A fogorvostudomány legújabb vívmányairól, aktuális kérdéseiről tanácskoznak hazai és nemzetközi résztvevőkkel a Debreceni Egyetem szakemberei március 30-tól a régió legnagyobb fogászati találkozóján, a 18. Debreceni Fogászati Napokon.
Ünnepi kórushangversenyt rendez a zeneszerző születésének 135., valamint halálának 50. évfordulója alkalmából a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kara március 31-én, pénteken.
Életének 71. évében váratlan hirtelenséggel elhunyt Süli-Zakar István földrajztudós. A professor emeritust a Debreceni Egyetem saját halottjának tekinti.
Magyarországi útja során a Debreceni Egyetemre is ellátogatott, és elsősorban az angol nyelvű orvosi képzéssel ismerkedett az izraeli Bar-Ilan University delegációja.
Hatvan, a magyart mint idegen nyelvet oktató szakember tanácskozott március 25-én a Debreceni Nyári Egyetemen, amely ebben az évben magára vállalta „A magyar mint idegen nyelv napja” elnevezésű rendezvény szervezését.
A város-, gazdaság-, és vállalkozásfejlesztés kulisszatitkaiba vezette be az érdeklődőket Zombori Dénes, az EDC Debrecen Nonprofit Kft. fejlesztési szakértője a Debreceni Egyetemen tartott előadásán.
A tervezettől eltérően egy héttel később, május 5-én tartják meg az International Food Day-t a Debreceni Egyetemen. A szervezők az időjárási előrejelzések miatt döntöttek a programváltozásról.
Két ezüstéremmel kezdte szereplését a Debreceni Egyetem a XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) első megmérettetésén, a Tanulás- és Tanításmódszertani – Tudástechnológiai Szekcióban.
A Debreceni Egyetem Főépületének és a Nagyerdei Víztoronynak a díszkivilágítását is lekapcsolták a március 25-ei világméretű kezdeményezéshez kapcsolódva. A Hallgatói Önkormányzat szerdára szervez figyelemfelhívó akciót.
William Shakespeare szavait mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a színházi világnap alkalmából egy délutánra színpaddá változott a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtára is.
A Nemzeti Tehetségsegítő Tanács „Felfedezettjeink” különdíját vehette át a hétvégén Budapesten rendezett ünnepségen Katona Tamás, a Debreceni Egyetem informatikus doktorandusz hallgatója.
Berki Krisztián aranyérmet szerzett Dohában, a DEAC bridzs csapata megnyerte a Vidékbajnokságot, a Debreceni Egyetem professzora, Borbély Attila pedig dzsúdóversenyen lett második. A DEAC focistái és a kézilabdások is győztek a hétvégén.