Dupla jubileumot tartott hagyományos tudományos napján, a Gyires Béla Informatikai Napon a Debreceni Egyetem Informatikai Kara, ugyanis az IK két tanszéke jeles évfordulókat ünnepel idén. A hallgatói tanulmányi, valamint tudományos elismerések mellett az eseményen adták át a Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjakat is.

Idén is megtartotta a Debreceni Egyetem Informatikai Kar tudományos előadás-sorozatát, melyen minden évben Gyires Béla professzorra emlékeznek. Az idei tematikus rendezvény különleges volt, hiszen ezúttal kettős jubileumot ünnepelt az IK: pontosan hetven évvel ezelőtt jött létre az Alkalmazott Matematika és Valószínűségszámítás Tanszék, a Számítógéptudományi Tanszék pedig már félévszázados múltra tekinthet vissza. 

- Fontos volt ez az esemény mind a hallgatók, mind az oktatók szempontjából, mivel ilyenkor a szakmai és a tudományos tevékenységet is próbáljuk elismerni. Két tanszékünk is jubilált, mindkettő olyan évfordulóhoz érkezett, melyek az egyetemi informatikai oktatás történetében meghatározóak. Néhány héttel ezelőtt a programozó képzés elindításának 50. évfordulójára emlékeztünk, ami szintén mérföldkő volt a kar történetében, hiszen ehhez vezethető vissza az informatikai oktatás kezdete a Debreceni Egyetemen, a mostani évfordulók pedig lehetőséget adtak arra, hogy teljességében szemléljük az elmúlt hetven évet, miközben bemutatkoztak fiatal kutatóink is. A kar hagyományos tudományos napján a múlt ünneplése mellett összefoglalót szerettünk volna adni az IK 2022-es eredményeiről – forgalmazott Hajdu András, a DE Informatikai Kar dékánja. 

Az Alkalmazott Matematika és Valószínűségszámítás Tanszék elmúlt hetven évét személyes emlékek és fotók segítségével idézte fel Fazekas István, a tanszék korábbi vezetője, a Természettudományi és Informatikai Doktori Tanács elnöke, aki maga kezdeményezte a tanszék csatlakozását az IK-hoz.

- A tanszék első vezetője, Gyires Béla professzor nemcsak a matematika oktatását és kutatását tartotta szem előtt, hanem kezdeményezte a számítástechnikai képzés bevezetését is. A tanszék erős utánpótlás-nevelő munkáját jelzi, hogy innen indult a pályája olyan kiváló szakembereknek, mint Terdik György, Pap Gyula, Sztrik János és Ispány Márton, akik más tanszékek vezetői lettek. A tanszék jól integrálódott az Informatikai Kar szervezetébe, tagjai nagy volumenű oktatási munkát végeznek, részt vesznek a kar irányításában, pályázatok és konferenciák szervezésében. Az itt végzett kutatások a valószínűségszámítás elméleti tételeitől a gépi tanulás alkalmazásáig terjednek – hangsúlyozta Fazekas István. 

A Számítógéptudományi Tanszék első 50 évével kapcsolatban Vaszil György tanszékvezető kiemelte: az egyetemi szintű programozóképzés elindítása érdekében hozták létre a tanszéket, melyből aztán az évtizedek során az egész kar kialakulhatott. 

- Ebből a szempontból érdekes a jubileum, hiszen ez volt az első intézmény, mely lefektette az informatikával kapcsolatos felsőfokú képzés alapjait a Debreceni Egyetemen. Napjainkban is meghatározó szerepet tölt be a tanszék, hiszen itt történik az informatikai biztonság, a kriptográfia elméleti és gyakorlati oktatása, melyhez már kutatócsoport is kapcsolódik. Emellett klasszikus, matematika-alapú számítási területekkel is foglalkozunk – tette hozzá Vaszil György.

A 25. Gyires Béla Informatikai Napon vehették át a Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjat azok a nappali tagozatos, alap- vagy mesterképzésben, illetve osztatlan képzésben részt vevő hallgatók, akik kiemelkedő társadalmi, szociális, kulturális, szakmai és tanulmányi eredményeket értek el. A 2022/23-as tanévben az Informatikai Karon tizenketten, programtervező informatikusok, gazdaságinformatikusok, valamint mérnökinformatikus hallgatók nyerték el a támogatást.

Emellett a kar minden évfolyamon díjazta a legjobb hallgatókat, valamint azok teljesítményét is elismerték, akik a mester- és osztatlan képzésben a tavaszi félév végén a legjobb tanulmányi eredményeket érték el.  

A 25. Gyires Béla Informatikai Napon szakmai előadásokon mutatták be a kar, valamint a két jubiláló tanszék tevékenységét, így az érdeklődők megismerkedhettek az automatákat és a formális nyelveket érintő kutatásokkal, a kriptográfiával, a folytonos idejű véletlen hálózatfejlődési modellre és a pénzügyi kockázatokra vonatkozó vizsgálattal is.

A tudományos szakmai nap zárásaként az elmúlt év eseményeit és a következő tanév kihívásait tekintették át a kar oktatói.

Sajtóközpont - BZ