Hírek

Negyedik alkalommal, 19 cég részvételével rendezi meg állásbörzéjét január 19-én, szerdán 10 órai kezdettel – ezúttal online formában – a hallgatók és pályaválasztás előtt álló középiskolások számára a Debreceni Egyetem Műszaki Kara.

Biológusok, biomérnökök, geográfusok, vegyészek, vegyészmérnökök, villamosmérnökök vették át oklevelüket pénteken a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karának diplomaosztó ünnepségén.

Online kaptak választ a felvételivel, az IK képzési kínálatával, oktatási sajátosságaival és az elhelyezkedési lehetőségekkel kapcsolatos kérdéseikre azok a fiatalok, akik pénteken részt vettek a Debreceni Egyetem Informatikai Karának online nyílt napján.

A Debreceni Egyetem Biomechanikai Laboratóriumában szövetbarát titánötvözetből, 3D nyomtatással az ízületpótló endoprotézisek új típusú rögzülési elven alapuló próbaimplantátumait készítették el egy többéves projekt keretében. Az új megoldások a klinikai gyakorlatba is átkerülhetnek.

Két győzelemmel zárták a hétvégét a Debreceni Egyetem jégkorongozói. Női futsal- és röplabdacsapatunk szintén hozta a mérkőzését, míg kosarasaink és floorballosaink vereséget szenvedtek.

Az Egyetemi Élet című lap januári számában is sok érdekes dologról lehet olvasni. Például kiderül, miként lehet hatékonyan tanulni, hogyan fejlődött a posta, a levelek kézbesítése és vadgesztenyéből is lehet mosószert készíteni.

A mentorkurzus keretében a Debreceni Egyetem 108 hallgatója összesen 525 hetedikes, nyolcadikos általános iskolást mentorált Hajdú-Bihar megye 12 általános iskolájában a 2021/22. tanév I. félévében. A program idén tavasszal is folytatódik.

Hosszabb kihagyás után újra Erste Liga-mérkőzést játszhat a DEAC jégkorongcsapata. Kosárlabdázóink a jó formában lévő Sopron otthonában lépnek pályára, míg férfi futsalosaink hazai pályán a Veszprémet fogadják, a lányok a Tolnához utaznak. Női röplabdázóink az Egert látják vendégül.

Húsz egységgel, minden eddiginél nagyobb standdal és delegációval vesz részt a csütörtökön megnyílt Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon a Debreceni Egyetem. A megnyitón Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az egyetemek erősítésének fontosságát hangsúlyozta.

Alap-, mester- és tanárképzés, valamint szakirányú továbbképzés is várja a továbbtanulni vágyókat a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karán, ahol a diploma megszerzését követően doktori tanulmányokat is folytathatnak a hallgatók.

Életének 94. évében, 2021. december 21-én elhunyt Benkő Samu, Széchenyi-díjas erdélyi művelődéstörténész, az Erdélyi Múzeum-Egyesület egykori elnöke és tiszteleti tagja, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, a Magyar Művészeti Akadémia tagja, a Debreceni Egyetem jogelőd intézménye, a Kossuth Lajos Tudományegyetem díszdoktora.

Életének 73. évében, 2021. december 15-én elhunyt Cseri Julianna orvos, az orvostudomány kandidátusa, a Debreceni Egyetem nyugalmazott tanszékvezető főiskolai tanára.

Mintegy kétszáz képzéssel – köztük számos újdonsággal: biotechnológia alapszakkal, mezőgazdasági vízgazdálkodási és környezettechnológiai mérnöki alapszakkal, szakvédőnő és sportmérnök mesterszakokkal – várja leendő hallgatóit a Debreceni Egyetem az idei általános felvételi eljárásban.

A kar képzési és kutatási kínálatát, az egyes szakok sajátosságait, az elérhető ösztöndíjakat és tehetséggondozási programokat, valamint a hallgatóknak kínált további szolgáltatásokat is megismerhetik az érdeklődők a DE Informatikai Karának online nyílt napján január 14-én, pénteken 15 órától.

DEAC hírek

A vezetőedző szerint a Debreceni Egyetem alakulata saját kapuja előtt remekül dolgozott, ami kulcsfontosságúnak bizonyult. A DEAC kézilabdacsapatának ugyan az első és a második félidőben

The post Mándi Norbert: Szép dolgokat mutattak be a fiúk appeared first on DEAC.

Szeptember 7-én immár tizenhatodik alkalommal került megrendezésre a Garamvölgyi Lajos Emléktorna. Négy korosztályunk – U8, U9, U10, U11 – szombaton az Oláh Gábor utcai Sportkomplexumban

The post Tornagyőzelmekkel tisztelegtünk a DVSC legendás edzőjének emléke előtt appeared first on DEAC.

A Debreceni Egyetem alakulatainak nem jött össze a pontszerzés az első fordulóban, vasárnap Szombathelyen nyílik lehetőség a javításra. A DEAC U17-es és U19-es fiú futsalcsapatának

The post Nem indult jól a szezon appeared first on DEAC.

Képgalériák