Az egész országban szükség van azokra az egészségügyi és szociális végzettségű szakemberekre, akik a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karán szereznek diplomát. Az ide jelentkező hallgatók a 2018/19-as tanévtől már duális képzésben is részt vehetnek.

Európai színvonalú, gyakorlatorientált képzés, kiváló oktatók, modern infrastrukturális feltételek és remek elhelyezkedési esélyek – erre számíthatnak azok a fiatalok, akik továbbtanulásuk helyszínéül a Debreceni Egyetem nyíregyházi campusát választják. Az Egészségügyi Karon végző hallgatók kilencven százaléka féléven belül el tud helyezkedni. A szakemberekre elsősorban egészségügyi és szociális intézményekben, valamint önkormányzatoknál számítanak.

- A mentőtisztekre, védőnőkre, szociális munkásokra és egészségügyi szervezőkre, nemcsak a sok szempontból hátrányos helyzetű észak-alföldi, észak-magyarországi régiókban, hanem az ország minden területén számítanak. Az ápolók és a szülésznők az Európai Unió valamennyi országában elismert diplomát szerezhetnek a Debreceni Egyetemen – számolt be a friss diplomások munkaerő-piaci lehetőségeiről Semsei Imre, a kar dékánja.

Az Egészségügyi Kar az idei felvételi eljárásban egészségtudományi, társadalomtudományi és pedagógusképzési területen kínál alap- és mesterképzéseket. A középiskolások a 8 féléves mentőtiszt, szülésznő, ápoló, védőnő, valamint a 7 féléves egészségügyi szervező és szociális munka alapszakok közül választhatnak. A védőnő szak nappali tagozaton indul, a többi szak esetén viszont akár a levelező képzés mellett is dönthetnek a jelentkezők.

- Mérföldkő a kar életében a szociális munka alapszak duális képzéssé alakítása, amely a 2018/19-es tanévben startol. Ennek kidolgozására a Debreceni Egyetem 2017-ben konzorciumi partnerként nyert pályázati forrást – emelte ki a dékán.

Azok, akik az idei felvételi eljárásban szociális munka alapszakra nyújtják be jelentkezésüket, és felvételt nyernek az intézménybe, már egyetemi éveik alatt közvetlen részesei lehetnek a munka világának, a hagyományos képzésekhez képest jóval több időt tölthetnek a szakmai kompetenciák gyakorlásával.
A leendő hallgatók az Egészségügyi Kar valamennyi szakján jelentős gyakorlati tapasztalatot szerezhetnek a képzés során.

- A legkorszerűbb eszközökkel felszerelt ápolói, védőnői, szülésznői és mentőtiszti demonstrációs szaktantermekben készítjük fel a fiatalokat az általuk választott hivatásra. A tavalyi év fejlesztése egy új szimulációs központ, ahol a hallgatók számítógép-vezérelt, élethű szimulátorokon készségszinten sajátíthatják el a különböző klinikai esetek megoldását, valamint az eszközös beavatkozásokat – mondta Semsei Imre.

A mentőtisztnek tanuló diákok az Országos Mentőszolgálatnál „éles” helyzetekben is gyakorlatot szerezhetnek. Évek óta ez a legnépszerűbb szak az Egészségügyi Kar nappali képzései közül, de közkedvelt a hétféléves egészségügyi szervező szak is. A képzést választó diákok egészségügyi ügyvitelszervező, egészségbiztosítás és turizmusszervező specializációkon tanulnak, a végzett hallgatók pedig kórházakban, kormányhivatalokban, egészségpénztárakban, valamint gyógyfürdőkben, szállodákban, utazási irodákban helyezkedhetnek el.

Az Egészségügyi Kar által kínált továbbtanulási lehetőségek teret nyitnak a nemzetközi tapasztalatcserének is. A kar 20 országra kiterjedő jelentős kapcsolatrendszerének köszönhetően ugyanis a diákok egyetemi éveik alatt többek közt Finnországban, Törökországban, Spanyolországban vagy Portugáliában szerezhetnek szakmai jártasságot.

Az eredményesebb betegellátás érdekében az orvosokat tehermentesíthetik majd azok a szakápolók, akik a megújult ápolás mesterképzésben kívánnak részt venni. A Debreceni Egyetem Egészségügyi Karán tavaly ősszel indult el azoknak az egyes területekre specializálódó szakápolóknak a képzése, akik kiterjesztett hatáskörrel rendelkeznek majd, így a jövőben akár több feladatot is átvehetnek majd az orvosoktól, például a sürgősségi ellátás területén.
A 2018/2019-es felvételi eljárásban is meghirdetett ápolás mesterszakon közösségi, sürgősségi és a geriátriai (idősgyógyászat) szakápoló specializációk közül választhatnak a képzés iránt érdeklődők.

Az Egészségügyi Kar képzési kínálatának újdonsága a tavaly akkreditált Életvezetés-koordinátor (Navigátor) elnevezésű 2 féléves szakirányú továbbképzés, melyre 2018 szeptemberétől elsősorban az idősellátásban dolgozó, idősekkel foglalkozó szakembereket várják.
A továbbtanulás előtt állóknak január 25-én, csütörtökön 9 órától nyílt napot tartanak Nyíregyházán, a kar Sóstói út 2-4. szám alatti campusán. A rendezvényen a középiskolások tájékoztatást kapnak a felvételi eljárásról, a kar képzési struktúrájáról, valamint az induló alap- és mesterszakokról.

Sajtóiroda-MM