A tehetséggondozó műhelyek munkájával és a fejlesztő munka lehetőségeivel ismerkedhettek meg a régió óvodapedagógusai a Debreceni Egyetem Gyakorló Óvodájának szakmai tanácskozásán.
Újjáalakult a Magyar Szociológiai Társaság Nagyalföldi Szakosztálya, amely a Debreceni Egyetem oktatóinak kezdeményezésére 35 fővel kezdte meg szakmai munkáját.
A mikrobiális biotechnológia oktatásának kezdetéről, valamint fő ágazatainak aktuális kérdéseiről és kihívásairól is szó volt a Debreceni Egyetemen folyó biotechnológus képzés 30. évfordulóján rendezett tudományos tanácskozáson.
A jubileumok jegyében rendezi meg 15. alkalommal április 10-12. között Debrecen a Költészeti Fesztivált, amelynek középpontjában idén Arany János születésének 200. évfordulója áll.
Áttörést értek el az élő sejtek megfigyelésében a Debreceni Egyetem kutatói. A tudósok egy olyan egyedülálló videómikroszkópos rendszert építettek, melynek használata új távlatokat nyit a rákkutatásban és a farmakológiában is.
Az ország minden pontjáról és külföldről is érkeznek fiatal zenészek a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karára a hétvégén. Április 8. és 10-e között 40. alkalommal adnak otthont a Rézfúvós és Ütőhangszeres Találkozónak és Versenynek.
Huszonegy ország nemzeti fogásai kerültek terítékre az International Dinner-ön. Többek között azeri, mexikói és indiai ízeket, valamint magyar fogásokat kóstolhattak meg a hazai és külföldi hallgatók a gasztronómiai esten
A Debreceni Egyetem megőrizte vezető helyét a hazai felsőoktatási intézmények között: a szeptemberben induló képzésekre jelentkezők száma 15.223, a most induló gyógypedagógia szakra nyolcszoros a túljelentkezés.
Az informatikai rendszereket érintő incidensekről és a számítógépes bűncselekmények jogi vonatkozásairól is szó lesz a 16. Informatikai Szakmai Napokon, ahol az informatika aktuális kérdéseiről hallhatnak előadásokat a hallgatók.
Több száz hallgató vehet részt egészségügyi szűréseken az Értünk Prevenciós Egyetemi Napokon a Hallgatói Önkormányzat jóvoltából. A szűrések és vizsgálatok mellett a véradást is népszerűsítik a rendezvényen.
Az oktatói, hallgatói mobilitásról és az angol nyelvű doktori programokban való részvételről is tájékozódott az a kínai egyetemi delegáció, amely a napokban tett látogatást a Debreceni Egyetemen.
Tíz éves a Méltóság Mezeje Program. A szemléletformáló kezdeményezés célja, hogy segítsen a gyerekeknek a halál feldolgozásában. A jubileum alkalmából a Debreceni Hospice Ház Alapítvány egyhetes programsorozatot szervezett.