Hírek

Több ezren keresték fel szerda délutántól szombat estig a Debreceni Egyetem programhelyszínét a Campus Fesztiválon, ahol bemutatkozott az új intézményi brand, a Középiskolai Egyetemi Előkészítő Program. A 10 faházban 27 egyetemi egység várta az érdeklődőket látványos tudományos kísérletekkel, bemutatókkal, szabadulószobával és Chill Zone-nal.

Egy életút, mely példát mutat, egységbe kovácsol mindenkit, akinek fontos a művészet, a vallás, és aki képes beleérezni abba a mennyei világba, amelyből a zene is fakad - hangozott el Vásáry Tamás Kossuth-díjas zongoraművész, karmester, a Debreceni Egyetem díszdoktorának kilencvenedik születésnapja alkalmából, a XXII. Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiája záróhangversenyén a Nagytemplomban. Idén már tizenharmadik alkalommal vezényelte az ünnepelt művész a nyári akadémia zenekarát, a Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekart.

Megkezdődött a Debreceni Egyetem Műszaki Karának épületfelújítása és bővítése. Az Ótemető utcai oktatási egység modernizálásának célja, hogy a DE a legmagasabb szintű infrastrukturális hátteret biztosítsa a műszaki mérnökképzés gyakorlati és elméleti oktatásának, igazodva a város járműiparban betöltött meghatározó szerepéhez. A komplexum új épületszárnnyal bővül, csaknem 4500 négyzetméterrel nő a területe.

Villásfarkúak, vérszívók és egyéb marhaságok címmel tart interaktív programot a Campus Fesztivál egyetemi színpadán Lenner Ádám természetvédelmi mérnök, akinek Kobold – Goblin nevű Facebook-oldalát harmincezren követik. A Tiszatáj Közalapítvány Szamárhát tanyáján csaknem ötszáz szürkemarhával és száz bivallyal élő szakember a zöld jövő alapjait, sőt a fake news-okat is tisztázza szombaton.

Kimeríthetetlen forrása a magazinnak a Debreceni Egyetem alumni közössége, amelynek életéről, sikereiről, eseményeiről ad újabb ízelítőt a DEja vu nyári lapszáma.

Érdekes beszélgetéseknek lehetnek hallgatói azok, akik péntek és szombat délután ellátogatnak a Campus Fesztivál Egyetem tér színpadához. A Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának két munkatársával olyan aktuális témákról fognak beszélgetni, mint az internetes és az iskolai zaklatás, illetve hogy mikor kezdődik a felnőttkor.

A Tóth Vera Quartet is fellép a Debreceni Egyetem programhelyszínén a Campus Fesztiválon. Az énekesnő és zenekara igazi stíluskavalkádot ígér, a jazz, a szving, a blues és a funky műfajában egyedi hangzású koncertet láthat és hallhat tőlük a közönség péntek este.

Az egyik legismertebb magyar pop zenekar, a Follow the Flow énekese szólóban is sikert sikerre halmoz, legközelebb a Campus Fesztiválon, a Debreceni Egyetem programhelyszínén mutatja be saját dalait. Szakács Gergő az Egyetem Tér színpadán az egyik legjobban várt sztárfellépő.

A Covid-árvákat és a Debreceni Karitatív Testület tevékenységét segítik a Campus Fesztivál nyitófogadásán befolyt összegből, amely csaknem duplája a tavalyinak. Ebben az évben mintegy 12 millió forintot adományoznak – hangzott el a fesztivál szerda esti hivatalos megnyitóján. A Campust idén 15. alkalommal rendezik meg, július 19-e és 22-e között.

Címvédéssel, ukrán és litván egyetemek sikerével ért véget az Európai Egyetemek 3x3-as Kosárlabda Bajnoksága Debrecenben. A magyar csapatok közül a rendező Debreceni Egyetem együttesei szerepeltek a legjobban. A lányok a hatodik, a fiúk a tizenkettedik helyen zártak.

Három sportágban csaknem 1100 egyetemi sportoló lépett pályára két nap alatt a tizenhatodik alkalommal megrendezett Campus Sportfesztiválon a Dóczy utcai sportcampuson. A rendezvény ebben az évben is rekordot döntött, a szervezők szerint az évről évre növekvő érdeklődés mutatja a sportfesztivál fontosságát és közösségépítő erejét.

Megfejthetik a római légiók és a német tengeralattjárók üzenetváltásait, de megpróbálhatnak egy perc alatt kereket cserélni is azok, akik betérnek a 15. Campus Fesztivál egyetemi programhelyszínére, ahol 27 szervezeti egység mutatja be egy-egy téma köré szervezve a tudomány színes, könnyed vagy éppen humoros oldalát. A szerda délután megnyílt Egyetem Tér színpada is változatos programokat kínál, délutánonként beszélgetések, az esti órákban koncertek várják a látogatókat.

Kizárólag saját dalokból álló repertoárt játszik szerda este a Campus Fesztiválon az Android együttes, melynek tagja Tőzsér József, a Debreceni Egyetem rektorhelyettese is. A hagyományoknak megfelelően az Android önálló koncertje után Impacttá alakul, korábbi zenésztársakkal és egy meglepetésvendéggel kiegészülve.

Hogyan segíti egy gyilkos letartóztatását, egy ismeretlen áldozat azonosítását, illetve a halál okának megállapítását az igazságügyi orvosszakértő? Mennyiben más a valóság és az amerikai filmek helyszínelőinek munkája? Ezekre a kérdésekre is választ kaphatnak, valamint a drog- és alkoholfogyasztás jogi következményeiről is hallhatnak a fesztiválozók a Campus Fesztivál Egyetem téri színpadán rendezett beszélgetéseken.

DEAC hírek

A Debreceni Egyetem alakulata a címvédő Haladás otthonában 3-3-as döntetlent játszott, ezzel pedig bebiztosította az ötödik pozícióját. A DEAC férfi futsalcsapata az NB I felsőházának

The post Bravúros pontszerzéssel zártuk a szezont appeared first on DEAC.

A DEAC játékosai a napokban fújták el a gyertyát a tortájukon. Négy nyeretlen meccses szériát zárt le az Eger SE otthonában a Debreceni Egyetem csapata

The post Születésnapi gólokat lőttünk appeared first on DEAC.

Mándi Norbert vezetőedző szerint a győriekkel vívott találkozó utolsó perceiben a Debreceni Egyetem alakulatának a produkcióját a fáradtság is befolyásolta. A bajnoki címét már korábban

The post Jókor jön a szünet appeared first on DEAC.

Képgalériák