Hírek

Közgazdászokat, menedzsereket, mérnököket, tanárokat és sportszakembereket avatott a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kara. Csaknem 600 friss diplomás vette át oklevelét a pénteken tartott ünnepségeken.

Minden eddiginél nagyobb és látványosabb standdal vett részt a Budapesten megrendezett Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon a Debreceni Egyetem. A nagyszabású beiskolázási eseményen megjelentek az intézmény karai, minden oldalról látható LED-falakon ismerhették meg a látogatók az egyetemi életet. A Debreceni Egyetem standjára ezúttal is több ezren voltak kíváncsiak.

A Debreceni Egyetem és iraki felsőoktatási intézmények közötti tudományos és mobilitási együttműködési lehetőségekről egyeztetett Bartha Elek oktatási rektorhelyettessel az Iraki Köztársaság Magyarországi Nagykövetségének delegációja pénteken. A küldöttség a Debreceni Egyetemen tanuló iraki hallgatókkal is találkozott.

Véget ért az erdélyi túra a Debreceni Egyetem jégkorongcsapata számára. Hétvégén nyert a női és a férfi röplabdacsapat, valamint a női futsalosok is begyűjtötték a három pontot. A kosarasok hazai pályán kaptak ki.

A Debreceni Egyetem Klinikai Központjában tett kétnapos látogatást a BMW Group Gyár Debrecen delegációja. A vállalat képviselőit Szabó Zoltán professzor, a Klinikai Központ elnöke fogadta. A küldöttség a Nagyerdei és a Kenézy Gyula Campuson folytatott megbeszéléseken ismerhette meg a Klinikai Központ szervezeti egységeinek működését, valamint a betegellátással kapcsolatos jövőbeli terveket.

A gazdaságtudományi képzés fejlesztéséről és egy új kihelyezett tanszék létrehozásáról állapodott meg a Debreceni Egyetem és a Makronóm Intézet. Az erről szóló együttműködési megállapodást György László gazdaságstratégiai feladatokban való szakmai közreműködésért és a Tanítsunk Magyarországért program koordinációjának ellátásáért felelős kormánybiztos jelenlétében írták alá az egyetem és az intézet vezetői pénteken.

Teljes képzési kínálatát bemutatja a Debreceni Egyetem a Szolnok Campuson január 17-én, szerdán. A beiskolázási rendezvény látogatói megismerhetik az intézmény 13 karát, azok szakjait, valamint a hallgatói szolgáltatásokat, a sport- és ösztöndíjprogramokat. Első kézből tájékozódhatnak a diákok és szüleik a Szolnokon először 2024 szeptemberétől elérhető műszaki képzésekről is.

Piacképes tudás, gyakorlati tapasztalatszerzés, széleskörű képzési portfólió, gyakorlatorientált oktatás és újonnan induló egészségügyi bioinformatika mesterszak – többek között ezeket kínálja a Debreceni Egyetem Egészségtudományi Kara, mely Debrecen mellett Nyíregyházán és Szolnokon is hirdet szakokat.

Több mint száznyolcvanan végeztek most a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karán. A többek között vegyész-, villamos- és biomérnökök, biológusok és matematikusok az intézményben rendezett csütörtöki ünnepségen vették át diplomájukat.

Egy meccset már sikerrel lehoztak a Debreceni Egyetem jégkorongozói Erdélyben, ám még két fontos összecsapás vár rájuk. A kosarasok hazai környezetben lépnek pályára, a többi csapatunk idegenbe utazik a pontokért.

A legnagyobb hazai oktatási szakkiállításon is kiemelt figyelmet kap az Európai Egyetemi Játékok (EUG) eseménye, amelyet a Debreceni és a Miskolci Egyetem közösen rendez idén nyáron. A csütörtökön, a Hungexpón megnyílt szakkiállításon jelentették be, hogy a szervezők mostantól várják az önkéntes segítők jelentkezését a júliusi multisporteseményre.

Már a Debreceni Egyetem Klinikai Központjában is elérhető az őssejtterápia a Crohn-betegeknél kialakult végbélsipoly kezelésében. Az eljárás óriási előrelépést jelent, hiszen alkalmazásával a betegség akár gyógyítható is, erre pedig más kezeléssel eddig nem volt lehetőség.

A Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar a zászlóshajónak tekintett jogászképzés mellett többek között igazságügyi igazgatási alapszakot és jogi asszisztens felsőoktatási szakképzési szakot is kínál, a jogász diplomával rendelkezőknek pedig angol nyelvű európai és nemzetközi üzleti jog mesterképzést is ajánl. Az itt végzettek a klasszikus jogi pályák mellett gazdasági területeken, illetve európai uniós intézményeknél is el tudnak helyezkedni.

Nemzetközi hírű professzor érkezik a Debreceni Egyetemre. Florian Luca, a johannesburgi School of Maths, Wits University professzora ősszel három hónapot tölt el vendégkutatóként a Matematikai Intézetben.

DEAC hírek

A Debreceni Egyetem alakulata háromgólos vereséggel zárta a Haladás elleni párharc első felvonását. A DEAC férfi futsalcsapata szerda este a címvédő Haladást fogadta a Magyar

The post Magyar Kupa: távolabb kerültünk a négyes döntőtől appeared first on DEAC.

Kedden már beszámoltunk arról, hogy Mikuláss Koch Marcell az Extraliga elődöntőjére készülő DEAC férfi röplabdacsapatában folytatja a karrierjét. A 21 éves feladóval egy hosszabb interjút

The post Mikuláss Koch Marcell: A nevelőapámnak sokat köszönhetek appeared first on DEAC.

Az országos diákolimpia döntőjében a DEAC fiú tornászai kiemelkedő eredményeket értek el. A fináléba három egyéni indulónk jutott be az elődöntő alapján. Általános iskola I.

The post Kónya Botond országos diákolimpiai bajnok appeared first on DEAC.

Képgalériák