Hírek

A Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kara idén másodszor lett a hónap legaktívabb szervezeti egysége, ezzel elsőként került a kiemelt kategóriába, vagyis a legjobbak versengésébe a Debreceni Egyetem Dolgozói Mozgásprogramjában (DEDM).

A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas Muzsikás együttes tartott rendhagyó énekórát a Debreceni Egyetem gyakorlóiskolájában. Az előadásával a Royal Albert Hall-t és a Carnegie Hall-t is megtöltő zenekar hétfői rendkívüli bemutatóján csaknem hatszáz diák kapott ízelítőt a magyar népzene világából.

Az agrártudományi képzések területén kötött megállapodást a Debreceni Egyetem és a Mansoura Egyetem. A szerződést Mohamed Ayman Ashour egyiptomi felsőoktatásért és tudományos kutatásokért felelős miniszter, valamint Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter jelenlétében írta alá Harsányi Endre rektorhelyettes Kairóban.

A Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány Kiválósági PhD-Ösztöndíj nyertesei számára szervezett workshopot pénteken a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár (DEENK). A Szigetben rendezett eseményen a fiatal kutatók a publikálással kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb információkkal ismerkedtek.

A Debreceni Egyetem stratégiai céljai, feladatai, az intézményt érintő, Szenátus által már jóváhagyott nemzetközi szerződések, a működési és foglalkoztatási szabályzat néhány módosítása, valamint a DE üzleti és vagyongazdálkodási tervei is napirendre kerültek a fenntartó alapítvány kuratóriumának legutóbbi ülésén. Az eseményen a 2023/2024-es tanévre kiírt pályázat egyik ösztöndíjasa, Török Péter, a TTK Ökológiai Tanszék egyetemi tanára átvette a GTIDEA Professzora címét.

Új, intenzív szakmai továbbképzést indított a régió pedagógusai számára a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógia Kara. A szombati első kurzuson az eltérő fejlődésű gyermekek nevelésével, fejlesztésével kapcsolatos aktuális ismeretekkel frissíthették tudásukat a résztvevők kreditpontokért.

Idei első hazai mérkőzésén begyűjtötte a három pontot a Debreceni Egyetem focicsapata. Nyertek a női futsalosok is, ugyanakkor a férfi együttesünk kikapott. Két vereséggel kezdtek az Erste Liga negyeddöntőjében a jégkorongozók, pont nélkül maradtak a kosárlabdázók és a kézilabdázók.

A környezet büntetőjogi védelméről szóló irányelvek szigorítási lehetőségeit vitatták meg a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán rendezett szakmai tanácskozáson. A rendezvényen felszólaló indonéz szakember a probléma globális jellege miatt a közös megoldás kialakítását szorgalmazta.

Új kötetekkel gyarapodott a Debreceni Egyetem (DE) Bölcsészettudományi Kar (DE) Olasz Tanszékének Italianistica Pannonica sorozata. A három, közös olasz-magyar történelmi eseményeket feldolgozó kiadványt csütörtökön a Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet Könyvtárában ismerhették meg az érdeklődők.

Számos súlyos betegség gyógyításánál szerepet játszhatnak a jövőben azok a tumor-, és vírusellenes hatóanyagokkal kémiai rokonságot mutató új típusú, fluortartalmú vegyületek, amelyeket a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Karán állítottak elő. Az erről szóló tudományos cikket a januári kiemelt publikációk közé választotta a Magyar Tudományos Akadémia Kémiai Tudományok Osztálya.

A koszorúér-betegségek, a szívelégtelenség és a szívritmuszavarok mellett a társbetegségek, többek között a magas vérnyomás, a cukorbetegség, illetve az elhízás legújabb kezelési lehetőségeit is megvitatják a szakemberek a csütörtökön kezdődött 29. Debreceni Kardiológiai Napokon. A Debreceni Egyetemen rendezett tanácskozáson mintegy ötszáz kardiológus, nefrológus, diabetológus és háziorvos vesz részt.

Az Erste Liga negyeddöntőjében a Debreceni Egyetem jégkorongcsapata a Ferencvárossal találkozik. Itthon lépnek pályára a kosárlabdázók, a labdarúgók és a kézilabdázók. Hazai bajnoki vár a női futsalosokra is, míg a fiúk megyei rangadót játszanak Balmazújvárosban.

Az egyetem, a város és betelepülő vállalatok összefogása révén Debrecennek kiváló esélyei vannak az iparfejlesztés, a zöldítés, a megújuló energia és a fenntarthatóság terén – hangsúlyozta Szilvássy Zoltán rektor a HUMDA Zöld Életre Valók országos roadshow debreceni állomásának workshopján. A DE rektora az energiatermelést és -raktározást érintő kutatások mellett egy akkumulátor kutató intézet felállítását is bejelentette.

Megjelent a Magyar Neuroimmunológiai Társaság legújabb szakmai ajánlása a sclerosis multiplex diagnosztikájáról és kezeléséről. Az ajánlás vezető szerzője Csépány Tünde, a Debreceni Egyetem docense, a Neurológiai Klinika szakorvosa. A szakemberek az irányelvek megfogalmazásával szeretnék segíteni az orvosokat a betegeik számára legeredményesebb terápia kiválasztásában.

DEAC hírek

A DEAC floorballosai minden meccsen fel akarják szántani a pályát az OB I rájátszásában. Remekül hajrázott, ennek köszönhetően bejutott az országos bajnokság playoffjába a Debreceni

The post Feszegetnék a határaikat appeared first on DEAC.

U12-es csapatunk négygólos vereséggel zárta a DVSC LA elleni csütörtöki összecsapást. A mezőny legerősebb csapatához látogatott csütörtök délelőtt Mester Norbert együttese, mely játéknapon a DVSC

The post Hibáinkért büntetett ellenfelünk appeared first on DEAC.

Virág Gergő első, Bartók Csaba második félidőben szerzett góljával győzte le U19-es csapatunk a Szolnoki MÁV együttesét. Előző héten tavaszi első vereségét volt kénytelen elkönyvelni

The post Kisiklattuk a szolnoki szerelvényt appeared first on DEAC.

Képgalériák