Hírek Studyversity címkével

Átadták a Debreceni Egyetem Szolnok Campusán kialakított új Demonstrációs labort. A teremben az Egészségügyi Kar ápoló és védőnő szakos hallgatói a valódiakhoz nagyon hasonlító, illetve részben azokkal megegyező eszközök segítségével tanulhatnak.

A Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának hallgatóiból álló csapat nyerte meg a XVII. Országos Munkajogi Perbeszédversenyt. Egyéniben a legjobb felperes és a legjobb bíró kategóriában is a DE ÁJK hallgatói győztek.

Állva tapsolták a Debreceni Egyetem külföldi hallgatóinak szereplésével bemutatott Hair című rockmusicalt a Böszörményi úti egyetemi színházban. A szombat esti előadáson debütált az a 60 négyzetméteres ledfal is, amely látványos vetítésekkel tette teljessé a színházi élményt.

Szakmai-tudományos konferenciával és hagyományőrző cigánybállal emlékeztek meg a Debreceni Egyetem hajdúböszörményi Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Karán a Lippai Balázs Roma Szakkollégium fennállásának 10. évfordulójáról pénteken.

Különleges premiert tartanak az oDEonban szombat este. A kizárólag külföldi hallgatókból álló amatőr színészek a Broadwayn számtalanszor előadott népszerű musicalt, a Hairt mutatják be a Böszörményi úti egyetemi színház színpadán.

Megnyerte a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának joghallgatóiból álló csapat a Miskolci Egyetemen rendezett II. Országos Miskolci Jogi Disputa Versenyt. A háromtagú alakulat a Pro kategóriában bizonyult a legjobbnak.

Inkluzív Egészség- és Sportnapot tartottak csütörtökön Nyíregyházán a Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar Verzár Frigyes Szakkollégiuma és a Magyar Speciális Olimpia Szövetség szervezésében. A rendezvényen egészséges és értelmi fogyatékossággal élő fiatalok együtt sportoltak.

A Debreceni Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikájának munkáját segíti az idei Zenélő Medikusok Jótékonysági Koncerttel a MediChoir Hallgatói Kórus. A befolyó összegből új eszközökkel, kórtermi fejlesztésekkel támogatnák a klinika gyógyászati tevékenységét.

Kétnapos PhD-konferenciát rendezett a Debreceni Egyetem Történelmi Intézete és a Debreceni Egyetem Történelmi és Néprajzi Doktori Iskolája. Az április 29-30-i eseményen nyolc hazai felsőoktatási intézmény 58 doktorandusza mutatta be eredményeit, akik a francia forradalom korától a 20. századig magyar és egyetemes történeti doktori kutatásokat folytatnak.

Öt tagozatban mutatta be tudományos kutatásainak eredményeit a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karának 27 hallgatója, a kar Tudományos Diákköri Konferenciáján a múlt héten. A verseny után egy új, amerikai elismerést is átadtak a stratégia menedzsment területén elért kutatási eredményekért.