Döntő küzdelmek

A Debreceni Egyetem női és férfi futsalcsapata fontos bajnokit játszik hétvégén. Hazai pályán gyarapíthatja pontjai számát a DEAC labdarúgócsapata, míg a kézilabdázók, a floorballosok, az amerikai futballisták és a női röplabdázók idegenbe utaznak.

Futsal
Pénteken megyei rangadót játszanak a Debreceni Egyetem férfi futsalosai az MVFC Berettyóújfalu ellen az NB I-es felsőház 7. fordulójában. A találkozót 18:30-tól rendezik Berettyóújfaluban, a Pálfy István Rendezvénycsarnokban.

- Készülünk a meccsre, szeretnénk legalább egy pontot gyűjteni, de persze az lenne a legjobb, ha nyernénk. Minden részsikerrel közelebb kerülhetnénk a bronzcsatához. A szerdai kupameccsen sokat rotáltunk, ezzel igyekeztünk beosztani az erőnket. A zsúfolt menetrend miatt nem igazán ünnepelhettünk a továbbjutás után, bár az vitathatatlan, hogy az öltözőben remek hangulat volt – tekintett vissza a DEAC játékosa, Vass Ottó a szerdai, Újpest elleni 8-2-es Magyar Kupa-sikerre.

Női csapatunk megkezdi a küzdelmeket az NB I-es bajnokság döntőjében, ahol a Budaörs lesz az ellenfél. A három győzelemig tartó párharc első mérkőzését szombaton 18 órától rendezik a DESOK-ban.

- Az biztos, hogy nem lesz könnyű dolgunk, hiszen a Budaörs olyan játékosokat vonultat fel, akik egy-egy villanással is képesek galibát okozni. Régen láttuk már a riválisunkat, nem tartom elképzelhetetlennek, hogy új elemekkel készül a fináléra. Mivel három siker kell az aranyéremhez, így nem hiszem, hogy akkora jelentősége lenne, melyik gárda kezdi jobban a döntőt, ugyanis a folytatásban esély nyílik a javításra. Ettől függetlenül persze mindent meg fogunk tenni a győzelemért szombaton is – jelentette ki Quirikó Vivien vezetőedző.

Kézilabda
Vasárnap 14 órakor Pécsen, a PVSK otthonában lépnek pályára a DEAC kézilabdázói az NB I/B-s bajnokság alsóházában. Ahhoz, hogy a mieink elérjék az osztályozós első négy hely valamelyikét, mindenképpen győzelemre lesz szükség.

Labdarúgás
Vasárnap 17 órakor a Békéscsaba II együttesét fogadják a DEAC labdarúgói az NB III Keleti csoport 32. fordulójában. Sándor Tamás legénysége legutóbb bravúros döntetlent ért el az éllovas Kazincbarcika otthonában, és immár hat mérkőzés óta veretlen a bajnokságban.

Amerikai futball
A DEAC Gladiators gárdájára újabb meccs vár, ugyanis egy újjászervezett sorozatban, a Blue Bowl Cupban lép pályára szombaton 16 órakor. Az ellenfél a Divízió II-ben szereplő Diósd Saints lesz idegenben. A győztes bejut az elődöntőbe, ahol a magyar bajnok Budapest Wolvesszal kell majd megmérkőznie.

Floorball
Ismét összecsap egymással a DEAC és a Komárom a Salming OB I-ben. A két gárda április 14-én rendezett találkozóján vendégsiker született a Kecskeméti János Sportcsarnokban, ám az ellenfél otthonában vasárnap 17 órakor rendezendő találkozón vissza lehet vágni.

Röplabda
A DEAC női röplabdacsapata az éllovas BVSC otthonában zárja a szezont az NB II felsőházában. A hajdúságiak már biztosan a harmadik helyen végeznek, így számukra nincs igazán tétje a találkozónak, ennek ellenére szeretnének szépen búcsúzni az idénytől.

További részletek

NyD