Hírek

Öt vezető kínai egyetemmel és három nagy műszaki cég képviselőivel folytatott tárgyalásokat a Debreceni Egyetem Műszaki Karának küldöttsége, melyek során közös oktatási és kutatási programokat is előkészítettek. Több olyan megállapodás született, melyek hosszú távon hozzájárulnak a kar nemzetközi pozícióinak erősítéséhez.

Új oktatási, kutatási együttműködéseket indíthat el a Debreceni Egyetem és a Fülöp-szigeteki Köztársaság felsőoktatási intézményei között az a megbeszélés, melyet a délkelet-ázsiai szigetállam nagykövetével folytatott Harsányi Endre. Maria Elena P Algabre delegációját csütörtökön fogadta az agrár- és élelmiszertudomány fejlesztéséért felelős ágazatfejlesztési rektorhelyettes a Böszörményi úti campuson.

Korszerű épületekkel, modern felszereltséggel, specializált osztályokkal és új nyelvtanulási lehetőségekkel várják ősszel a diákokat a Debreceni Egyetem köznevelési és szakképző intézményei. A Kossuth Gyakorló három feladatellátási helyén és a Balásházyban is minden készen áll a szeptemberi tanévkezdésre.

Történetének legjobb eredményét érte el az Európai Egyetemek Bajnokságán (EEB) a Bágyi Kinga dékán vezette női teniszcsapat. A Portugáliában rendezett viadalon a dobogó harmadik fokára állhattak fel az egyetem sportolói.

Új video-bronchoscop műszer beszerzésében segítette a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Neurológiai Klinikáján működő alapítványt a HUNÉP Zrt. közösen a partnervállalataival. A cégek az eszköz megvásárlását 1 millió forint értékű adománnyal támogatták.

Rengeteg sportos programmal és sok-sok kedvezménnyel buzdítja mozgásra tagjait idén nyáron és ősszel a Debreceni Egyetem Dolgozói Mozgásprogram. Nyíregyházi Futófesztivál, Tokaj-Hegyaljai túra, Mád Wine Run és Aiprort Run is szerepel a mozgásbarát közösség kínálatban.

Negyvenegyen kaptak tanúsítványt a második hét végén a Debreceni Nyári Egyetemen, és huszonöt új diák érkezett a második két hétre. A most kezdődött turnus résztvevőire a debreceni programok mellett egy tokaji kirándulás is vár.

A Debreceni Egyetem újra meghirdeti a gyakorló énekes színpadi előadóművészet képzést. A két féléves részismereti képzésre jelentkezők magas szintű szakmai felkészültséget és gyakorlati tapasztalatokat szerezhetnek a színpadi énekes előadóművészet területén.

Új terápiás lehetőségek alkalmazását teheti lehetővé a kóros érképződés kezelésében a Debreceni Egyetem szakembereinek kutatási eredménye. A retinában jelentkező kóros érképződés számos szembetegség kialakulásában játszik meghatározó szerepet. A kutatók vizsgálataik során megfigyelték, hogy ez a folyamat bizonyos hatóanyagok alkalmazásával gátolható. A kutatás eredményeit összegző, rangos nemzetközi tudományos folyóiratban megjelent cikk elnyerte a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány és a Debreceni Egyetem Publikációs Díját.

A Tisza-tó fejlesztésének komplex programjával foglalkozó munkacsoport alakult a Debreceni Egyetemen. A tudományos testület alakuló ülésén az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára, Hubai Imre is részt vett.

A gyermekek szoptatásának fontosságára hívták fel a figyelmet a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinika, a Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika, valamint az Életkezdet Szakmai Egyesület munkatársai a szoptatás világhetén Debrecenben. A klinikai szakemberek hangsúlyozták, hogy az újszülöttek, csecsemők táplálásának legjobb módja a szoptatás, a tápszerek csak pótmegoldások.

Hamarosan berobban a 2025/26-os tanév legnagyobb bulija, a kilencedik stadionshow a tervek szerint minden eddiginél nagyobbat fog szólni. Az év legjelentősebb egyetemi bulijára egy vadonatúj netes felületen keresztül vásárolhatók meg a belépők. Az új honlapon számos meglepetés és hasznos információ várja a látogatókat, a yoUDay-jel kapcsolatos kérdésekre a mesterséges intelligencia is választ ad.

Milyen gazdafajok fészkeit választják tojásaiknak leggyakrabban azok a madárfajok, amelyek másra bízzák utódaik kiköltését és felnevelését? Erre a kérdésre kereste a választ a Debreceni Egyetem kutatója egy nemzetközi együttműködés keretében, melyben a világ több mint hatezer madárfajának adatait használták fel.

Minden eddiginél több, csaknem 12 ezer elsőéves kezdheti meg tanulmányait szeptembertől a Debreceni Egyetemen. A rájuk váró hallgatói lehetőségekről, élményekről, az új impulzusokról is beszélt a Debrecen Televízió egyetemi magazinműsorában a DE Hallgatói Önkormányzat új elnöke és a Doktorandusz Önkormányzat elnöke.

DEAC hírek

Utánpótláscsapataink két bajnoki címmel, három ezüstéremmel és egy 3. hellyel zárták a 2024-25-ös bajnoki sorozatot. Június közepén minden korosztályunk számára lezárult az idény, bár még

The post Eredményes évet zártunk appeared first on DEAC.

Megkezdte a felkészülést az NB III 2025/26-os pontvadászatára a DEAC, hétvégén már edzőmérkőzés vár a csapatra. Alig egy hónapja játszotta le szezonzáró mérkőzését Urbin Péter

The post Munkába álltak labdarúgóink appeared first on DEAC.

Újabb egy évig a DEAC játékosa lesz Danilo Osztojics, hiszen a klub és a játékos sikeresen megállapodott a szezon végén lejáró szerződés meghosszabbításáról. A tavaly

The post Danilo Osztojics marad Debrecenben appeared first on DEAC.

Képgalériák