Hírek

Komoly vita zajlik hazánk, illetve az Európai Unió között arról, hogy Magyarországon vásárolhassanak-e földet azok, akik nem itt élnek, gazdálkodnak és csak befektetésként tekintenek a termőföldre. Erről beszélt a Debreceni Egyetemen az Agrárminisztérium közigazgatási államtitkára.

Az új koronavírus-fertőzés elleni hatékony védekezés érdekében március 5-én megalakult DE Járványügyi Munkacsoport folyamatosan ülésezik a Debreceni Egyetemen. A szervezet az intézmény 40 ezres polgárságának és a város lakosságának védelme érdekében több intézkedést is hozott.

A Mérnöki és Üzletfejlesztési Innovációs Intézet képzései keretében hazánk legnagyobb vállalatainak szakembereitől tanulhatnak a tavaszi félévben is a Debreceni Egyetem hallgatói. Az első órát Ascsillán Endre, a GE Magyarország alelnöke tartotta.

Kezdődik az ország legnagyobb egyetemi futballbajnoksága, a Buzánszky Jenő Labdarúgó Egyetemi Kupa (BJLEK). A tavaszi szezon csoportbeosztását már kisorsolták, az első mérkőzéseket március 9-én játszák a csapatok.

Nemzetközi szinten is hiánypótló szakot indít szeptembertől a Debreceni Egyetem Műszaki Kara. A Szerkezetintegritási és roncsolásmentes vizsgáló szakmérnök szakirányú továbbképzés támogatására csütörtökön írt alá megállapodást a kar és a Magyar Roncsolásmentes Vizsgálati Szövetség.

Papp Klára a szlovákiai Eperjesi Egyetem díszdoktora lett. Az intézmény tudományos tanácsa február 25-ei ünnepi ülésén avatta díszdoktorai sorába a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Történelmi Intézetének professzorát.

Megalakult a DE Járványügyi Munkacsoport az új koronavírus-fertőzés elleni hatékony védekezés érdekében. A kockázatosnak ítélt területekre a dolgozók hivatalos utazásait felfüggesztették, az érintett területekről 3 héten belül visszaérkezett, valamint beteg hallgatóktól azt kérik,maradjanak otthon.

Mintegy 1000 résztvevőt várnak a jubileumi, 25. Debreceni Kardiológiai Napokra. Az ország egyik legjelentősebb továbbképző kardiológiai eseményét március 11. és 14. között rendezik meg a Debreceni Egyetemen és a Kölcsey Központban.

Defibrillátorokat vásárolt a Debreceni Egyetem. A négy életmentő eszközt az intézményhez tartozó gyakorlóiskolákban helyezik el. A műszereket az érintett intézmények vezetői az egyetem Sporttudományi Oktatóközpontjában vették át kedden.

Ötven helyett javítva, a 401-450. helyen végzett a Debreceni Egyetem a neves londoni székhelyű rangsorkészítő legfrissebb élettudományi és orvostudományi tematikus listáján. Az agrártudomány területén az intézmény a világ 200 legjobbja között van.

A külföldi ösztöndíjlehetőségekről tájékozódhatnak a hallgatók és oktatók a héten a Debreceni Egyetemen campusain. A Mobilitási Információs Napok keretében délelőttönként Erasmus+ reggelivel várják a hallgatókat, míg nap közben és az esti órákban tájékoztató előadásokat tartanak a karokon.

Multidiszciplinaritás a Magyar Honvédség Szolgálatában címmel hangzott el előadás a Debreceni Egyetem szerepvállalásáról a „Száz éves a hazai haditechnikai kutatás-fejlesztés” című konferencián hétfőn a fővárosi HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Márványtermében.

Az olvasást népszerűsíti az idei Arany Napok. Az évtizedes hagyományoknak megfelelően, Arany János születésnapján kezdődő rendezvénysorozattal emlékezik egykori névadójára a Debreceni Egyetem gyakorlóiskolája március 2 és 13-a között.

Családbarát intézményként idén is gondoskodott a dolgozók és családtagjaik téli kikapcsolódásáról az egyetem. A Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központ (DEMEK) vasárnap rendezte a Családi jégkarnevált a Jégcsarnokban.

DEAC hírek

A DEAC U14-es csapata háromgólos vereséggel zárta szombaton a Monor elleni összecsapást. Nagyarányú győzelemmel hangolódott a még veretlen Monor elleni mérkőzésre Bereczki Tamás együttese, amely

The post Csak szépítésre futotta erőnkből appeared first on DEAC.

A DASE U14-es csapata már az első félidőben eldöntötte a meccset és aratott magabiztos győzelmet idegenben. Kezdésként tizenkettőt vágtak Molnár Máté ifjoncai, ennek pedig a

The post Egy ötöst adtunk a városi riválisnak appeared first on DEAC.

Az első 60 percben a Pécs volt fölényben, az utolsó félórában U19-es csapatunk, ám a háromgólos hátrányból csak egyet sikerült lefaragni. Hosszú utazás várt Kertész

The post Még várat magára az első győzelem appeared first on DEAC.

Képgalériák