Hírek

Környezetvédelem, ökológia, földtudomány, mikrobiológia, biotechnológia, orvostudomány, valamint molekuláris biológia és farmakológia területén végzett kutatásaikat mutatták be középiskolások pénteken és szombaton a Tudományos Diákkörök XXIV. Kárpát-medencei Konferenciája élet- és környezettudományi tematikus fordulóján Debrecenben. Az országos megmérettetésen a DE Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája diákjai kitűnően szerepeltek, valamennyien bejutottak a Kárpát-medencei döntőbe.

Aktuális teendőket, az elmúlt időszak jogszabályi változásait és a jövőbeni terveket tekintették át a Debreceni Egyetem többségi tulajdonában lévő vállalkozások vezetői. Az Innovációs Központban tartott találkozón Bács Zoltán kancellár arról beszélt, hogy a következő időszakban újabb feladatok várnak az egyetemi cégekre, különös tekintettel az innovációs, tudáshasznosítási irányokra.

Az óvodások beteg társaiknak szánt jókívánságaikat lila léggömbökre erősítették, majd közösen repítették fel a Debreceni Egyetem Főépülete előtti téren. Hétfő délelőtt több száz környezetbarát lufi szállt az ég felé. A Hallják meg az égiek jókívánságainak elnevezésű akciót a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány 2016 óta minden évben megrendezi.

Több mint százhetven végzős hallgató vehette át diplomáját a Debreceni Egyetem Egészségtudományi Kar (ETK) oklevélátadó ünnepségén. A Debreceni Egyetem Díszudvarán megrendezett ceremónián elismerték a kar több dolgozójának, valamint hallgatóinak kiemelkedő teljesítményét is.

Szakmai konferencián vitatták meg a digitális pedagógia legújabb eredményeit és kihívásait pénteken a Debreceni Egyetemen (DE). A neveléstudományi, pszichológiai, gyógypedagógiai és óvodapedagógiai területen dolgozó szakembereknek rendezett tanácskozás egyik témája a mesterséges intelligencia oktatásban történő alkalmazása volt.

Jelentős hátrányt ledolgozva nyert a Debreceni Egyetem kosárlabdacsapata. Szintén debreceni sikerrel zárult a kézilabda- és a két röplabdamérkőzés. Battai Sugár brillírozott Limában.

Az egyetemet fenntartó Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriuma folytatta látogatásait a DE Klinikai Központ egységeiben. A testület tagjai a klinikák működéséről, terveiről, szervezeti felépítéséről tájékozódtak. Ezúttal a Klinikai Központ Pszichiátriai és Pszichoterápiás, Ortopédiai és Traumatológiai, Szülészeti és Nőgyógyászati, Sürgősségi, valamint Neurológiai Klinikáján, illetve az Egynapos Szemészeti Központban járt a kuratórium elnöke és a testület több tagja.

Debrecen Környezetvédelmi Programja, a Zöld Kódex társadalmi egyeztetésének fontos állomásaként tartottak kerekasztal-beszélgetést a Kölcsey Központban. A Debreceni Egyetem szakemberei is közreműködtek a környezetvédelmi program készítésében a Zöld Munkacsoport tagjaival együttműködve.

A Debreceni Egyetemet és a Református Egyházat az oktatás terén összeköti a közös múlt, de a két intézmény akkor is képes az összefogásra, ha segíteni kell a bajbajutottaknak –- mondta ünnepi beszédében Kossa György, az egyetemet fenntartó Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriumának elnöke a napokban megrendezett Református Bálon.

Hazai pályán szerepel a Debreceni Egyetem kosárlabda-, kézilabda- és női röplabdacsapata. A férfi röpisek a fővárosba utaznak.

2024-től ismét elérhetővé válik a sokak által szeretett, korábban nagy népszerűségnek örvendő gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnöki szak a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karán (DE GTK). Az itt végzett hallgatók nem csak az agrár és vidékfejlesztési szakterületen, hanem a pénzügyi és a gazdasági szférában is megállják majd a helyüket, arról nem is beszélve, hogy számos ráépülő mesterszakra jelent majd belépőt.

Újra gyűjtik a sportos aktivitásokért járó pontokat a Debreceni Egyetem Dolgozói Mozgásprogram (DEDM) résztvevői. Januárban a Rektori-Kancellári Kabinet és a Gazdaságtudományi Kar dolgozói sportoltak a legtöbbet.

Több formában, osztatlan, valamint rövid ciklusú, szakmai és művészeti területen nyolc karon kínál képzési lehetőséget leendő pedagógusoknak a Debreceni Egyetem.

Látogatási tilalom lép életbe február 8-tól a Debreceni Egyetem Klinikai Központ valamennyi campusán. A rendelkezés visszavonásig érvényes.

DEAC hírek

A Varsóban rendezett négycsillagos CSIO-versenyen a DEAC díjugratója képviselte a magyar és a Debreceni Egyetem sportklubjának színeit. A magyar válogatott ifj. Szabó Gábor kitűnően szerepelt

The post Ifj. Szabó Gábor bronzérmes négycsillagon appeared first on DEAC.

A Debreceni Egyetem együttese hét meccs után is hibátlan az NB III-ban. Jól kezdődött a találkozó a debreceniek szempontjából, ugyanis két perc elteltével a csapatkapitány,

The post Füzesabonyból is elhozták a pontokat appeared first on DEAC.

Magabiztos, hatgólos győzelmet aratott a hétvége zárásaként hazai pályán U14-es csapatunk. Sajnos előző héten nem tudtuk megszorítani a Gödöllőt, így pont nélkül tértünk haza a

The post Esélyt sem adtunk a matyóföldieknek appeared first on DEAC.

Képgalériák