Hírek

A gyakorlati ismeretek elmélyítésére tartott szakmai tanácskozást és kerekasztal-beszélgetést csütörtökön a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar a fordító-tolmács mesterképzésben, valamint az Idegennyelvi Központ szakfordító képzésében résztvevők számára a Főépületben.

Tovább erősíti ipari kapcsolatait és Siemens oktatótermet hoz létre a Debreceni Egyetem Műszaki Kara a Mechatronikai Tanszék oktatási-kutatási kínálatának bővítésére. A kezdeményezéshez indulásként jelentős, csaknem 60 millió forint értékű műszer-, szoftver- és eszközadománnyal járult hozzá a cég. Az erről szóló megállapodást szerdán írták alá a Főépület Karácsony Sándor termében.

Rendhagyó színházi bemutatót tartottak az oDEon egyetemi színházban. A Magda, a Szabó című egyfelvonásos előadással köszöntötték nőnap alkalmából a Debreceni Egyetem hölgy dolgozóit. A darab különleges aspektusból járta körbe a családi kapcsolatok, a házasélet, az összetartozás, az egymáshoz kötődés és az önfeláldozás kérdéseit.

A Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Kara is közreműködött a Halápon tartott egészségnapon. A kar oktatói és hallgatói beszéltek a fájdalomcsillapításról és a sebkezelésről is, valamint tanácsokat adtak a házipatika összeállításához.

A hazai házigalamb-tenyésztés fejlesztése a célja a Debreceni Egyetem Agrár Genomikai és Biotechnológiai Központjában folyó széleskörű vizsgálatoknak. A genetikai és genomikai kutatások a precíziós technológiák bevezetését és a különleges hústermékek fejlesztését is támogatják.

Eredményes volt a Debreceni Egyetem toborzója, mostanra csaknem 50 ukránul, oroszul, magyarul beszélő hallgató jelentkezett, hogy önkéntesként segítse az Ukrajnából menekülőket a határokon. A legnagyobb hiány tolmácsból volt, erre nyújtott megnyugtató megoldást a DE Humanitárius Koordinációs Bizottsága.

A Debreceni Egyetem digitalizációs törekvéseiről egyeztetett az intézmény vezetőivel az OECD oktatási igazgatóságának felsőoktatással foglalkozó részlege a Minőségi digitális felsőoktatás biztosítása Magyarországon című projekt keretében. Az egyetem szakemberei és hallgatói kedden online megbeszélést folytattak a nemzetközi szervezet munkatársaival.

A Torna Diákolimpia Országos döntő legeredményesebb intézménye lett a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája. A lányok csapat- és egyéni bajnoki címeket szereztek, összesen öt arany-, két ezüst- és egy bronzéremmel tértek haza.

A Debreceni Egyetem Matematikai Intézetének gondozásában és munkatársainak szerkesztésében megjelenő Publicationes Mathematicae Debrecen tudományos folyóirat a 100. kötetét adja ki az idei évben. A száz kötet mintegy 4000 publikált dolgozatot jelent, több ezer szerző munkájának legjavát.

A Debreceni Egyetem munkatársai rangos állami kitüntetéseket vettek át a március 15-ei nemzeti ünnep alkalmából. A Magyar Érdemrend tiszti- és lovagkeresztjét Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára, miniszterhelyettes adta át a Pesti Vigadóban tartott csütörtöki ünnepségen.

Egy hétre építész alkotóműhellyé válik a MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ, ahol március 21-24. között második alkalommal rendezi meg hallgatói alkotóhetét a Debreceni Egyetem Műszaki Kar Építészmérnöki Tanszéke.

Kilenc színpadon és hat további helyszínen sokszínű könnyűzenei programmal és változatos kulturális-művészeti rendezvényekkel várja látogatóit idén hazánk legkomfortosabb nyári fesztiválja. A Campus Fesztivál Egyetem Tér helyszínén idén is ízelítőt ad a tudomány érdekességeiből a Debreceni Egyetem.

Módszertani konferencián mutatták be tudományos kutatásaikat a Népegészségügyi Kar dietetikus, gyógytornász és komplex rehabilitáció szakos hallgatói a Kassai úti campuson. Az esemény névadó ünnepség is volt: a szakmai tanácskozás ezen túl a kar néhai oktatójának, Cseri Juliannának a nevét viseli.

A Sebészeti Klinika 1921 novemberében kezdte meg működését, ma már az ország egyik legnagyobb és legszélesebb tevékenységi körrel rendelkező sebészeti intézménye. A klinikán a világ legmodernebb technikáit alkalmazzák, amelyek lehetővé teszik a betegek gyors és szövődménymentes felépülését.

DEAC hírek

A győztes gólt szerző Sándor Tamás elmondta, fontos volt a sikeres bajnoki rajt. Győzelemmel kezdte a 2024/2025-ös szezont az NB III-ban a DEAC labdarúgócsapata. Az

The post Hamarabb eldőlhetett volna a pontok sorsa appeared first on DEAC.

A DEAC egy találattal legyőzte a Sényőt az NB III nyitó fordulójában. A nemrég véget ért Európai Egyetemi Játékok után ismét meccset játszottak az egyetemi

The post Kapitányunk szerezte az első gólunkat a szezonban appeared first on DEAC.

Az egrieket legyőzve a Gladiators végzett a Divízió II-es pontvadászat élén. Mind az öt mérkőzését megnyerve várhatta a másodosztályú bajnokság fináléját a Debreceni Egyetem amerikai

The post Bajnokcsapat! Célba ért a DEAC appeared first on DEAC.

Képgalériák