Űrhajós helyett rocksztárok

A Tankcsapda zenekar volt az első vendége a Debreceni Egyetem és az oDEon közös interjúsorozatának. A beszélgetésből többek között az is kiderült, hogy a rocksztárrá válás nem vágyálom, hanem kötelesség.

Első alkalommal rendezi meg az őszi félévben a Könnyű?zenész életek című beszélgetős sorozatát a Debreceni Egyetem Könnyűzenei Intézete és az oDEon egyetemi színház. A sorozat debütálásán a Tankcsapda zenekar lépett színpadra, ezúttal hangszerek nélkül, de ugyanúgy teltház előtt.

Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem kancellárja a beszélgetés előtt hangsúlyozta, hogy Európában nem gyakori a könnyűzene jelenléte a felsőoktatásban, a DE azonban sportstratégiájának mintájára a könnyűzenére is kiemelt figyelmet fordít.

- Ebben is elsők akartunk lenni, csakúgy, mint a sportstratégia létrehozásában, a sport tudományos megközelítésében, fejlesztésében. A labdarúgás elmélete és gyakorlata című nagysikerű sorozat mintájára indult el ez a könnyűzenei program, mely még a sportos tartalomnál is népszerűbb lehet a jövőben. A multidiszciplináris jelleg megjelenésére ez a terület is tökéletesen alkalmas – fogalmazott a kancellár.

A Könnyűzenei Intézet igazgatója, Kapusi Kálmán példaértékűnek nevezte a könnyűzenei alapszak kezdeményezését, mely révén a könnyűzene jelenléte az egyetemen országosan egyedülálló.

- A könnyűzenei kurzus eleve jó alapokat adott a most elindult alapképzésnek, mely öt év kemény munka eredményeként végezhető el az egyetemen. Ezzel egyértelműen történelmet írtunk. A szakindítás nagy küzdelemmel járt, akárcsak a zenészek életútja. Az előadás-sorozat őszintén mesél erről, de a cél elsődlegesen a példamutatás és a hallgatók motiválása – tette hozzá az intézetigazgató.

Végh Veronika, az oDEon egyetemi színház vezetője, az esemény egyik házigazdája azt mondta: olyan sorozatot indítottak útjára, mely tanulságos lehet a hallgatóknak, a résztvevőknek, és példát mutathat a zenei pálya előtt állóknak.

A több mint egy órás beszélgetésen a Tankcsapda tagjai az egykori agráregyetemi (mai oDEon) színházteremhez kötődő koncertélményeiket osztották meg, valamint az is kiderült, hogy a kilencvenes évek közepén ebben az épületben is próbált az együttes. Azt is megtudhatta a közönség, hogy olyan kapcsolat van köztük, mint egy házasságban, vannak emberpróbáló időszakok, de a közös célok minden krízishelyzetet felülírnak.


Lukács Laci frontember megjegyezte, hogy az év háromnegyed részében folyamatosan úton vannak, a kimerítő turnézás pedig megterheli a szervezetüket, ezért igyekeznek odafigyelni a mindennapi életmódjukra is.

A közönség időutazásban is részt vehetett a Tankcsapdával, hiszen a tagok fiatalkori képeit felvillantva hallhattak személyes történeteket a zenészek pályájának kezdetéről. Fejes Tamásék egybehangzóan kijelentették, hogy a zenére tették fel az életüket. Bár Lukács Laci gyerekkorában az első magyar űrhajóssá szeretett volna válni, végül a realitás keretei között álmodták meg a jövőjüket, B-terv nélkül indultak el a rocksztárság felé vezető úton.

Sajtóközpont - BZ