutatásokat végző orvostanhallgatók nemzetközi kongresszusán. Székely Mihály, aki egy, daganatok leküzdésével foglalkozó debreceni kutatócsoport tagja, megnyerte saját szekcióját.

Az emberi agy működéséről és fejlődéséről tartott három előadást a Debreceni Egyetemen elsősorban orvostanhallgatóknak az Oxfordi Egyetem híres idegtudósa, agykutatója Molnár Zoltán. A 35 éve az Egyesült Királyságban élő professzor elsősorban azt vizsgálja, milyen szerepet játszanak az emberi agy változásában, evolúciójában a gének, illetve a környezet. Molnár Zoltán a NeurotechEU meghívására érkezett.

Miért fontos az anya és a magzat közötti kötődés, a várandósság alatti mentális egészség? A védőnői és a szülésznői hivatás aktuális szakmai tapasztalatairól és kihívásairól tanácskoztak a szakemberek a Várandósság hete programsorozathoz kapcsolódóan rendezett tudományos konferencián a Debreceni Egyetem Egészségtudományi Karán.

Az időskorúak vezetői engedélyének kiadásával kapcsolatos új szabályozások kialakításán dolgozott legutóbbi ülésén Brüsszelben az a nemzetközi munkacsoport, melynek tagjaként több ország gerontológiai szakemberei, köztük a Debreceni Egyetem Egészségtudományi Kar adjunktusa is egyeztetett az Európai Bizottság döntéshozóival.