A Liu testvérek, Battai Sugár Katinka, Bárány Donát, Mihalik Gergő, Pernyész Dorottya – többszörös olimpiai, világ- és Európa-bajnok vagy éppen válogatott sportolók sem bízzák a véletlenre a jövőjüket. Tudják, hogy a Debreceni Egyetemen nem kell választaniuk az élsport és a tanulás között. Így irigylésre méltó sportkarrierjük után is olyan hivatást űzhetnek majd, amiről álmodtak.

Első alkalommal rendezte meg a Debreceni Egyetem központi beiskolázási rendezvényét Siófokon. A középiskolások megismerhették az intézmény oktatási és tudományos hátterét, valamint a szeptembertől a Balaton partján induló szakokat. A DE hét kara tizenegy szakon kínál alap- és mesterképzéseket a következő tanévtől Siófokon.

A mozgásmintázat és a térbeli elhelyezkedések lehetőséget kínálnak még további vizsgálódásra abban a kutatásban, melyben a Przewalski ménes társadalmát tanulmányozták szakemberek a Hortobágyon – véli a Debreceni Egyetem viselkedésökológusa, Barta Zoltán, aki tagja volt a kutatócsoportnak. A professzor a korábbi eredményeket bemutató tanulmányért nemrég elnyerte a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány Publikációs Díját.

Frissen kinevezett egyetemi tanárokkal bővült a DE oktatói gárdája. A Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar, valamint a Műszaki Kar mellett a Biodiverzitás, Vízgazdálkodás és Klímaváltozás Kompetencia Központ képviseletében köszöntheti új professzorait az intézmény.

Az adenozin egyik receptorának gátlásával az izomsérülések regenerációja felgyorsítható lehet, ami különösen sportolók felépülésénél lenne előnyös – derült ki egy, a Debreceni Egyetem Fogorvostudományi Karán végzett kutatás során. A felfedezést a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány Publikációs Díjjal ismerte el.

Egyedülálló sportkutatói infrastruktúrával, szakedző képzéssel, nemzetközi színvonalú sportlétesítményekkel és multimédiás elméleti képzőhelyekkel várja leendő testnevelő- és gyógytestnevelő tanár szakos hallgatóit a Debreceni Egyetem.

Életének 90. évében, 2025. január 27-én elhunyt Taxner-Tóth Ernő irodalomtörténész, a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézetének professor emeritusa.

Nemzetközi oktatási környezet, kiváló oktatók, modern laborok, átfogó tehetséggondozó program és széles körű szakmai partnerhálózat – a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karának nyolc alap- és nyolc mesterszakára, valamint osztatlan agrármérnök képzésére jelentkezhetnek a felvételizők február 15-ig.

Magyarországon évente mintegy tízezer új tüdőrákos esetet diagnosztizálnak és a betegség következtében körülbelül kilencezren halnak meg, pedig a korai stádiumban felfedezett daganat jó eséllyel gyógyítható. A tüdőrákkal kapcsolatos legújabb kutatási eredményeket és a legmodernebb kezelési lehetőségeket vitatták meg hétfőn a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Tüdőgyógyászati Klinikáján rendezett szakmai szimpóziumon a rák világnapjához kapcsolódva.

Hazánkban elsőként a Debreceni Egyetem indít zenei menedzser mesterképzést, hogy egy folyamatosan megújuló, szerteágazó szakterületen is piacképes diplomát szerezhessenek a hallgatók. A DE Gazdaságtudományi Kar és a Könnyűzenei Intézet négy féléves mesterszakja minden szempontból hiánypótló lesz.

A magyarországi egyetemek átalakítási folyamatát, az azóta eltelt időszak eredményeit, illetve a doktoranduszok helyzetét tekintette át Bács Zoltán kancellár és Molnár Dániel, a Doktoranduszok Országos Szövetsége és a Debreceni Egyetem Doktorandusz Önkormányzat elnöke Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszterrel, valamint az Óbudai Egyetem rektorával, Kovács Leventével az M5 Ez itt a kérdés… című magazinműsorában.

Nagy sikert aratott a Debreceni Egyetem első operettje. A Főépület Aulájában bemutatott Denevér című előadást az intézmény vezetői előtt vitték színpadra a posztgraduális zenés-színpadi előadóművészeti képzés növendékei, a DE Zeneművészeti Kar hallgatóiból álló kamarazenekar, valamint az egyetem MediChoir Hallgatói Kórusa.