A 2016/17-es tanévben rendezett hazai és nemzetközi sporteseményeken kiemelkedő sportteljesítményt nyújtó hallgatókat köszöntötték a Debreceni Egyetem napja, a yoUDay keretében rendezett ünnepségen a Nagyerdei Stadionban.

A hátrányos megkülönböztetés ellen és a Fair Play szellemiség terjesztése érdekében rendeztek nemzetközi tanácskozást a Debreceni Egyetemen. A 3. Európai BRISWA konferencián a labdarúgás kapcsán vizsgálták a problémakört.

Megerősített kerettel, de továbbra is „DEAC”-os szívvel lép pályára pénteken a Debreceni Egyetem első NBI-es férfi kosárlabdacsapata. Az idei terveket szezonnyitó sajtótájékoztatón ismertették a klub és a város vezetői.

A Debreceni Egyetem három felnőtt labdarúgócsapata közül csak a DEAC II. tudott nyerni a hétvégén. A férfi kézisek sem voltak sikeresek, a csapat Csongrádon kapott ki. A floorballosok viszont fölényesen megnyerték első bajnoki mérkőzésüket.

Száműzni a rasszizmust a stadionokból – ez a legfőbb célja a Debreceni Egyetemen tartott nemzetközi konferenciának. A program az uniós BRISWA projekt része.

Az előző fordulóban elszenvedett vereség után idegenben javíthat a DASE és a DEAC labdarúgócsapata, a DEAC II pedig folytathatja eddigi hibátlan szereplését. Az egyetemi klub férfi kézilabdázói Algyőn lépnek pályára a bajnokság második fordulójában.

Több száz hallgató, oktató és dolgozó sportolt együtt szerdán a Debreceni Egyetemen. Második alkalommal rendezték meg a Nemzetközi Egyetemi Sportnapot.

Az informatika, a nevelés-, az orvos- és egészségtudomány is hasznosíthatja azokat a kutatásokat és tudományos eredményeket, melyek létrehozásában a Debreceni Egyetem Atlétikai Club legújabb, egyben az ország első felsőoktatási e-sport szakosztálya, a DEAC-Hackers is közreműködik.

A három felnőtt egyetemi labdarúgócsapat közül csak a DEAC II. tudta itthon tartani a három pontot a hétvégén. A DEAC a Salgótarjántól, míg a DASE a Derecskétől kapott ki hazai pályán. A kosarasok viszont remekeltek, megnyerték a nemzetközi felkészülési tornát.

A Debreceni Egyetem mindhárom felnőtt labdarúgócsapata itthon játszik a bajnokság következő fordulójában. A hétvégén már a férfi kézisek és a kosarasok is pályára lépnek.

A Debreceni Egyetem és a Debreceni Sportcentrum-Sportiskola közösen köszöntötte a kiváló szezont záró Kozák Lucát, valamint edzőjét, Suba Lászlót kedden a Gyulai István Atlétikai Stadionban.

Gólyatábor, Farmer Expo, gitárosok találkozója, futballegyetem, virágkarnevál – az egyetem legfontosabb híreiről, eseményeiről tudósított augusztusban is a Díszudvar magazin.