A Műszaki Kar és az FAG további együttműködéséről, szakmai programokról, valamint egy közös laboratórium létrehozásáról is szó volt az I. Schaeffler Gépészmérnöki Szakesten, amelyet hagyományteremtő szándékkal rendeztek.

Kétszáz lufi, kétszáz idézet – rendhagyó módon kezdődött idén a Debreceni Egyetem gyakorlóiskolájának kéthetes programsorozata, mellyel egykori névadója, Arany János előtt tisztelegnek a diákok és tanáraik.

Magyarországi körútjuk során a Debreceni Egyetemet is felkeresték, itt tanuló japán diákokkal találkoztak, és a Nyári Egyetemen egy magyar órán is részt vettek a Josai International University hallgatói.

A sikeres üzlet elindításának lépéseiről és a vállalkozás következő generációra történő átörökítéséről beszéltek a baromfitenyésztéssel foglalkozó Bárány család tagjai a Debreceni Egyetem Böszörményi úti campusán.

Komplex precíziós szaktanácsadási rendszer kialakításán dolgozik a Debreceni Egyetem agrárkara a KITE Zrt-vel. A partnerek a projekt indítása mellett negyvenéves együttműködésüket is megünnepelték március 3-án.

A kanadai konföderáció fennállásának 150. évfordulója alkalmából Kanada magyarországi nagykövete, Isabelle Poupart is köszöntötte az egyetem Kanadisztikai Kutatóközpontjában rendezett egésznapos szimpózium résztvevőit.

A férfi kosarasok sorozatban a tizedik győzelmüket is megszerezhetik, a debreceni futsalosoknak pedig a KEK 2017-es kupáján kell helytállniuk. A DEAC és a DASE focistái ezen a hétvégén idegenbe látogatnak.

A legújabb szakmai eredmények, aktualitások megismerését, tapasztalatcserét, továbbképzést egyaránt jelent a szakorvosok számára a Debreceni Kardiológiai Napok továbbképző konferencia.

Több mint 510 kilós terhet bírt el és mindössze 1 kg durumtésztából készült a győztes alkotás a TörDElő tésztahídépítő versenyen, amelyet 8. alaklommal rendezett meg a Debreceni Egyetem Műszaki Kara.

A WHO Kollaborációs Központ tevékenységével is megismerkedett a Népegészségügyi Karon tett március 1-i látogatása során az Egészségügyi Világszervezet velencei irodájának igazgatója.

A legfrissebb tavaszi lapszámban olvashatunk többek között a rektori pályázatról, az Educatio kiállításról, kiderül, milyen díjat kapott a Nagyerdei Víztorony, és megtudhatjuk, miért vonul vissza az aktív sporttól Risztov Éva.

Térítésmentes szűrővizsgálatokkal, személyre szabott tanácsadással és új terápiás lehetőségekkel várja a látogatókat péntektől vasárnapig a Debreceni Egyetem Klinikai Vizsgálatok Irodája a Fórum bevásárlóközpontban.