Támogatta a kormány a Debreceni Egyetem egészségipari kutatóprogramját. A FIEK keretében az intézmény 5,9 milliárd forintos pályázati forrást nyert.
Hírek
A lembergi Ivan Franko Egyetem több fakultásával is együttműködést alakított ki a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kara.
Kelemen Ivett, a Debreceni Egyetem finnugor tanszékének kutatója vehette át a hazai finnugrisztika rangos szakmai elismerését.
Az Európai Unió jogi szaknyelvének fordítási problémáiról rendeztek workshopot október 20-án a Debreceni Egyetemen.
Érvényüket veszítik október 31-ét követően a régi, illetve az ideiglenes olvasójegyek. Az Egyetemi Könyvtár szolgáltatásai kizárólag DEKa kártyával vehetők igénybe.
Csütörtöktől szombatig az ország egyetemi színjátszó színtere Debrecenre figyel: kezdődik a IV. Debreceni Egyetemi Színjátszó Találkozó.
Az Európa Kulturális Fővárosa pályázat sikerességéért együttműködési megállapodást kötött ma Debrecen Önkormányzata, a Debreceni Egyetem és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME).
Ünnepi tanácsülésen emlékeztek meg kedden a Magyar Tudományos Akadémia Debreceni Területi Bizottsága (DAB) megalakításának 40. évfordulójáról.
Több mint egymillió forintot gyűjtött beteg gyermekek támogatására az egyetem Gazdaságtudományi Karának hallgatói közössége a GTK aKarom programsorozat keretében.
Új és veszélyes dísznövény károsítókról, a lakásokban is felbukkanó zöld vándorpoloskáról és a növényorvosok számára alkalmazható védőszerek választékáról is hallhattak előadásokat a 21. Tiszántúli Növényvédelmi Fórum résztvevői.
Kedvezményekkel és szolgáltatásokkal várja a Debreceni Egyetem polgárait a DVSC. Külön egyetemi szektor lesz a stadionban.
Békéscsabán kezdte a Debreceni Egyetem őszi-téli beiskolázási tevékenységét. Az intézmény képviselői a következő hetekben más megyékbe is ellátogatnak.
Mini labdarúgótornával, ügyességi versennyel és pompon-bemutatóval avatták fel a gyerekek a Debreceni Egyetem Gyakorló Óvodájának új műfüves pályáját.
A gyerekkori traumatizáció és a disszociatív zavarok legjelentősebb kutatói tartanak szemináriumot a hétvégén a Debreceni Egyetemen.
DEAC hírek
A DASE U14-es csapata a rájátszás második körében ismét két vállra fektette a Téglás alakulatát. A bajnoki cím még nem dőlt el, az aranyéremre Molnár
The post Szünet után elléptünk appeared first on DEAC.
A DASE U16-os csapata hátrányból győzte le vasárnap a városi rivális Bestrong együttesét. Győzelmi kényszerben lépett pályára Sáfár Péter alakulata a rájátszás 8. fordulójában, botlani
The post Tartjuk a lépést az éllovassal appeared first on DEAC.
U19-es lányaink mindkét félidőben háromszor terhelték meg a kazincbarcikai kaput. Fülöp Diána együttese már bajnoki bronzérmesként készülhetett a szezonzáróra, ugyanis öt pont előnnyel vezettek az
The post Egy hatos szezonzárásként appeared first on DEAC.