Hírek

A fiatal kutatókat tömörítő európai szervezet, a Young Academy of Europe a tagjai közé választotta Török Péter biológus-ökológust, a Debreceni Egyetem Ökológiai Tanszékének egyetemi docensét.

Az új, 2017 szeptemberében induló közösségszervezés alapszak tartalmi fejlesztésére indult együttműködés április 24-én 11 felsőoktatási intézmény, köztük a Debreceni Egyetem Művelődéstudományi és Humán Tanulmányok Tanszék részvételével.

Első helyezést ért el a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karának csapata Szegeden a három egyetem részvételével megrendezett nemzetközi kispályás labdarúgó tornán.

A Debreceni Egyetem angol nyelvű műszaki, informatikai, agrár, gazdálkodási és zeneművészeti képzései iránt érdeklődtek azok a kínai egyetemek, amelyek képviselői hétfőn tettek látogatást az intézményben.

Kutyát etethetnek és kígyót szelídíthetnek számítógéppel, valamint a virtuális térben mozoghatnak azok a lányok, akik csütörtökön ellátogatnak a Debreceni Egyetem Informatikai Karára, amely ebben az évben is csatlakozott a Lányok Napja kezdeményezéshez.

Munkatársai, barátai, tisztelői, diákjai köszöntötték 65. születésnapján Jávor Andrást a Főépület Aulájában április 20-án rendezett ünnepségen. A professzor tíz éven át képviselte az intézményt rektorhelyettesként.

Egyetlen nap alatt akár 1500 betöltendő álláshely is „gazdára találhat” április 26-án a Debreceni Egyetem Állásbörzéjén, amelyet idén már huszadik alkalommal rendez meg az intézmény a Főépületben.

Az ország 57 iskolájának 380 diákja nevezett be a fiatalon elhunyt kutató, Less Nándor nevét viselő földrajzversenyre, melynek döntőjét harmadik alkalommal rendezték meg a Debreceni Egyetemen.

A Debreceni Egyetemen összegezték a Svájci-Magyar Együttműködési Program keretében megvalósult Alapellátás-fejlesztési Modellprogram tapasztalatait. Az egészségügyi alapellátást átalakító tervezet kidolgozásában a Népegészségügyi Kar is részt vett.

Fordulatos meccsen szenvedtek vereséget, így az 5-8. helyért játszhatnak a kosaras lányok, Berki Krisztián tizedekkel maradt le az aranyéremről a kolozsvári Európa-bajnokságon, a női futsalosok pedig még küzdenek a bennmaradásért.

Debreceni szekciója alakult az Oszteoporózis Betegek Magyarországi Egyesületének. A szervezet szakmai segítséget kap a Debreceni Egyetem orvosaitól is, akik fontosnak tartják, hogy minél nagyobb nyilvánosságot kapjon a csontritkulás.

Egy nap állt a hallgatók rendelkezésére, hogy weboldalt készítsenek az Informatika a látássérültekért Alapítvány számára a Debreceni Egyetem Informatikai Karán rendezett ITSH Hackathon versenyen. A győztes az egyik debreceni csapat lett.

A hátrányos helyzetűek társadalmi befogadása, az elhurcolt svábok szenvedései, a változó európai egészségügyi szabályozás - egyebek mellett ezekkel a témákkal foglalkoznak a Debreceni Egyetem csütörtökön bemutatott új kötetei.

Két fordulóval a bajnokság vége előtt ünnepelheti győzelmét a Debreceni Egyetem férfi kézilabdacsapata. Szabó Csaba legénysége a következő szezonban már az NBI/B-ben folytathatja a küzdelmet.

DEAC hírek

A vezetőedző szerint a Debreceni Egyetem alakulata saját kapuja előtt remekül dolgozott, ami kulcsfontosságúnak bizonyult. A DEAC kézilabdacsapatának ugyan az első és a második félidőben

The post Mándi Norbert: Szép dolgokat mutattak be a fiúk appeared first on DEAC.

Szeptember 7-én immár tizenhatodik alkalommal került megrendezésre a Garamvölgyi Lajos Emléktorna. Négy korosztályunk – U8, U9, U10, U11 – szombaton az Oláh Gábor utcai Sportkomplexumban

The post Tornagyőzelmekkel tisztelegtünk a DVSC legendás edzőjének emléke előtt appeared first on DEAC.

A Debreceni Egyetem alakulatainak nem jött össze a pontszerzés az első fordulóban, vasárnap Szombathelyen nyílik lehetőség a javításra. A DEAC U17-es és U19-es fiú futsalcsapatának

The post Nem indult jól a szezon appeared first on DEAC.

Képgalériák