A magyar nyelv és irodalom írásbeli vizsgákkal a Debreceni Egyetem köznevelési intézményeinek diákjai számára is megkezdődtek hétfőn az érettségik. A szerdai ballagást követően a következő hetekben a DE Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája, valamint a Balásházy János Gyakorló Technikuma, Gimnáziuma és Kollégiuma több mint négyszáznyolcvan tanulója ad számot tudásából.
Mester és tanítványa, vagyis Bakosné Kiss Virág, a Debreceni Egyetem (DE) Gazdaságtudományi Kar Marketing és Kereskedelem Intézet adjunktusa és Török Barbara PhD-hallgató közösen tart évadzáró előadást szerdán az egyetem Tudományos Igazgatóságának ismeretterjesztő sorozatában.
Ismét több ezren választották az aktív szórakozás lehetőségét a Dóczy utcai sportcampuson, ötödik alkalommal is óriási sikert aratott a DEAC Családi Napja. A Debreceni Egyetem sportklubja hagyományosan május 1-jén rendezi meg nagy sportágválasztóját, mely idén is sokaknak nyújtott kellemes kikapcsolódást.
Drámai küzdelemben nyertek a Debreceni Egyetem női futsalosai a Magyar Kupa-döntőben. Fordulatos mérkőzésen diadalmaskodtak a férfi röplabdázók is az ötödik helyért zajló párharcban, a kézilabdázók pedig sporttörténelmi bronzérmet nyertek az NB I/B-ben. A labdarúgók szintén fontos győzelmet arattak, előnyben a kosárlabdázók.
A Debreceni Egyetem nemrég húszéves jubileumot ünnepelt Informatikai Karáról összesen tizenkét hallgató vett részt a 37. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Informatikatudományi Szekciójában a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Karán. A DE IK egy első helyezéssel fejezte be az idei tudományos megmérettetést.
Az előző évi látogatói rekordot is meghaladva, több mint ötezren vettek részt a Debreceni Egyetem külföldi hallgatóinak gasztronómiai fesztiválján. A hajnalig tartó rendezvény bevételének egyrészét a szervező diákok idén is jótékonysági célra fordítják.
Amennyiben szombaton hazai pályán nyernek a Debreceni Egyetem kézilabdázói, a harmadik helyen végezhetnek az NB I/B-ben. A röplabdázók a Kecskemét elleni, a kosarasok az Alba elleni párharcot kezdik, a női futsalok a Magyar Kupa négyes döntőjére készülnek.
Megszületett a Debreceni Egyetem Lovasakadémiájának első saját tenyésztésű csikója. A kis kanca egyedi, ritka nevet kapott, UD Ingónak nevezték el.
Két díjat nyertek a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának hallgatói az Országos Tudományos Diákköri Konferencia Had- és Rendészettudományi Szekciójában. A magyar egyetemi hallgatók legnagyobb tudományos seregszemléjén a debreceni joghallgatók 7 pályamunkával vettek részt.
Paul Fox a Debreceni Egyetem képzési és tudományos programjaival ismerkedett, valamint látogatást tett a Bölcsészettudományi Kar Angol-Amerikai Intézetében. A diplomata előadást is tartott a két ország kapcsolatairól az intézet oktatói és hallgatói számára.
Pablo Alberola Talamantes, a Villarreal CF módszertani igazgatója tartott előadást kedden a Debreceni Egyetemen. A spanyol szakember bemutatta, milyen új nézőpont mentén folyik a munka a DVSC utánpótlásánál, mióta kooperáció jött létre a Loki és a Villareal között. A fókusz immár a játékosokon van, az edzők feladata, hogy segítsenek a labdarúgóknak személyes céljaik elérésében.
Eredményesen szerepeltek a Debreceni Egyetem hallgatói a 37. Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) Orvos- és Egészségtudományi Szekcióján. A hallgatók összesen harmincnégy első, második és harmadik helyezést értek el, emellett szakmai előadásaikat mintegy negyven különdíjjal és kitüntetéssel ismerték el az április 23-a és 25-e között a Pécsi Tudományegyetemen megrendezett konferencián.