Már elérhetők a Debreceni Egyetem pótfelvételi eljárásban meghirdetett képzései. Jelentkezni kizárólag elektronikus úton lehet, legkésőbb 2018. augusztus 6-ig.
Hírek
Nagy számban érkeztek ezen a nyáron a debreceni Nyári Egyetemre olyan diákok, akik pályáztak ösztöndíjra, így támogatást kaptak a kurzuson való részvételükhöz. Csaknem százan éltek a lehetőséggel.
A nemzetköziesség a központi tematikája az idei Debreceni Virágkarneválnak, amelyhez már 11. alkalommal csatlakozik virágkompozíciójával a Debreceni Egyetem.
Az atópiás ekcéma új terápiás lehetőségeit keresik a Debreceni Egyetem Bőrgyógyászati Allergológiai Tanszékén. A gyakori bőrbetegség kezelésében hatásos lehet a szénanáthára kifejlesztett immunterápia – derült ki az egyik kutatásból.
Emelkedett az általános eljárásban felvételt nyert elsőévesek száma az előző évhez képest: 6621-en kezdhetik meg tanulmányaikat a 2018/19-es tanévben a Debreceni Egyetemen. A legmagasabb ponthatárok a Bölcsészettudományi és a Gazdaságtudományi Karon voltak.
Az egyetemi célokról, a várossal közös munkáról és mindennapjairól is beszélt Szilvássy Zoltán a vele készült interjúban a Figyelő Capuccino rovatában. A lap 29. számában Pintér Lívia interjúját a 68-69. oldalon közli.
Hatalmas sikert aratott a Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekar debreceni bemutatkozó hangversenyén. A kedd esti koncerttel zárult az Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiája, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának hagyományos nyári rendezvénye.
Mikroszkópos Cell-fie, népi puzzle, házi fürdő”bomba”, instaversek - minden eddiginél gazdagabb programmal vett részt a Debreceni Egyetem a Campus Fesztiválon. Az interaktív élmények mellett koncertek, érdekes beszélgetések és humoristák is voltak az Egyetem Téren.
A Debreceni Egyetem kutatóinak részvételével dolgoztak ki új technológiát az anyarozs gombaparazita egyik vegyületének az eddiginél hatékonyabb kinyerésére. A speciális hatóanyagot migrénes fájdalomcsillapító hatású készítmények alapanyagaként használja a gyógyszeripar.
A Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekar kamaraegyüttesei flashmobbal szórakoztatták a járókelőket vasárnap délután a Kossuth tér több pontján. Az Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiája keretében készülő világzenekar hivatalosan kedd este mutatkozik be a közönségnek.
Piacképes és magas hozzáadott értékű tudással rendelkező új elektronikai szereléstechnológiai specializációt indít a Debreceni Egyetem Műszaki Kara az NI Hungary Kft-vel közösen a mechatronikai mérnök mesterképzésben.
Az egyedülálló városi, egyetemi és vállalati összefogásról, valamint a fesztiválozók egyenlőségéről beszéltek a Campus Fesztivál csütörtöki hivatalos megnyitóján. Az estnek idén egy különleges, jótékonysági küldetése is volt. A Campus Fesztivál idén is a Dunán innen a legnagyobb.
Az egészséges étkezéshez, népbetegségek megelőzéséhez járulhat hozzá és több diétába is beilleszthető az a vegán menü, melyet az országban először a Debreceni Egyetem két menzáján vezettek be. A nyári tesztidőszak után az új tanévben tovább bővülhet a kínálat.
Kispályás fociban és tollaslabdában is a Debreceni Egyetem hallgatói szerezték meg az első helyezést a Campus Fesztivál sporteseményén. A DE sportlétesítményeiben tartott kétnapos rendezvény szerdán az eredményhirdetéssel zárult.
DEAC hírek
Tehetségközpontunk három korosztálya Nyíregyházán kezdte meg szereplését vasárnap a Kiemelt Bozsik-tornán. Szabó János, Molnár Bálint és Mester Norbert tanítványai kupagyőzelemmel hangolódtak a hétvégén rajtolt kiemelt
The post Elrajtolt az idei Bozsik-sorozat appeared first on DEAC.
A lila-fehérek a DESOK-ban is nyertek, ennek köszönhetően hat forduló után is veretlenek maradtak. Az NB I hatodik fordulójában nehéz feladat várt a DEAC férfi
The post Nem tudtuk megszakítani az Újpest jó sorozatát appeared first on DEAC.
A Debreceni Egyetem alakulatai Szombathelyen javítottak a mérlegükön a hétvégén. A DEAC U17-es és U19-es fiú futsalcsapata az Aramis elleni vereséggel indította ezt a szezont
The post Értékes pontokkal gazdagodtunk appeared first on DEAC.