Jelentős események, rekordszámú híradás és egy megrázó veszteség – a sajtóban is nehéz, de eredményes évet zárt a Debreceni Egyetem. Mintegy ezer egyetemi hírt adott közre és több mint 30 ezer médiamegjelenéshez nyújtott segítséget idén az elhunyt sajtófőnök, M. Tóth Ildikó nevét viselő, átalakított sajtóközpont.

Az egyik legrangosabb felsőoktatási ösztöndíjat, a Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjat elnyert kiemelkedően tehetséges hallgatóit köszöntötte a Debreceni Egyetem Fogorvostudományi Karának Kari Tanácsa. Az ünnepségen három hallgató vehette át a támogatásról szóló oklevelet a kar dékánjától.

Gálakoncerttel zárta a szemesztert a Debreceni Egyetem Könnyűzenei Intézete a Zeneművészeti Kar Liszt termében. A hagyományos félévzáró fellépesen a kurzus hallgatói színvonalas produkciókkal mutatták be, mit tanultak és mennyit fejlődtek az elmúlt hónapokban.

Átvették diplomáikat szombaton a Debreceni Egyetem agrárkarának végzősei, köztük az első lótenyésztő, lovassport szervező agrármérnökök. A Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar hallgatói a Főépület Díszudvarán tettek esküt az agrárium szolgálatára.

Az Artisjus pedagógiai díját vehette át Szabó István, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar tanára kiemelkedő zeneoktatói tevékenységéért. Ezzel folytatódik a kar sikersorozata, hiszen az elmúlt hetekben több tehetséges növendék is eredményesen szerepelt rangos hazai és nemzetközi versenyeken.

A képzeletbeli dobogó mindhárom fokára a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar hallgatói állhattak fel a hétvégén rendezett Országos Klarinétversenyen. Az egyfordulós megmérettetésen hazánk legjobb klarinétszakos hallgatói mérték össze tudásukat.

Dupla jubileumot tartott hagyományos tudományos napján, a Gyires Béla Informatikai Napon a Debreceni Egyetem Informatikai Kara, ugyanis az IK két tanszéke jeles évfordulókat ünnepel idén. A hallgatói tanulmányi, valamint tudományos elismerések mellett az eseményen adták át a Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjakat is.

Kiemelkedő eredményt ért el az Online Musicalada Spain Nemzetközi Művészeti Versenyen a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar operaének mesterszakos hallgatója. Kövér Aida az egyik legnehezebb áriával nevezett a megmérettetésre, amit végül meg is nyert.

A roma kulturális örökség iránt érdeklődő diákok mérték össze tudásukat pénteken a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Karán. A Lippai Balázs Roma Szakkollégium által szervezett Talentum versenyt követően pedig kulturális estet tartottak, ahol a felvidéki Bastyúr zenekar lépett színpadra.

Több mint 60 új orvosdoktort avattak a Debreceni Egyetemen szombaton. Az ünnepségen az Általános Orvostudományi Kar 23 magyar és 41 külföldi állampolgárságú végzős hallgatója tette le esküjét.

Visszatért a Grincs a Böszörményi úti campus egyetemi színpadára. Ráadásul egy nap kétszer is tapsolhatott a közönség a darabnak, iskolás csoportoknak, majd egyetemi dolgozóknak mutatták be a nagysikerű karácsonyi musicalt.

A Debreceni Egyetem Egészségtudományi Kar dietetikus szakirányán tanuló hallgatók gyakorlati képzését segíti a jövőben a Campus Hotelben csütörtökön átadott tankonyha. Az újonnan kialakított tanműhelyben a hallgatók a legkorszerűbb konyhatechnológiai eljárásokat és az élelmiszerbiztonsági előírásokat is megismerhetik.