A Debreceni Egyetem Nemzetközi Irodája kapott helyet a megújult Sesztina-villában, ahol domborművet avattak a város életét egykor meghatározó vaskereskedő tiszteletére. Sesztina–Nagybákay Jenő emléktábláját örökösei leplezték le az egykori névadó születésének évfordulóján.
Hírek
A Digitális Jólét Programhoz kapcsolódóan az ország három helyszínén, köztük a Debreceni Egyetem sportcsarnokában tartottak szervezett testnevelésórát a digitalizáció és a mozgás népszerűsítéséért. A DESOK-ban a DE Balásházy János Gyakorlóiskolájának diákjai tartottak bemutató órát.
A Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Karán tartotta soron következő közgyűlését a Roma Szakkollégiumok Egyesülete. A találkozón a hátrányos helyzetű, roma hallgatók segítésének lehetőségeiről, a felzárkóztatás fontosságáról egyeztettek a résztvevők.
A Debreceni Egyetem rendezi a CARPE, az alkalmazott tudományok egyetemi hálózatának 2021-es konferenciáját. Az európai felsőoktatási intézmények alkotta konzorcium októberi rendezvénye révén a kutatók megtalálhatják tudományos partnereiket. A cél az egyetemi kutatási hálózatok fejlesztése.
„A hatalom nyelve - a nyelv hatalma” címmel rendez közös online nemzetközi konferenciát június 10-én és 11-én a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Germanisztikai Intézete, a Debreceni Német Kulturális Fórum és a Német-Magyar Ifjúsági Szervezet.
A Debreceni Egyetem Egészségügyi Karának Ápolástudományi Tanszéke is részt vett konzorciumi tagként abban az Erasmus+ projektben, melynek az volt a célja, hogy elősegítse a mesterséges intelligencia megjelenését és beépülését a leendő ápolók képzésébe.
Továbbra is a világ legjobb 600 felsőoktatási intézménye között tartja számon a Debreceni Egyetemet a QS legfrissebb globális rangsorában. Az intézmény idén első alkalommal a Shanghai Ranking fizika és ökológia tudományterületi ranglistájára is felkerült.
Köznevelési intézményeinek tanárait, tanítóit, óvodapedagógusait, kisgyermeknevelőit köszöntötte pedagógusnap alkalmából a Debreceni Egyetem. Munkájukat apró ajándékkal köszönte meg az intézmény.
A Debreceni Egyetem Sporttudományi Koordinációs Intézete elismerő okleveleket adott át az Országos Tudományos Diákköri Konferencián (OTDK) eredményesen szereplő és résztvevő hallgatóknak. A DESKI azokat a végzős medikusokat is jutalmazta, akik a korábbi években pályára léptek a Medikus Kupán.
Hosszú idő után újra doktoravatót rendezhetett a Debreceni Egyetem. A június 5-i eseményen délelőtt a PhD-, délután pedig a habilitációs okleveleket, valamint Professor Emeritus címeket és kitüntetéseket adott át az intézmény vezetése.
A kelet-közép-európai mézelő méhek mitokondriális DNS-sokféleségét vizsgálták a Debreceni Egyetem Agrár Genomikai és Biotechnológia Központ kutatói egy nemzetközi együttműködés keretében. A kutatás eredményei az Insects című szakfolyóiratban jelentek meg.
Az európai reumatológiai szervezetek szövetsége, az EULAR alelnökévé választotta Szekanecz Zoltánt, a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Karának professzorát. Kiemelt célja a közép-kelet európai, ezen belül a hazai reumatológusok, szakdolgozók és betegek érdekének hatékony érvényesítése.
Országos és helyi méltóságok, a Tisza-család tagjai, a tudományos élet, valamint a diákság jelenlétében rendezték 1921. június 5-én a Debreceni Magyar Királyi Tudományegyetem névadó ünnepségét. Az intézmény a tragikusan elhunyt egykori miniszterelnök, gróf Tisza István nevét vette fel.
A Tudományos Diákköri Konferencián (TDK) kiemelkedően teljesítő hallgatók tanulmányaiból összeállított kötetet mutattak be pénteken online a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karán. A kiadványban szereplő tudományos munkák elsődleges célja a prevenció.
DEAC hírek
U12-es csapatunk nagyarányú vereséget szenvedett a DVSC LA együttesétől. Az egyik legnehezebb feladat várt Mester Norbert gyerekeire pénteken, ugyanis kiemelt akadémia ellen léptek pályára, a
The post Nem tudtuk megszorítani az akadémistákat appeared first on DEAC.
U13-as csapatunk péntek délután a DVSC Labdarúgó Akadémia együttesét fogadta, mely gárda három góllal jobbnak bizonyult. A bajnoki hajrában kedden egy akadémia elleni előrehozott meccset
The post Az elő negyed döntött appeared first on DEAC.
A Debreceni Egyetem alakulata a DVTK otthonában is diadalmaskodott, ezzel eldőlt, hogy idén harmadik helyen végez az élvonalban. A DEAC női futsalosai pénteken lezárhatták a
The post Megkaparintottuk a bronzérmet az NB I-ben! appeared first on DEAC.