DEAC-sikerek a hétvégén

Győzelemmel kezdték a bronzcsatát a Debreceni Egyetem férfi futsalosai. Labdarúgóink szépen zárták a szezont, de kézilabdázóink és amerikai futballistáink is nyertek.

Futsal
Szenzációs győzelemmel kezdte az NB I-es bronzcsatát a DEAC férfi futsalcsapata. A Veszprém otthonában 5-3-ra diadalmaskodtak a fekete-fehérek, és egyrészt ezzel előnyt szereztek a három győzelemig tartó párharcban, másrészt megszakítottak egy hosszú nyeretlenségi szériát, ugyanis hét vereséget követően fektették két vállra a bakonyiakat. A két csapat ma 18 órakor ismét összecsap egymással, ezúttal a DESOK-ban.

- Örülünk, hogy megszakadt a rossz sorozat. Szerintem ezúttal is kiélezett meccset láthatnak a szurkolók, hiszen a veszprémiek vissza akarják szerezni a pályaelőnyüket, de mi ezt szeretnénk megakadályozni. Pénteken jól sáfárkodtunk a lehetőségeinkkel, ami a győzelmünk egyik kulcsa volt, emellett a hozzáállásunkat szintén ki kell emelni. Abból szintén profitáltunk, hogy jelenleg hosszabb a kispadunk – nyilatkozta a DEAC játékosa, Harmati Tamás.

Labdarúgás
A DEAC futballistái a 2021-22-es idény utolsó bajnokiján a Salgótarjánt látták vendégül vasárnap délután. Az már korábban eldőlt, hogy együttesünk a második helyen végez, így szurkolóink abban bízhattak, hogy valódi örömfocinak lehetnek szemtanúi. Nem is csalódtak, hiszen kiütéses, 4-0-s hazai siker született a Dóczy utcai Sportcampuson, ahol a találkozót követően a debreceni csapat tagjai megkapták az ezüstérmeket is.

Kézilabda
A szezon utolsó hazai mérkőzésén tizenhárom gólos, 39-26-os győzelmet aratott a DEAC a Pécs felett. Még egy forduló van hátra a bajnokságból, ám már most biztossá vált, hogy csapatunk kiesett a másodosztályból, mivel a közvetlen riválisok is nyertek hétvégén.

Amerikai futball
Utolsó hazai mérkőzésüket játszották az amerikai futballisták is a Divízió I-ben. A mieink az első győzelmükre készültek a szezonban, és ezúttal nem is maradt el a siker, hiszen a Tatabánya ellen 26-13-re nyertek.

További részletek

NyD