Hírek

1956-os témájú új regényének kanadai turnéja után a Debreceni Egyetemen is felolvasott műveiből Farkas Endre magyar származású kanadai író.

A Természettudományi és Technológiai Kar tizenhat ipari partnere – köztük a duális képzésekben résztvevő hat vállalat – mutatkozott be a hallgatóknak a kar 6. Szakmai Napján.

Új helyen, az egykor nevét viselő Debreceni Egyetem Főépülete előtt állítják fel október 31-én – a Hallgatói Önkormányzat kezdeményezésére – gróf Tisza István, a tragikus sorsú miniszterelnök szobrát.

Beszélgetések, visszaemlékezések segítségével idézi fel a 60 évvel ezelőtt történteket a Papp Gyula nyugalmazott ezredes által szerkesztett „Hatvanszor 56” című kötet, amelynek bemutató előtti könyvismertetőjét ma tartották a Debreceni Egyetem Rektori Tanácstermében.

Jeney Viktóriának, a Debreceni Egyetem vegyészkutatójának ítélte oda az akadémikusokból álló zsűri a L’Oréal és az UNESCO A nőkért és a tudományért elnevezésű ösztöndíját. A rangos elismerést kedden adták át a Magyar Tudományos Akadémián tartott ünnepségen.

A tüzek élővilágra gyakorolt hatásáról írt cikkével első díjat nyert az MTA és a Tudományos Ismerterjesztő Társulat pályázatán Valkó Orsolya, a DE TTK Ökológiai Tanszék adjunktusa.

A központi idegrendszer rosszindulatú daganatos megbetegedéséről és a neuro-onkológia legújabb módszereiről lesz szó a Science Café soron következő összejövetelén.

Manninger Rezső Emlékérmet kapott a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar Biomérnöki Tanszékének vezetője, Karaffa Levente.

Október 31-én új, remélhetőleg végleges helyére kerül Kisfaludi Stróbl Zsigmond Tisza István szobra az egyetem Főépülete előtt. Az alkotást Győrfi Lajos restaurálta, most pedig a szobrász püspökladányi műtermében várakozik arra, hogy visszaszállítsák Debrecenbe.

Kiütéses győzelmet aratott az egyetem női kosárlabda csapata az ünnepi hétvégén, a férfi kosarasoknál öt percen múlt a győzelem. A labdarúgók szombati mérlege egy győzelem, egy döntetlen és egy vereség.

Az intézmény tudásbázisára és akkreditált élelmiszeripari klaszterének tapasztalataira alapozva oktatási, kutatási, innovációs és mezőgazdasági iparfejlesztési stratégia kidolgozását kezdték meg a Debreceni Egyetemen.

A Debreceni Egyetem és Debrecen városa közös ünnepséget rendezett 1956-ra emlékezve október 23-án az egyetemi Aulában.

A hagyományos ázsiai orvoslás modernizálását kutathatják együtt iráni és debreceni tudósok. Többek között erről tárgyaltak pénteken a Debreceni Egyetem és Shahid Beheshti University vezetői.

A gerundium jelkép és tisztelgés a több évszázados múltra visszatekintő debreceni felsőoktatás előtt. Az egyetem ünnepi eseményeinek elmaradhatatlan dísze, unikális a magyar felsőoktatásban – történetét az FM90 Campus Rádió dolgozta fel.

DEAC hírek

Szombaton 18 órától a Szolnoki Olajbányászt fogadja a Tippmix Férfi NB I. A alapszakaszának 23. fordulójában a héten edzőváltáson átesett DEAC. Átalakult szakmai stábbal készül

The post Edzőcsere után törné meg rossz sorozatát a DEAC appeared first on DEAC.

A Debreceni Egyetem alakulatának ifjú reménysége, Erdei Kristóf örülne, ha hasonló teljesítményt nyújtana, mint novemberben. Két forduló után nagy a tülekedés a férfi futsal NB

The post Az őszi fölényes győzelem ellenére sem lehet lebecsülni a TFSE-t appeared first on DEAC.

Hétvégén lánycsapataink közül az U19 folytatja, az U16 pedig kezdi a tavaszi sorozatot. Komoly skalpot gyűjtött be múlthéten Laczkovszki Ágnes csapata, ugyanis visszavágva az őszi

The post Két hazai meccs következik appeared first on DEAC.

Képgalériák