Hírek

Konferencia keretében emlékeztek a magyar-vietnami diplomáciai kapcsolatok felvételére a 70. évfordulóján, október 31-én a Debreceni Egyetemen. Az eseményt megtisztelte jelenlétével Nguyen Tien Thuc, Vietnam magyarországi nagykövete is.

A hidegháború és a szocializmus gyermekkori emlékeinek kutatásába kezd egy nemzetközi projekt keretében a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kara. A programban bevont ötven szakember a vasfüggöny mögötti gyermekévek sajátosságait és azok hatásait kívánják feltárni.

Koszorúzással tisztelgett egykori névadója, gróf Tisza István szobránál a Debreceni Egyetem vezetése. Az egykori miniszterelnök halálának 102. évfordulója alkalmából Szilvássy Zoltán rektor, valamint Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke mondott beszédet.

Fókuszban a munkahelyteremtés – elmélet és gyakorlat; kihívások és jó gyakorlatok címmel online tartott előadást Bodó Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar hallgatóinak pénteken.

A koronavírus-járvány első hullámára a hazánkban működő cégek jelentős része nem otthoni munkavégzés elrendelésével, fizetéscsökkentéssel, vagy létszámleépítéssel, hanem új piacok keresésével reagált – derült ki egy jelenleg is zajló kutatás során.

A Debreceni Egyetem professzorai, oktatói vehettek át a nemzeti ünnep alkalmából állami kitüntetéseket Budapesten, a Pesti Vigadóban. Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára a DE nyolc szakemberének munkáját ismerte el.

A Debreceni Egyetem Főépülete és hallgatói is szerepet kaptak a 2020-as Csodás Magyarország kampányfilmben. A Magyar Turisztikai Ügynökség megbízásából készült alkotás már elérhető a youtube-on.

Szabó Gábor, a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Karának iskolateremtő egyetemi tanára, a jogelőd Debreceni Orvostudományi Egyetem egykori rektora emlékére állítottak szobrot. Juha Richárd Munkácsy-díjas szobrászművész alkotását a Belgyógyászati Intézet parkjában leplezték le kedden.

Száz helyet javított tavalyi eredményén a Debreceni Egyetem a Times Higher Education orvos- és egészségtudományi tematikus rangsorában. A társadalomtudományok területén ugyancsak az 500 legjobb között van az intézmény, míg az élettudományok területén az 501-600-as kategóriában.

Dr. House, Dr. Elliot Reid, Dr. Cristina Yang, Dr. Bones és a Marvel filmek világából ismert Dr. Strange személyes tárgyainak köszönhetően képzeletbeli patrónusok teszik egyedivé az Élettudományi Könyvtár újonnan kialakított öt tanulóhelyiségét, amelyekben már online is lehet időpontot foglalni.

Magyar Érdemrend Tisztikereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora és Fülesdi Béla, a DE Általános Orvostudományi Kar professzora. Az átadóünnepséget hétfőn tartották a fővárosban, a Pesti Vigadóban.

Kilenc helyet javított tavalyi pozíciójához képest a Debreceni Egyetem gimnáziuma az ország középiskoláinak rangsorán. A DE Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája az összesített százas listán a 19. helyre lépett elő, míg a gyakorlógimnáziumok között az ötödik helyen végzett.

Már a Debreceni Egyetemen is tesztelnek koronavírus elleni szert. Milyen döntéseket hozott a Debreceni Egyetem Szenátusa, kik az egyetemi PolgáRock, illetve hogyan vélekedik a rajongókról és a példaképekről Ördög Nóra és Nánási Pál – egyebek mellett ezekről ír az Egyetemi Élet októberi száma.

Már az első napon több mint 300 résztvevője volt az őszi Informatikai Szakmai Napoknak. A járványveszély miatt online formában tartott rendezvény két napja alatt több mint 30 előadást hallhatnak az informatika aktualitásai iránt érdeklődők.

DEAC hírek

A Varsóban rendezett négycsillagos CSIO-versenyen a DEAC díjugratója képviselte a magyar és a Debreceni Egyetem sportklubjának színeit. A magyar válogatott ifj. Szabó Gábor kitűnően szerepelt

The post Ifj. Szabó Gábor bronzérmes négycsillagon appeared first on DEAC.

A Debreceni Egyetem együttese hét meccs után is hibátlan az NB III-ban. Jól kezdődött a találkozó a debreceniek szempontjából, ugyanis két perc elteltével a csapatkapitány,

The post Füzesabonyból is elhozták a pontokat appeared first on DEAC.

Magabiztos, hatgólos győzelmet aratott a hétvége zárásaként hazai pályán U14-es csapatunk. Sajnos előző héten nem tudtuk megszorítani a Gödöllőt, így pont nélkül tértünk haza a

The post Esélyt sem adtunk a matyóföldieknek appeared first on DEAC.

Képgalériák