A férfi kosarasok nyertek a rájátszás első meccsén, a DEAC kézilabdásai megőrizték első helyüket a tabellán. A Kossuth Gyakorló tornász lányai Villányban arattak sikert, és a 45. Medikus Kupán is jól szerepeltek az egyetem csapatai.

Mintegy 30 cég több mint 50 előadással, illetve 18 standdal várja hétfőn és kedden a hallgatókat a Debreceni Egyetem Informatikai Karán. A 16. Informatikai Szakmai Napok megnyitóján ismertették az Arató Mátyás ösztöndíj győzteseit is.

A legjobb tíz közé jutott a Debreceni Egyetem pallagi középiskolájának négy diákja, közülük egy pedig dobogós eredményt ért el a Nemzetgazdasági Minisztérium szakmai versenyének országos döntőjében.

A DEAC női és férfi kosarasaira is a rájátszás vár, a Kamilla Gyógyfürdő csapata már most pénteken találkozik az MTK-val, a lányok a jövő héten játszanak. A DEAC férfi futsalosai szokatlan időpontban, szintén pénteken lépnek pályára.

A zenetanítás eszközeit, az élményalapú módszereket és a koncert-pedagógiában rejlő lehetőségeket is áttekintették öt ország kutatói az egyetem Zeneművészeti Karán, a zenetanárképzés 50 éves évfordulója alkalmából tartott konferencián.

A felsőoktatási intézmények jelentik az egyik legfontosabb kitörési pontot a közepes méretű alföldi településeknek. A Debreceni Egyetem kutatói Mezőtúr lehetőségeit vizsgálták. Az eredményeket tartalmazó könyvet kedden mutatták be a DAB Székházban.

A tehetséggondozó műhelyek munkájával és a fejlesztő munka lehetőségeivel ismerkedhettek meg a régió óvodapedagógusai a Debreceni Egyetem Gyakorló Óvodájának szakmai tanácskozásán.

Újjáalakult a Magyar Szociológiai Társaság Nagyalföldi Szakosztálya, amely a Debreceni Egyetem oktatóinak kezdeményezésére 35 fővel kezdte meg szakmai munkáját.

A mikrobiális biotechnológia oktatásának kezdetéről, valamint fő ágazatainak aktuális kérdéseiről és kihívásairól is szó volt a Debreceni Egyetemen folyó biotechnológus képzés 30. évfordulóján rendezett tudományos tanácskozáson.

Minden idők legeredményesebb női kajakozója, Kovács Katalin az akaratról és a motivációról mesélt a Debreceni Egyetem Olimpiai Akadémia programsorozatának eheti előadásán.

Történet a Debreceni Egyetem egykori zenekaráról, melynek tagjai látták a Berlini Fal leomlását, az 1989-es romániai eseményeket, a Szovjetunió, a Varsói Szerződés és a KGST felbomlását.