A Debreceni Egyetemen írták alá a BMW debreceni üzemének létrehozását támogató szerződéseket. A beruházáshoz kapcsolódóan a Debreceni Egyetem Műszaki Karán új képzések indulnak majd.
Hírek
Debrecenben küzdenek a bajnoki pontokért a DEAC jégkorongozói, kosarasai, röplabdázói és labdarúgói is az előttünk álló hétvégén. Izgalmas vendégségbe utazik emellett a szintén népszerű kézi- valamint a futsalcsapat is.
Jogtörténet, nemzetközi-, pénzügyi-, büntetőjog, protokoll – többek között ezekben a témákban tartottak előadásokat a Debreceni Egyetem jogi karán szervezett konferencián. A csütörtöki rendezvénnyel már a jövő évi OTDK-ra hangolódtak a hallgatók és oktatóik.
Az egyetem, a város és az ipar kapcsolata a központi tematikája annak a kétnapos konferenciának, amely ma kezdődött a Debreceni Egyetemen. Az Ipar Napjai című eseményt október 11-12-én már 3. alkalommal rendezi meg közösen a Műszaki Kar és az önkormányzat.
Tíz magyar egyetemmel együtt a Debreceni Egyetem is bekerült a Felsőoktatási Intézményi Kiválósági Programba. Az intézmény a céljai megvalósításához 2 milliárd 250 millió forintot kapott. A program olyan kutatásokat finanszíroz, melyek az eredmények üzleti hasznosulását is priortásként kezelik.
Domborművet avattak az Infektológiai Intézet egykori vezetője, Dalmi Lajos tiszteletére a DE Kenézy Gyula Egyetemi Kórházban. Az emléknapon a 120 éves debreceni fertőzőbeteg-ellátás és a 60 éve alapított intézet jövőjéről is szó esett.
Ingyenes koncerttel folytatódik pénteken a százéves debreceni orvosképzés jubileumi eseménysorozata. Az „Orvosok a zenében” című hangversenyen a Debreceni Egyetem muzsikáló orvosai és hallgatói kórusa is fellép a Zeneművészeti Kar Liszt termében.
A sportág népszerűsítésére szervezte meg kedden I. Egyetemi Bringanapját a DE Sporttudományi Koordinációs Intézete. A rendezvényen a DEAC új kerékpárszakosztályának létrehozását, és a campusok közötti kerékpárúthálózat fejlesztését is szorgalmazták.
A Műszaki Kar képzési és kutatási egységeit, valamint a város gazdaságfejlesztési terveit is megismerhetik az érdeklődők 2018. október 11-12-én, a Debreceni Egyetem és a városi önkormányzat közös rendezvényén.
A betegellátást, az orvosképzést és az intézmény kinevezési gyakorlatát érintő módosításokról volt szó a Debreceni Egyetem október 4-ei szenátusi ülésén. A testület a Debrecenben létesülő BMW-gyárhoz kapcsolódóan is fogadott el előterjesztést.
Az ország hetedik legjobb középiskolája lett a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája a legjobbiskola.hu ranglistáján. Az intézmény hatévfolyamos képzésének sikerén túl az iskola négyéves képzése az előkelő tizenharmadik helyen zárt.
Hat év alatt több mint 70 előadás – töretlen a Debreceni Egyetem tudományos ismeretterjesztő sorozatának népszerűsége. A Science Café idén ősszel is várja az érdeklődőket kéthetente a megszokott helyen, a Fórum Bevásárlóközpont Libri Könyvesboltjában.
Telt házzal indult a Debreceni Egyetemen a Szenior Egyetem őszi kurzusa pénteken. A nyitóelőadást „Új gyógyászati eljárások a debreceni klinikákon a 3. évezredben” címmel Berényi Ervin, a Klinikai Központ elnök tartotta az intézmény Élettudományi Központjában.
Újabb két fontos meccset nyert meg a DEAC jégkorongcsapata, és bravúrgyőzelmet arattak a kézilabdázók is szombaton. Zsinórban harmadik mérkőzésükön nyertek a futsalosok, nem sikerült viszont az újabb bravúr a kosárcsapatnak.
DEAC hírek
A DEAC Huszárok együttese nem tudta megakadályozni az esztergomiak sikerét a hétvégén. A téglási sporttelepen indította a szezont a férfi rögbi NB I-ben a Debreceni
The post A bajnok nyerte a téglási nyitányt appeared first on DEAC.
A vezetőedző szerint a cserejátékosok is kivették a részüket a Debreceni Egyetem alakulatának hétvégi diadalából. Nem bánnánk, ha rendhagyó módon két fordulót követően lezárnák a
The post Mándi Norbert: Megint léptünk egyet előre appeared first on DEAC.
Tehetségközpontunk három korosztálya Nyíregyházán kezdte meg szereplését vasárnap a Kiemelt Bozsik-tornán. Szabó János, Molnár Bálint és Mester Norbert tanítványai kupagyőzelemmel hangolódtak a hétvégén rajtolt kiemelt
The post Elrajtolt az idei Bozsik-sorozat appeared first on DEAC.