Hírek

Ismét Borbély Attilát, a Debreceni Egyetem tanárát választotta elnökévé március 21-i, debreceni tisztújító közgyűlésén a Magyar Közgazdasági Társaság Sportközgazdasági Szakosztálya.

Duda, mandolin, kaval, kantale és egyéb hangszerek kíséretében mutatta be legújabb sikerdarabját a Vojtina Bábszínház a Debreceni Egyetem Gyermekgyógyászati Klinika gyermekhematológiai osztályán a beteg gyerekeknek.

Tudományos tanácskozáson köszöntötték a Debreceni Egyetem Kertészettudományi Intézetének professor emeritusát, Gonda Istvánt. A szakmai körökben a „koronaformák művészeként” emlegetett professzor 70. születésnapját ünnepli.

Több mint ezer sportoló kapcsolódik be az országban is egyedülállónak számító Buzánszky Jenő Labdarúgó Egyetemi Kupa tavaszi mérkőzéssorozatába, amelyen négy ligában 75 csapat méri össze tudását.

Megújult az orvosi szoba a Debreceni Egyetem Kossuth Gyakorlójában. Több mint 700 gyermeket vizsgálhatnak korszerűbb körülmények között az intézmény Kossuth utcai feladatellátási helyén.

A férfi kosarasok ismét átlépték a százpontos álomhatárt, a női futsalosok sem találtak legyőzőre, a DEAC focistái azonban fájdalmas vereséget szenvedtek. Az egyetem olimpiai bajnok tornásza, Berki Krisztián második lett a bakui világkupán.

Hüvelyregeneráló tablettát fejlesztenek a változó korban lévő nőknek a Debreceni Egyetem Klinikai Központjában, ahol egy új, Magyarországon még hiányterületnek számító nőgyógyászati urológiai szakrendelés is nyílt.

Országos ütőhangszeres versenyt nyertek a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziumának és Általános Iskolájának tehetséges diákjai.

Az utolsó helyen álló MAFC lesz a DEAC Kamilla Gyógyfürdő ellenfele pénteken az Oláh Gábor utcai sportcsarnokban, a listavezető kézisek a Fehérgyarmati VSE csapatát fogadják a Böszörményi úton, a DASE pedig a Hosszúpályit látja vasárnap vendégül.

A kortárs képregények világába kalauzolja az érdeklődőket következő előadásával a Science Café, a Debreceni Egyetem tudományos ismeretterjesztő sorozata.

A Debreceni Egyetem az országban elsőként indít szociálpedagógia mesterszakot - jelentették be a Gyermeknevelési és Felnőttképzési Karon tartott Arany János szoboravatón. A leendő gyógypedagógusokat szeptembertől fogadják, az új mesterszakra októbertől lehet jelentkezni keresztféléves eljárásban.

Kutatási együttműködésről, a műszaki képzés átalakulásáról, egyetemista sportolókról olvashatunk az Egyetemi Élet legfrissebb számában, amelyben bepillanthatunk a több mint hat évtizedes Hortobágy Néptáncegyüttes életébe is.

A Debreceni Egyetem öt munkatársa kapott magas állami elismerést nemzeti ünnepünk alkalmából. A díjazottak a bölcsészettudomány, a műszaki-, az orvos- és a természettudomány, valamint az agrárium elismert szakemberei.

Kirké avagy kalandozások a disznóólban címmel lép legközelebb színpadra a Debreceni Egyetemi Színház társulata. A darab az Odüsszeia egyik állomását dolgozza fel, az előkészületek pedig egészen 2015 decemberéig nyúlnak vissza.

DEAC hírek

A Debreceni Egyetem alakulatainak nem jött össze a pontszerzés az első fordulóban, vasárnap Szombathelyen nyílik lehetőség a javításra. A DEAC U17-es és U19-es fiú futsalcsapatának

The post Nem indult jól a szezon appeared first on DEAC.

Az egyetemisták vezére, Sándor Tamás ugyanolyan remekül kezdte a szezont, mint csapata. Nem túlzás, szárnyal a DEAC az NB III Északkeleti csoportjának 2024/2025-ös szezonjában. A

The post Tobe hét bajnokin öt gólt szerzett appeared first on DEAC.

Két DEAC-játékosért is szoríthatunk a sportág legfontosabb versenyén, amelynek idén Magyarország ad otthont. A sakkpartikat élőben követhetjük a Teniszke II-ben. A 45. nyílt és 30.

The post Élő közvetítés a DEAC sportcampuson a sakkolimpiáról appeared first on DEAC.

Képgalériák