A Szeged ismét megtréfálta a DEAC-ot

A DEAC női futsalosai és a floorballosok is megnyerték a hétvégi bajnoki mérkőzésüket, a női röplabda-, és a férfi kosárlabdacsapat viszont kikapott. Az NB I-es kosarasok 9 pontos vereséget szenvedtek Szegeden.

Kosárlabda – Vereség Szegeden 

Berényi Sándor tanítványai szinte végig fej-fej mellett haladtak riválisukkal, ám a kulcsszituációkban hozott rossz döntések miatt végül alulmaradtak a középház szempontjából kulcsfontosságú szegedi összecsapáson. Farkas Attila duplájával és két hárompontosával indult a találkozó, majd Isaiah Armwood pillanatai következtek. A szegediek azonban fokozatosan felzárkóztak, így az első negyed végén 3 pont volt a DEAC előnye. A második játékrész elején a hazaiak átvették a vezetést, de a folytatásban mindkét gárda rengeteg hibával játszott, végül a csapatok döntetlennel mehettek az öltözőbe. A fordulás után egyik fél sem tudott jelentős előnyt kialakítani, az utolsó percben azonban a hazaiak higgadtabbak tudtak maradni, és taktikus játékuknak köszönhetően megérdemelt győzelmet arattak.

- Megérdemelten nyert a Szeged, sajnos jóval több energiát mozgósítottak a győzelem érdekében, mint mi. Összességében az ő akaratuk érvényesült, sok második esélyhez jutottak, mi pedig helyenként tompábbak voltunk. A jövőben jóval több munkát kell fektetnünk az edzésekbe, és határozottabbnak kell lennünk a meccseken – nyilatkozta a DEAC vezetőedzője, Berényi Sándor.

Naturtex-SZTE-Szedeák – DEAC 84-75

A DEAC DSI női kosárlabdázói a Kecskeméti Kosárlabda Club csapatától 78-65-re kaptak ki vasárnap, az amatőr bajnokság piros csoportjában. Foltin Blankáék végig nagyon közel tudtak lenni ellenfelükhöz, ám az utolsó negyedre elfáradtak, és végül 13 pontos vereséget szenvedtek. A debreceniek jelenleg a harmadik helyen állnak a tabellán.   

Kecskeméti Kosárlabda Club – DEAC 78-65

Röplabda - Ennél szorosabb 3-0-t nehéz elképzelni

A DEAC-os lányoknak majdnem sikerült idegenben legyőzni az esélyesebb békésieket, végül a hazaiak pár ponttal mindhárom szettben felül tudtak kerekedni a debrecenieken. A DEAC edzője, Kuszkó Zsolt előzetesen a szettnyerésben bízott, illetve sikernek könyvelte volna el azt is, ám ez nem sikerült.

Békéscsaba - DEAC 3-0

Futsal – Esélytelen volt a Szolnok a DEAC ellen

A kupából még kiütötték a DEAC női futsalosait, de a bajnokin visszavágtak a debreceniek a szolnokiaknak vasárnap este, hazai pályán. A 4-0-s DEAC-vezetés után a vendégeknek csak akkor volt esélye a gólszerzésre, amikor hibáztak a debreceni lányok, egyébként még akár ennél is simább lehetett volna a DEAC sikere. Győzelmükkel a DEAC női futsalosai már a 4. helyen állnak a tabellán az NB 2 keleti csoportjában.     

- Igazából az történt, amit mi akartunk, amikor nem figyeltünk eléggé, akkor rúgtak gólt csak nekünk, illetve büntetőből. Egyedül Vágó Anikóval boldogultunk nehezen, de egyébként az esetek nagy részében rajta is jól védekeztünk. Az előre játékban egyértelműen jól teljesített a csapat, a lányok megérdemelték ezt a sikert – mondta a DEAC edzőjét a meccsen helyettesítő, Sólyom Attila.

DEAC - Szolnok Fanatic SE 8-5

Floorball – Magabiztos győzelem 

9-0-s győzelmet aratott a floorballcsapat Érden az OB II-es bajnokság legutóbbi fordulójában.  A DEAC  továbbra is a tabella élén áll.

Neumann Wombats- DEAC 0-9

DEAC/Sajtóiroda