Hírek

A hazai intézmények közül a Debreceni Egyetem szakemberei képviselték a felsőoktatási szektort a „D2, azaz Drónok és Digitalizáció” című konferencián. A Természetföldrajzi és Geoinformatikai Tanszék munkatársai a drónokkal végzett tudományos tevékenységüket és legújabb eszközeiket mutathatták be.

Monumentális show, elementáris fény- és hangtechnika, páratlan közönség, profi szervező csapat – nem fukarkodtak a dicsérettel a yoUDay fellépői. A Debreceni Egyetem egyedülálló tanévnyitója számukra is felejthetetlen marad.

Kollégium- és haranglábavatóval nyitotta meg jubileumi programsorozatát a Debreceni Egyetem pallagi középiskolája hétfőn. A Balásházy idén ünnepli a középfokú agrárszakképzés indításának 80. évfordulóját.

Kerékpározással, szűrésekkel, életmód-tanácsadással hívták fel a figyelmet a megelőzés fontosságára a szív világnapján Debrecenben. A Nagyerdei Stadionban található egyetemi sportkomplexumokat, az Unifit-et és a SET-et is ingyen próbálhatták ki a látogatók. Több mint ezren vettek részt a programon.

Minden titokra fény derült a Debreceni Egyetemen és campusain, pénteken, a Kutatók Éjszakáján, Több mint 150 különleges program várta a tudomány iránt érdeklődő látogatókat Debrecenben, Nyíregyházán, Szolnokon és Hajdúböszörményben.

Győzelemmel kezdett az NB I/A-ban a DEAC férfi kosárlabdacsapata a hétvégén. Szintén sikerrel vette bajnokiját a kézilabdacsapat és nyertek a floorballozók is. Megszakadt viszont a futsalos lányok szép sorozata.

Szombaton az egyetem kosárlabdázói is elkezdhetik a bajnoki pontok gyűjtögetését, hazai találkozóval indul az NB I/A-s bajnoki szezon. Szintén Debrecenben játszanak a női és a férfi futsalosok valamint a jégkorongozók és a focisták is.

Az M4 Sport Híradójában és a DIGI Sport napindító műsorában, a Reggeli Startban is téma volt a száz éves DEAC. Bács Zoltán kancellár, Jávor András DEAC-elnök és Sándor Mihály, a klub krónikása mesélt a kezdetekről, a centenáriumi évadról és a jövőbeni tervekről.

Több, mint 20 ezer ember énekelte együtt a Debreceni Egyetem második himnuszát, a Nélküled című slágert a yoUDay-en. A tanévnyitó stadionshow legfelemelőbb pillanatairól készült videó már látható az egyetemi YouTube csatornán.

Szombaton 19 órától a Kaposvári KK ellen kezdi a 2019-2020-as szezon küzdelmeit a DEAC NB I/A-s kosárlabdacsapata. A Debreceni Egyetem együttese tavalyhoz képest egyet előrelépne. A cél bekerülni a legjobb nyolc csapat közé a bajnokságban

Geopolitika, Geostratégia, Biztonság – Új tendenciák a modern hadtudományban címmel indított új, hadtudományi kérdésekkel foglalkozó kurzust a Debreceni Egyetem Hatvani István Szakkollégiuma. A nyitóelőadáson a hadiipar és az egyetemi innováció kapcsolatáról volt szó.

Teltházzal indult a Debreceni Egyetem Böszörményi úti campusán nyílt színház. A szerda esti nagysikerű produkciót nemcsak színpadi műsorok, hanem tavasszal már várhatóan vetítések is követik.

A szív- és érrendszeri betegségek több mint a fele megelőzhető - erre hívják fel a figyelmet világszerte szeptember utolsó vasárnapján, a Szív Világnapján. A programot idén a Debreceni Egyetem közreműködésével rendezi meg a Magyar Kardiológusok Társasága a Nagyerdei Stadionnál.

Lézerfegyver, vadászgép-szimulátor, térzene, védelempolitikai roadshow várta a honvédség iránt érdeklődő fiatalokat kedden a Debreceni Egyetemen. A honvédelmi nap alkalmából az intézmény és a Honvédelmi Minisztérium vezetői oktatási-kutatási együttműködési megállapodást írtak alá.

DEAC hírek

A DEAC kerekesszékes vívója hazatért Párizsból, és értékelte a teljesítményét. Szóba került a jövőbeni terv és a család is. Interjú! Érmekért utazott a paralimpiára, ám

The post Osváth Richárd megcélozza a Los Angeles-i paralimpiát appeared first on DEAC.

Szerdán rendezték a Magyar Darts Liga 20. fordulóját Debrecenben, az Arany Bikák Darts Sportegyesületénél. A versenyre két DEAC-játékos nevezett, mindketten dobogóra is állhattak. Zagyi Dávid

The post Szász Attila nyerte a 20. ligafordulót appeared first on DEAC.

A DEAC hokisai péntek 13-án fogadják a magyar bajnokot. Elérkezik lassan a szezon kezdetének pillanata a Debreceni Egyetem jégkorongozói számára, pénteken 18.30-kor a magyar bajnoki

The post Nem babonás a csapat appeared first on DEAC.

Képgalériák