Hírek

A Debreceni Egyetem két egyetemi tanára az agrárminiszter kitüntetését vehette át az október 23-ai nemzeti ünnep alkalmából. Csapó János és Kátai János professzor több évtizedes oktatói és kutatói tevékenységét ismerték el a díjjal.

A tudomány, a művészet, az egészségügy, a sport területén maradandót alkotó polgárait köszöntötte október 23. alkalmából a városi önkormányzat. Az ünnepi eseményen a Debreceni Egyetem több szakembere is elismerést vehetett át.

Változás történt a DEAC labdarúgócsapatának szakmai stábjában, új edzőpárossal folytatja a szezont a kiesés ellen menekülő együttes. A jövőben Sándor Tamás és Györky Gábor irányítja a fekete-fehéreket.

Jelentős segítséget kapott a DE KK Gyermekgyógyászati Klinika Csecsemő Osztálya. Az intézmény a gyermekek és szüleik kényelemérzetének javítása érdekében fotelágyakat, ágymatracot, ágyneműket vehetett át cégek és magánszemélyek felajánlásából.

Tizenkét egyetemi tanárral gyarapodott a Debreceni Egyetem professzori gárdája. A köztársasági elnök szeptember 1-től 9, november 1-i hatállyal pedig 3 új kinevezésről döntött – adta hírül a Magyar Közlöny.

A Magyar Mikrobiológiai Társaság Manninger Rezső Emlékéremével díjazták Emri Tamást. A Debreceni Egyetem Molekuláris Biotechnológiai és Mikrobiológiai Tanszékének egyetemi docense a gombák stresszválaszainak kutatásával érdemelte ki az elismerést.

Műfordítói pályázatot hirdet „egy sima – egy fordított” címmel a Debreceni Egyetem Színháza, a DESzínház együttműködve a Csokonai Színházzal és a Bán Imre Kultúratudományi Szakkollégiummal. Magyarul eddig még meg nem jelent, az utóbbi 30 évből származó dráma, drámarészlet fordítását várják.

Hatalmas közönségsikert aratott az Egyetemi PolgáRock társulata az oDEon Egyetemi Színházban. A DE dolgozóiból álló színészgárda meghódította a színpadot, és az oDEon diplomája mellett örök élménnyel távozott a világot jelentő deszkákról, ahova bármikor szívesen visszatérnének.

A Debreceni Egyetem Népegészség- és Járványtani Intézet egyetemi tanárának ítélték oda idén a Népegészségügyi Társaságok Világszövetségének legmagasabb kitüntetését. A Hugh R. Leavell díjjal a professzor nemzetközi szinten is kimagasló szakmai teljesítményét ismerték el.

Leleplezték Kozma András szobrát a Debreceni Egyetem (DE) Böszörményi úti campusán kedden. Az egy éve elhunyt egyetemi tanár a DE Gazdaságtudományi Karának iskolateremtő professor emeritusa volt, a jogelőd Debreceni Agrártudományi Egyetem egykori rektora.

Tizenhét hallgató részvételével indult el a Magyarországon egyedülálló, de világviszonylatban is hiánypótlónak számító új szakirányú továbbképzési szak a Debreceni Egyetem Műszaki Karán. Az első előadást a témakör nemzetközileg is elismert szakemberei tartották.

A Debreceni Egyetem több szakembere is előadást tartott a Magyar Reumatológusok Egyesületének éves vándorgyűlésén október 15. és 17. között. Az online konferencián a klasszikus reumatológiai betegségek, a legmodernebb terápiák mellett a mozgásszervi képalkotásról is szó esett.

Nyíregyházán 1990-ben indult egészségügyi főiskolai képzés. Története során a kar több olyan szakot hozott létre, melyek a város és a régió számára stratégiai jelentőségűek. Az EK olyan intézménnyé vált, ahol dolgozni és tanulni is presztízsértékű

Megtízszerezi a hazánkban jelenleg elérhető HPC-kapacitást az a szuperszámítógép-fejlesztés, amelyet a Debreceni Egyetem Szuperszámítógép Központjában hajtanak végre 2022-ig. A beruházás időkapszuláját pénteken helyezték el a létesítménynek otthont adó Kassai úti campuson.

DEAC hírek

A Varsóban rendezett négycsillagos CSIO-versenyen a DEAC díjugratója képviselte a magyar és a Debreceni Egyetem sportklubjának színeit. A magyar válogatott ifj. Szabó Gábor kitűnően szerepelt

The post Ifj. Szabó Gábor bronzérmes négycsillagon appeared first on DEAC.

A Debreceni Egyetem együttese hét meccs után is hibátlan az NB III-ban. Jól kezdődött a találkozó a debreceniek szempontjából, ugyanis két perc elteltével a csapatkapitány,

The post Füzesabonyból is elhozták a pontokat appeared first on DEAC.

Magabiztos, hatgólos győzelmet aratott a hétvége zárásaként hazai pályán U14-es csapatunk. Sajnos előző héten nem tudtuk megszorítani a Gödöllőt, így pont nélkül tértünk haza a

The post Esélyt sem adtunk a matyóföldieknek appeared first on DEAC.

Képgalériák