Nagykövet a gazdasági évindítón

Az Egyesült Arab Emírségek magyarországi nagykövete, Saud Al-Shamsi is részt vett a Debreceni Egyetem pénteki partnertalálkozóján. A diplomata a rendezvényt követően az egyetem és a fenntartó alapítvány vezetőivel egyeztetett a jövőbeni együttműködési lehetőségekről.

- Nagy megtiszteltetés, hogy Saud Al-Shamsi nagykövet úr elfogadta meghívásunkat és részt vett ezen az intézményünk számára meghatározó eseményen, amelyen legfontosabb partnereinkkel együtt tekintettük át az elmúlt év gazdasági eredményeit, és vázoltuk a jövőbeni terveket. Bízunk benne, hogy utóbbiban már az Egyesült Arab Emírségeknek is szerepe lesz. Nagykövet úr elismerően szólt eddigi teljesítményünkről, méltatta ambiciózus elképzeléseinket és rendkívül bizakodó a jövőbeni együttműködésünk kapcsán – számolt be a diplomatával folytatott egyeztetésekről Kossa György

A Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriumának elnöke hozzátette: a partnertalálkozót követő megbeszélésen egyeztettek a potenciális kollaborációs lehetőségekről, és nagy várakozással tekintenek a közös munkára.

Sajtóközpont