Hírek

Az egységek zárva tartása ellenére egyre több szolgáltatás érhető el újra a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtárában (DEENK). Újdonság, hogy már azok is kölcsönözhetnek különböző kiadványokat, akik nem az egyetem polgárai.

A Debreceni Egyetemen működő MI-Tudásközpont mesterséges intelligenciára épülő kutatásairól számoltak be a szakemberek az intézmény és a Microsoft keddi közös tájékoztatóján. Az egyetemen a klinikai kutatástól a természettudományi vizsgálatokig számos területen alkalmazzák a korszerű megoldásokat.

A Debreceni Egyetem betegellátó intézményeiben nem oldják fel az általános látogatási tilalmat. Még mindig fennáll a fertőzés bejutásának veszélye, ez pedig veszélyeztetheti az ellátókapacitás biztonságos növelését- írta körlevelében a Klinikai Központ elnöke.

A Magyar Telekom Nyrt. a vállalat Felügyelőbizottsága és Audit Bizottsága elnökévé nevezte ki 2020. június 10-ei hatállyal Borbély Attilát, a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar Sportgazdasági és -menedzsment Intézet egyetemi tanárát.

Megváltoztak vásárlási szokásaink a koronavírus kiváltotta karantén idején. A Debreceni Egyetem kutatóinak közreműködésével készült felmérésből kiderült, hogy ritkábban jártunk boltba, tudatosabban pakoltunk a kosarunkba, és sokan az online élelmiszerboltok szolgáltatásait is kipróbálták.

Több mint negyven beérkezett pályamű közül választották ki a Debreceni Egyetem Publikációs Díjának győzteseit. A díjazottak a novemberi doktoravató ünnepségen veheti át tudományos munkájáért járó elismerését.

Több mint négyezer magyar és külföldi hallgató teljesítette otthoni környezetben a kötelező testnevelés féléves vizsgafeltételeit a Debreceni Egyetemen. A hallgatók alkalmazkodtak a helyzethez, és kreatívan oldották meg az oktatók által előírt feladatokat.

Sárga köröket festettek fel a Debreceni Egyetem Főépülete előtti térre. Ezzel a felsőoktatási intézmény is csatlakozott a „Lépj a körbe! – Együtt vagyunk Debrecen” címet viselő projekthez. A karikákba írt QR-kódok segítségével az őszi yoUDay-ről lehet információkhoz jutni.

A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának tizenhét oktatója, kiválósága vállalkozott arra, hogy papíron is megörökíti az elmúlt évtizedek során a zenepedagógiával kapcsolatban összegyűlt elméleti és gyakorlati tapasztalatokat. A tanulmánykötet részletesen bemutatja a zenei élményhez vezető utat.

Együttműködési megállapodást írt alá a Debreceni Egyetem Balásházy János Gyakorló Középiskolája és Kollégiuma valamint a Globus Konzervipari Zrt. A megállapodás az öt éves élelmiszer-ellenőrzési technikusi képzés gyakorlati oktatását támogatja.

Környezetünk megismertetése és megóvása, a szemléletformálás és a környezettudatosság a természetpedagógia célja. A Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kara hazánkban elsőként hirdette meg három féléves posztgraduális képzését.

Hosszú idő után ismét mérnöktanárok végeztek a Debreceni Egyetem Műszaki Karán, ahol 10 év elteltével 2019-ben indult újra a képzés gépészet-mechatronika, építő-építészet és környezetvédelem-vízgazdálkodás szakirányokon.

Sikeresen szerepelt a Debreceni Egyetem Műszaki Karának két építész MSc-hallgatója a Budapesti Műszaki Egyetem (BME) Lakóépülettervezési Tanszéke által kiírt ötletpályázaton. Czirják Róbert megosztott harmadik helyezést ért el, Hawrlant Benjámin pedig dicséretben részesült.

A legjobb helyezést érte el 2014 óta a Debreceni Egyetem a QS rangsorában. Több mint 100 helyet javított, s ezzel a legjobb 530 felsőoktatási intézmény közé került az idei listán a DE. Továbbra is a külföldi hallgatók kategóriában a legerősebb az intézmény, globálisan a 116.

DEAC hírek

A DEAC kerekesszékes vívója hazatért Párizsból, és értékelte a teljesítményét. Szóba került a jövőbeni terv és a család is. Interjú! Érmekért utazott a paralimpiára, ám

The post Osváth Richárd megcélozza a Los Angeles-i paralimpiát appeared first on DEAC.

Szerdán rendezték a Magyar Darts Liga 20. fordulóját Debrecenben, az Arany Bikák Darts Sportegyesületénél. A versenyre két DEAC-játékos nevezett, mindketten dobogóra is állhattak. Zagyi Dávid

The post Szász Attila nyerte a 20. ligafordulót appeared first on DEAC.

A DEAC hokisai péntek 13-án fogadják a magyar bajnokot. Elérkezik lassan a szezon kezdetének pillanata a Debreceni Egyetem jégkorongozói számára, pénteken 18.30-kor a magyar bajnoki

The post Nem babonás a csapat appeared first on DEAC.

Képgalériák