Micsoda gyerek!

A tehetséggondozó műhelyek munkájával és a fejlesztő munka lehetőségeivel ismerkedhettek meg a régió óvodapedagógusai a Debreceni Egyetem Gyakorló Óvodájának szakmai tanácskozásán.

A hajdúböszörményi intézmény „Micsoda Gyerek” című Szakmai Napjára csaknem 170 óvodapedagógus érkezett főként az ország keleti részéből, hogy a szakterület aktuális kérdéseit megvitassák.

- Délelőtt az óvodai nevelés tevékenységszervezési lehetőségébe és a megvalósítás innovatív tartalmi feldolgozásába nyerhettek betekintést az érdeklődők. Majd a tevékenységhez kapcsolódó reflexiókat hallhattak a pedagógusok. A délelőtti előadás a tehetség köré szerveződött témában folytatódott, Mező Ferenc, a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Felnőttképzési Karának főiskolai docense az óvodai tehetséggondozás aktuális kérdéseiről számolt be a résztvevőknek – sorolta Balogh Beáta intézményvezető.

A nap második részében a Sziporka Tehetségműhely révén a tehetségkörök kialakításának, működésének elméleti szempontjain túl a gyakorlatban történő feldolgozás lehetőségeit ismerhették meg a pedagógusok azokkal a fejlesztőjátékokkal, melyeket Tömöriné Oláh Mária műhelyvezető mutatott be.

Az Icinke-Picinke Néptánccsoport óvodapedagógusa Ráczné Bársony Judit a népi játékokkal, a néptánc elemeivel mozgatta meg a résztvevőket. Szabó Gábor a játékos angolnyelv sajátosságairól beszélt, míg Kuttor Márta a Tücsök Zenekar segítségével a hangszerek személyiségformáló oldalát szemléltette, Zolnai Imréné pedig a kismesterségek kreativitást elősegítő technikáit mutatta be.

Sajtóiroda-TB