Hírek

18 jún
Az Új Nemzeti Kiválóság Program (ÚNKP) sikeres pályázatainak keretében megvalósult kutatások eredményeiről adott számot hétfőn 13 szekcióban 170 nyertes pályázó a Debreceni Egyetem konferenciáján, amelyet az intézmény Tudományos Igazgatósága rendezett.
18 jún
Az orosz-magyar kulturális kapcsolatok ápolásában végzett munkájáért rangos nemzetközi kitüntetésben részesült Goretity József irodalomtörténész, műfordító, a Debreceni Egyetem Szlavisztikai Intézetének igazgatója.
17 jún
Csaknem 20 milliárd forinttal támogatja a kormány a Debreceni Egyem műszaki képzéseinek fejlesztését. A tervek szerint 2020 szeptemberében már elindulhat a járműmérnöki képzés, amelynek repülőmérnöki szakiránya is lesz.
17 jún
Lengyel Erik, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának mesterdiplomás, klasszikus ütőhangszeres művész szakon idén végzett hallgatója vehette a XXXIV. Országos Tudományos Diákköri Tanács Művészet és Művészettudományi Szekciójának Prezentációs Díját.
17 jún
Hamarosan megtartja alakuló ülését a Debreceni Egyetem új összetételű Közalkalmazotti Tanácsa. A 13 tagot titkos szavazással választották meg. Június 12-én több mint 4500 dolgozó adta le voksát az intézményben.
17 jún
A Neurológiai Klinika egykori igazgatójának tevékenységét, személyiségét elevenítették fel kollégái, tanítványai és tisztelői pénteken az intézményben. Az emlékülésen az 50 éves debreceni stroke ellátás fejlődését is áttekintették.
14 jún
Megalakulásának 100. évfordulóját kéthetes programsorozattal ünnepli a Debreceni Egyetem Atlétikai Club ősszel. Kiállítás, sporttörténeti könyv és pályázat is várja majd a DEAC-cal ünneplőket.
14 jún
Halmozottan hátrányos helyzetű és roma származású hallgatók felsőfokú tanulmányait, társadalmi felzárkózását segítette az a hároméves program, amely júliusban zárul le a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Karán.
13 jún
A szerdai döntőkkel véget értek a Buzánszky Jenő Egyetemi Labdarúgó Kupa tavaszi küzdelmei, amelyre mintegy 90, közöttük hat női csapat nevezett. A népszerű bajnokság idén 15 éves. Ebből az alkalomból születésnapi köszöntést is tartottak az egyetemen.
12 jún
A kínai diákok számának növeléséről, oktatásról, kutatásról és gazdaságfejlesztésről kötött stratégiai együttműködési megállapodást a Debreceni Egyetem és a kínai érdekeltségű Morgan Star Group. A DE első hazai felsőoktatási intézményként csatlakozott a kínai Egy övezet, egy út kezdeményezéshez.