Célegyenesben az Egyetem téri tervek

A legfontosabb kérdésekben egyezségre jutottak a szakemberek és a társadalmi szervezetek képviselői az Egyetem tér átalakításáról szóló legutóbbi egyeztetésen. A hatósági engedélyeztetés előtt a nagyközönségnek is megmutatják a látványterveket.

Kuhn András tájépítész, Debrecen főkertésze elsőként bemutatta a korábbi megbeszélések véleményei és tapasztalatai alapján módosított terveket, melyeken a megbeszéltek szerint  a terepemelés nélküli lépcsők, a megnövelt zöldfelületek, a 6-9 méter szélességű utak, stabilizált gyöngykavics és természetes burkolatú ösvények szerepelnek.

A Főépület előtti részen az eredeti aszfalt helyett más burkolatot terveznek, amely színében is illeszkedik, és megfelelően összeköti a parkot és az épületet. A tervezett új fasor kapcsán az előnyösebb tulajdonságokkal rendelkező ámbrafát részesítenék előnyben az intenzívebb öntözést és nyírást igénylő platánokkal szemben.

A tér eredeti látványához képest feltűnő különbség, hogy az elmúlt három évtizedben jelentősen túlnövekedett  a – korábban, 60 éven át jobban szabályozott – gyertyánsövény, amely szinte észrevétlenné teszi a parkban a felújított, a tér szellemiségét eredetileg alapvetően meghatározó reformátorszobrokat. Ezek láthatóságát, valamint a tér megközelíthetőségét is javítanák azok az új ösvények és megoldások, amelyek a tér külső részeit kötnék össze a központi parkkal, illetve a sövény üres fülkéjében kaphatnának helyet alkalmilag fúvós, szimfonikus térzenészek is kulturális és családi programok esetén.

Az Egyetem tér külső, ligetes részeit a túlnövekedett gyertyán szinte levágja a tér eredeti egységességéről, de a szakemberek ezekkel a területekkel is foglalkozni kívánnak.

A tér déli oldalán, a zebránál történő közlekedést is veszélyessé teszi az elburjánzott növényzet, így azon a részen az eredeti állapothoz hasonló méretűvé alakítják vissza, illetve növelnék a járda szélességét a gyalogosok, kerékpárosok és rolleresek komfortosabb és biztonságosabb közlekedéséhez.

Az elkészült tervkoncepcióval elégedettek voltak a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Örökségvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárságának munkatársai, a Cívisházakért Csoport, valamint a Debreceni Városvédő és -szépítő Egyesület, illetve az egyetem képviselői is. A tervek szerint a nagyközönség véleményezését követően megkezdődhet a tervezés, a hatósági engedélyeztetés és az egyetem abban bízik, hogy jövő tavasszal munkához láthatnak a kertépítők.

Sajtóközpont

Last update: 2026. 10. 15. 14:50