Együttműködési megállapodást kötött a Debreceni Egyetem Műszaki Kara és a Power Belt Kft., a dokumentum aláírását követően pedig átadták a kar Ótemető utcai épületében a cég jóvoltából több millió forintból kialakított, úgynevezett Hajtástechnikai Laborpontot. A világszínvonalú gépekkel, eszközökkel felszerelt műhely egyszerre 20-22 hallgató gyakorlati oktatását segíti.
Hírek
A mesterséges intelligencia, illetve a robotsebészet gyógyításban, oktatásban és kutatásban betöltött jelenlegi és jövőbeli szerepét vitatták meg a résztvevők a Debreceni Egyetemen rendezett hétfői szakmai fórumon. Az előadók bemutatták többek között a legújabb egyetemi fejlesztés, a Da Vinci robotsebészeti rendszer alkalmazását.
Karriernapot tartottak pénteken a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Karán. Számos gyógyszergyár, az Európai Gyógyszerügynökség, valamint a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ mutatta be a kar hallgatóinak, milyen munkalehetőségeket kínálnak számukra a diploma megszerzését követően.
A Debreceni Egyetem Klinikai Központját az egészségügyi dolgozók és a lakosság egészségtudatosságának erősítését szolgáló programjaiért ismerték el. A Magyar Kórházszövetség Egészségfejlesztő Kórház Díját a Klinikai Központ vezetősége nevében Balatoni Ildikó koordinációs alelnök vette át a szövetség kongresszusán.
Rekordszámú, több mint 2300 jelentkező regisztrált eddig a Családi Napra, amelyet május 18-án, szombaton rendez az intézmény dolgozói és családtagjai számára a Debreceni Egyetem. Az esemény helyszíne – a hagyományokhoz híven – most is a Nagyerdei Kultúrpark lesz.
A Debreceni Egyetem Klinikai Központ Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikája 1984-ben első vidéki intézményként nyitotta meg szülőszobáit az apák számára. A klinikán azóta is kiemelten fontos a családbarát szemlélet megvalósítása. Az elmúlt negyven év tapasztalatait tudományos ülésen vitatták meg a szakemberek. Az eseményen a családközpontú szülészeti gyakorlat debreceni elindítójáról, a 2023-ban elhunyt Szeverényi Péterről is megemlékeztek.
Országos Boncmesteri és Asszisztensi Továbbképzést tartottak a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Gróf Tisza István Campus Pathologiai Osztálya szervezésében pénteken és szombaton Berettyóújfaluban. A tanácskozáson a boncmesterek és szakasszisztensek szakmai ismereteik bővítését szolgáló új eljárásokkal ismerkedtek, illetve a legfrissebb kutatási eredményeiket mutatták be.
A várandósság és a korai életszakasz, valamint a szülést követő tágabb időszakkal kapcsolatos tudományos eredményeket, szakmai tapasztalatokat osztották meg egymással a harmadik alkalommal megrendezett Adorján Gusztáv Tamás Emlékkonferencia résztvevői a Debreceni Egyetem Egészségtudományi Karán. Az eseményen a kora gyermekkori elsősegélynyújtás, valamint a fogyatékos gyermekeket nevelő családok segítése is napirendre került.
A Debreceni Egyetem női futsalcsapata megvédte címét a Magyar Kupában. Győzelemmel zárta a hétvégét a labdarúgó együttes is, amely a kis Loki elleni derbin szerezte meg a három pontot.
A Debreceni Egyetem Klinikai Központ Urológiai Klinikája az onkológiai sebészetben, a nyílt és a laparoszkópos műtétekben is vezető szerepet tölt be Magyarországon. Az intézményben a legmodernebb eljárásokat alkalmazzák, folyamatos a technológiai fejlesztés. A klinika betegellátó és tudományos tevékenységét, múltját és jövőjét az intézmény megalapításának ötvenedik évfordulója alkalmából rendezett pénteki tudományos ülésen tekintették át a résztvevők.
Fogatokon és hintókon vonultak végig a városon a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar, valamint a Gazdaságtudományi Kar végzős hallgatói pénteken, csaknem félévszázados hagyományuknak megfelelően így búcsúztak a várostól és az intézménytől. Az idei Sárguláson csaknem 550 hallgató ünnepelte egyetemi tanulmányai végét.
A gyógyítás mellett a dolgozók testi-lelki egészségének megőrzésében és a kommunikációban is kiemelkedő a Debreceni Egyetem Klinikai Központ tevékenysége. Az intézményben végzett magas színvonalú munkát Családbarát Kórház kitüntető címmel ismerték el. A díjat a Magyar Kórházszövetség kongresszusán, a Klinikai Központ vezetőségének képviseletében Balatoni Ildikó koordinációs alelnök vette át.
Elkezdődött a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár Böszörményi úti Campus Könyvtár olvasótermének átalakítása. A korszerűsítésnek köszönhetően a tervek szerint tovább erősödik majd a könyvtár egyre növekvő kulturális és közösségteremtő szerepe.
Megtartotta Tavaszi Tudományos Hallgatói Konferenciáját a Debreceni Egyetem Hatvani István Szakkollégiuma. Hét szekcióban hatvan előadás hangzott el pénteken a DAB Székházban, ahol új tanácstagokat is kineveztek.
DEAC hírek
A szombati mérkőzés elmaradt, ám vasárnap pályára lépett női teniszcsapatunk az országos bajnokságon. Hétvégén újabb két fordulót játszott volna a DEAC női teniszcsapata az OB
The post Utolsó csoportmeccsüket játszották appeared first on DEAC.
U12-es csapatunk nem csak felvette a versenyt a Kisvárdával, a gólok számában felül is múlta az akadémistákat. Rőth András ifjoncai az új szezonban még nem
The post Bravúr a javából: legyőztük az akadémistákat appeared first on DEAC.
A DASE U13-as csapata 18 alkalommal vette be a Hajdúböszörmény kapuját. Két meccs, két győzelem, 28-0-s gólkülönbség. Ezzel a pazar mutatóval büszkélkedhetnek Derecskei Ádám ifjoncai.
The post Őszi gólzápor appeared first on DEAC.