Hírek

Intim, elsősorban hölgyeket érintő témával foglalkozik következő, szerdai rendezvényén a Debreceni Egyetem tudományos sorozata, a Science Café, amelyben „Legyél a saját nőgyógyászod!” címmel Márkus Bernadett, a Biokémiai és Molekuláris Biológiai Intézet tudományos segédmunkatársa tart előadást.

A Debreceni Egyetem Egészségügyi Karának tizennégy hallgatója tartott előadást a Tudományos Diákköri Konferencián, melynek témaköre ezúttal az egészségszociológia volt. Az eseményen elhangzott: ezek a munkák hosszú távon hatással lehetnek a fiatalok pályafutására.

Együttműködési megállapodást kötött a Debreceni Egyetem, a DEAC és a Honvédelmi Sportszövetség. A cél a honvédelmi sportok, valamint a honvédelmi képzés elindítása az egyetemen.

A Debreceni Egyetem több oktatója is magas rangú szakmai elismerést vehetett át a Magyar Tudományos Akadémia Debreceni Bizottságának (MTA DAB) február 26-án tartott éves közgyűlésén.

Több mint 4 millió forint értékben kaptak eszközöket a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi és Fogorvostudományi Karának elsőéves hallgatói a MEDICOR Kéziműszer Zrt. jóvoltából. A diákok a szikét, az ollót és a csipeszt a gyakorlati órákon használják majd.

A Debreceni Egyetem két hallgatója is elismerést kapott a Debreceni Sportcentrum-Sportiskola hagyományos díjátadó gáláján. Kozák Luca és Lendvai András kiemelkedő sportteljesítményét díjazta a DSC-SI.

A Debreceni Egyetem Kenézy Gyula Egyetemi Kórház egyik osztályán sem lehet látogatni szerdától. A teljes tilalmat az influenzaszerű megbetegedések számának emelkedése miatt rendelték el. A Klinikai Központban egyelőre marad a részleges korlátozás.

Gazdaságtudományi területen oktató és kutató szakemberek tevékenységének összehangolására alakult meg a Debreceni Egyetem és nyolc magyar nyelven oktató határon túli felsőoktatási intézmény részvételével a Kárpát-medencei Tudományos Platform.

Több mint 200 érdeklődőt, középiskolásokat, leendő és jelenlegi hallgatókat vonzott a Mini állásbörze, amelyet idén már 3. alkalommal rendezett „Megtalálod a jövőd útját” mottóval február 25-én a Debreceni Egyetem Műszaki Kara.

A sikeres brendépítés titkairól beszél John Malkovich a Debreceni Egyetemen. A többszörös Oscar-jelölt színész a GE Healthcare által támogatott Health Venture Lab meghívására vesz részt a “Boston Minds” eseményen, melyen a GE és MIT innovációs szakemberei is előadást tartanak.

Magyarországon mintegy 2 millió ember allergiás. A betegség gyerekkorban is igen gyakori, a gyerekek 15-20 százalékát érinti. A gyermekkori allergia sajátosságairól és a legújabb terápiás lehetőségekről tanácskoztak a Debreceni Egyetem szakemberei pénteken, a DAB Székházban.

A Debreceni Egyetem jégkorongcsapata vereséggel kezdte a Csíkszereda elleni párharcot az Erste Liga negyeddöntőjében. Férfi röplabdázóink helytálltak az éllovas Pénzügyőr ellen, míg a lányok nyertek a VRKC otthonában. Floorballosaink és kézilabdázóink magabiztos győzelmet arattak.

Hogyan bolyongjunk véletlenül címmel tartott előadást a Széchenyi-nagydíjas, Bolyai-, Kiotó- és Wolf-díjas matematikus, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke a Természettudományi és Technológiai Kar jubileumi előadás-sorozatának zárásaként.

Nem mindennapi kihívást teljesíthettek a Debreceni Egyetem polgárai az idei Fórum Challenge-en. A jelentkezők különleges akadálypályán küzdötték végig magukat, amihez azonban nem csak a fizikai erő, hanem a kellő koncentráció is elengedhetetlen volt.

DEAC hírek

Fölényben játszott U16-os csapatunk, de kétszer került hátrányba, ám mindkétszer sikerült ledolgozni a hátrányt. Két vereség után arra készültek Szabó Márton tanítványai, hogy a 3.

The post Horváth Péter mentette döntetlenre a meccset appeared first on DEAC.

A DASE U19-es csapata az első félidőben ledolgozta hátrányát, a másodikban pedig a maga javára eldöntötte a mérkőzést. A vármegyei U19-es bajnokság 6. fordulójában a

The post A hajrában fordítottunk appeared first on DEAC.

A Debreceni Egyetem alakulatának hat játékosa is bizonyítási lehetőséget kapott a Szlovénia elleni felkészülési mérkőzésen. A magyar női futsalválogatott pénteken Szlovéniával játszott edzőmeccset Gornja Radgonában.

The post Gajzágó Flóra góllal vette ki a részét a magyar válogatott győzelméből appeared first on DEAC.

Képgalériák