Új vezetők a Klinikai Központban

Átvették megbízólevelüket a Debreceni Egyetem Klinikai Központ (DE KK) új vezetői. A hétfői ünnepségen Szabó Zoltán, a DE KK új elnöke adta át az okiratokat az alelnököknek, igazgatóknak, osztályvezetőknek és a szervezeti átalakulással létrejött új egységek vezetőinek.

A 2021. január elsejével lezajlott szervezeti átalakulással megalakult a Debreceni Egyetem új Klinikai Központja, amely több mint 6000 dolgozóval áll a betegek szolgálatában – kezdte ünnepi köszöntőjét a Klinikai Központ új elnöke. Szabó Zoltán kiemelte: a következő hónapokban több fontos, meghatározó feladat áll a Központ vezetői, illetve munkatársai előtt.  

- Meg kell határozni az új Klinikai Központ struktúráját, egyes klinikákat meg kell szüntetni, újakat kell alapítani, egyeseket össze kell vonni, optimalizálni a működésüket, és mindehhez a gazdaságosságot is figyelembe kell venni. Emellett a Járványügyi Ellátó Központ munkáját is fenn kell tartani, és óriási szerepe lesz a Klinikai Központnak az oltási tevékenység megszervezésében is – hangsúlyozta Szabó Zoltán.

Az elnök szerint a feladatok megoldásához nélkülözhetetlen, hogy a Klinikai Központ és az egyetem rektori, kancellári, dékáni vezetése folyamatosan egyeztessen, kölcsönösen segítve a munkát. 

- Közösen hatalmas felelősségünk van a régió betegellátásában. A név maradt, de ez a Klinikai Központ tartalmában és felelősségében is más, mint az eddigi. A Kenézy Egyetemi Kórház Klinikai Központba való beolvadásával, a járóbeteg- és az alapellátással együtt az ország legnagyobb egészségügyi ellátó szervezete jött létre, ennek megfelelő nagy költségvetéssel, és jelentős felelősséggel – jelentette ki a hétfői ünnepségen Bács Zoltán kancellár.

Az egyetemi vezető emlékeztetett arra: amennyiben végbemegy a modellváltás, akkor augusztus elsejétől új jogállásban, de hasonló felépítésben folytatják a munkát, más tulajdonviszonyok mellett, de továbbra is az Országos Kórházi Főigazgatóság irányításával, esetleg néhány kisebb módosítással.

- Ekkora változás, ilyen koncentráltan soha nem volt a magyar felsőoktatásban, a magyar egészségügyben, az orvosképzés életében.  Ha azonos erkölcsi platformon állunk, és ugyanazt szeretnénk, biztos, hogy lehetőség lesz folytatni a debreceni orvosképzés 100 éves hagyományát, amely a gyógyítás, a kutatás, az oktatás hármas egységét megtartotta, és mindig profitált ezek egymást erősítő hatásaiból – emelte ki köszöntőjében Mátyus László, az Általános Orvostudományi Kar dékánja.


Az ünnepi köszöntők után Szabó Zoltán elnök adta át a megbízóleveleket a Klinikai Központ új vezetőinek.



Sajtóiroda - CzA