Fiatal zeneművészek kaptak oklevelet

Negyvennégy végzős hallgató vehette át diplomáját szombaton délután a Zeneművészeti Karon, ahol köszöntőt mondott a Kulturális és Innovációs Minisztérium államtitkára is. A Liszt teremben tartott ünnepi oklevélátadón kiemelkedő teljesítményt nyújtó hallgatóit és oktatóit is elismerte a ZK.

Karinthy Frigyes: Találkozás egy fiatalemberrel című novellájából idézve köszöntötte a megjelenteket György László, a Kulturális és Innovációs Minisztérium államtitkára a június 18-ai diplomaosztó ünnepségen. Mint mondta, a zenei küzdelemben benne van minden szépség és akarat.

- Ha zenéről és zenei küzdelemről van szó, akkor pontosan tudom, hogy ez mit jelent, hiszen a testvérem zongoraművész, és testközelben tapasztaltam meg, mennyi elkötelezettség, önuralom, belső harc szükséges ahhoz, hogy valaki a legmagasabb szinten tudjon használni egy hangszert. Kívánom, éljenek úgy, hogy tíz, tizenöt, vagy húsz év múlva is legyen mint mondaniuk önmaguknak, hiszen amit a jelenben teszünk, az hatással van a további életünkre – hangsúlyozta az államtitkár.

A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar Liszt termében tartott diplomaosztón alapképzésben, művész mesterképzésben, valamint tanári mesterképzésben összesen negyvennégy végzős hallgató vehette át az oklevelét.

Lakatos Péter, a Zeneművészeti Kar dékánja ünnepi beszédében kiemelte: hálásak lehetnek a karon azért, hogy jelenléti oktatással kezdték, és így is fejezhették be a 2021/22-es tanévet, és újra a kar termében tarthatták meg a diplomaosztót.

- Nagyon fontos év volt ez, hiszen ismét lehetett koncerteket és zenei versenyeket rendezni, ismét találkozhattak a zenészek a közönséggel, mindez kiemelten érvényes a Zeneművészeti Karra is. Nagyon sikeres évet zárt a ZK, az évad első felében mutattuk be a hallgatóink részvételével készült A színigazgató című Mozart-operát, nagy sikert aratott az adventi koncertünk, valamint Orbán György Passiójának bemutatója, emellett a Magyar Zene Hazában is megjelenhettünk. A felsőoktatásban zajlik a verseny a hallgatóként, ennek érdekében a lehető legszélesebb képzési palettát nyújtjuk, a legmagasabb szakmai fejlődési lehetőséggel várjuk a hallgatókat Debrecenben – fejtette ki a kari vezető.

A dékán beszédében kiemelte azokat a hallgatókat, akik az évad során rendezett zenei megmérettetéseken hazai és nemzetközi viszonylatban is kiemelkedően teljesítettek, emellett méltatta azokat az oktatókat, akik szakmai elismeréseket kaptak tehetségfejlesztő pedagógiai munkájukért. Lakatos Péter bejelentette, hogy az akkreditációs eljárás során hegedű, nagybőgő és fagott művész mesterképzési szakokat indíthat a következő tanévtől a kar.

A hallgatói elismerések mellett kiosztották a Debreceni Zenei Felsőoktatásért díjat, mellyel ebben az évben Molnár Zsolt főiskolai docens oktatói művészi munkáját ismerték el, elbúcsúztak Miske Lászlótól, mint a kar elköszönő oktatójától, valamint egyúttal köszöntötték a Salzburgból érkezett Bényi Tibort, aki a következő tanévtől a kamarazene kabinet oktatójaként dolgozik majd a ZK-n.


A végzős hallgatók eskütételüket követően vehették át a diplomájukat.

Sajtóközpont - BZ